Andy Warhol és Bob Dylan művei érkeznek Kecskemétre

Egyéb

A világhírű amerikai művészek kiállítását egymással párhuzamosan mutatja be a két kecskeméti intézmény július 12-től közel három hónapon át.

Andy Warhol, a pop-art ikonikus képviselője, a reklámgrafikusból lett képzőművész neve egybeforrt a szitanyomatain sorozatokban megjelenített hírességekkel, de munkássága ennél jóval szerteágazóbb. Tevékenysége a képzőművészeten túl a reklámgrafika, az underground zene területén is maradandó. A Bozsó Gyűjtemény kiállításán felvonultatott Marilyn Monroe-, Mao- vagy a Campbell’s konzerv ábrázolásait az is ismeri, aki Warhol nevét nem.

A dalköltőként ismert és elismert Bob Dylan vizuális útinaplóját mutatja be a Cifrapalota rendhagyó tárlata. „Leginkább az emberek, a történeteik, a mítoszok és a portrék érdekelnek” – nyilatkozta Dylan arról, milyen témák foglalkoztatják.  Képein az amerikai kultúra toposzai, a felhőkarcolók, a vasútvonalak, a függőhidak sorakoznak. Az útjai során vázolt munkáin kihalt mellékutcák, elhagyatott motelek metafizikussá sűrűsödő csendjével és magányával is találkozunk. Ezek mellett a válogatásban megférnek az intimebb, ellesett pillanatok, sőt az aktképek is.

A Katona József Múzeum és a Bozsó Gyűjtemény összefogásában létrejött kiállítások megnyitójának időpontja:

A Warhol-jelenség: 2022. július 12., 17:00 óra, Bozsó Gyűjtemény
Útinapló – Bob Dylan grafikái a Cifrapalotában, 2022. július 12., 18:00 óra, Cifrapalota

Nyitókép: Bob Dylan Veteránautó-kiállítás. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum