Az 1914-es év végére az európai frontokon állóháború alakult ki, előrevetítve a harcászatban bekövetkezett változásokat. Erre egyik hadviselő fél sem volt felkészülve, a politikai és katonai vezetés mindkét oldalon bízott a gyors győzelemben. A kérdés ezt követően magától adódott, hogyan oldják meg a kialakult patt helyzetet.
|
|
|
A "szereplők": Hamilton, Musztafa Kemál, Kitchener és Joffre |
Habár Joffre (francia főparancsnok) szüntelenül hangoztatta vízióját, egy a nyugati fronton végrehajtandó döntő támadásról, a szakértők azonban tudták, hogy a terv kivitelezhetetlen. Kitchener (angol hadügyminiszter) a következőket írta Sir John Frenchnek 1915. január 2-án: "....a francia hadsereg nem képes kellő mértékben áttörni a német védelmi vonalakat ahhoz, hogy kiűzze a német erőket Észak-Franciaországból. Ha ez így van, akkor a franciaországi német vonalakat erődítménynek lehet tekinteni, amelyet nem lehet rohammal bevenni, és nem lehet teljesen körülzárni sem."
| 1915: Gallipoli
|
Kitchener előrelátását igazolta az 1915. március 10-én indított támadás Neuve Chapelle-nél. Időközben az angol kormányban is egyre inkább előtérbe kerültek, akik ellenezték a nyugati fronton végrehajtandó offenzívát. Elsősorban Lloyd George és Churchill nevét emelhetjük ki. Több tényező is közrejátszott abban, hogy a Gallipoli-félszigetre esett végül a választás.
Azt azonban semmiképpen nem mondhatjuk, hogy egy tudatosan jól átgondolt, és harcászatilag precízen előkészített tervről volt szó.
