Angyalos élet

Az időrend nem kötelező érvényű, a témák az életmű legkülönbözőbb szakaszaiban nagyon hasonló látomásként is felbukkanhatnak. És fordítva, egy időszak felvetheti a legkülönfélébb gondolkodási mintákat. Péreli, bár az életmű egésze rendkívül konzekvensnek tűnik, a részletekben csupa meglepetés.

 

Péreli Zsuzsa: Aequilibrium

Itt van például a keletkezés körüli furcsaság - mert Péreli textiljei minimum kétszer születnek meg. Először belül életre kel a kép, aztán a művész kívül megkeresi annak a belsőnek a legmegfelelőbb mását (gyakran egy fotót, rajzot, képeslapot), persze szálat, színt, felületet, vendéganyagot is keres hozzá, aztán - úgy képzelem - sóhajt egyet, mosolyog, leül és elindul vissza, befelé. Az anyag pedig sűrűsödik a keze alatt, felület lesz belőle, néhol lyuk, szövött vagy üresen hagyott rész - csakhogy a texilben az űr helye a puszta szál, valójában a semmi helyét is fonalak fedik el, felkínálkozva az első szövő, sűrítő, formaadó mozdulatnak. Amikor a kívül talált anyag végleg beleolvad a gondolatba, eredeti minősége (akár töltényhüvely, akár fillér vagy műanyag flakon volt azelőtt) megszűnik, akkor a kép elkészült.

 

A szövés lassú, szöszmötölős munka, a folyamat hosszú időt vesz igénybe. A textilművész kitartóan őrzi a belső képet, várja, hogy az anyag megérjen, feladja énjét és beleolvadjon a közösbe. A megszövött rétegek, a szálak kereszteződéséből tömörülő felületek viszont gondosan őrzik a bíbelődés fázisait. A kész műből tapinthatóan bomlik elő az első, a második, a sokadik jelentésréteg. Az elhalványuló emlékek helyét a textilből kirángatott szálvégek jelzik, a régi budapesti képeslapok után szőtt látképek finom ködbe ágyazzák a korzózó hölgyeket, az Életfa vérvörös felületén a fa ágai egy antik szépségű ifjú testéből sarjadnak ki. Lassan, vizsgálódva lehet csak közelíteni ezekhez a munkákhoz. Még a tiszta fehér, erős plasztikájú papírkollázsok is ezzel a késleltetett hatással működnek, de legerősebben a saját művek fotóit egymásra montázsolt Déja vu képek hozzák ezt a gondolatról gondolatra felnyíló képszerkesztést.

 

A kiállítás főszereplője egy szomorú angyal. Fölötte az ég sűrűn van szőve, alatta a föld ugyanúgy, de körülötte csak a csupasz szálak mozognak a huzatban, esetlen szárnyai majdnem a földig lógnak. És mégis lefelé kapaszkodik, vigyázva tartja azt a vékony piros fonalat, ami a lenti tájban ér véget: az érzékeny egyensúlyt mégiscsak a földi életre bízza.