19 dallal jelent meg az Animal Cannibals 19. lemeze

Popkult

Megjelent az Animal Cannibals tizenkilencedik lemeze. Az idén 35 éves hiphopduó 19 című anyagát november 9-én mutatja be a Magyar Zene Házában.

Animal Cannibals
Animal Cannibals

A tizenkilenc új dalból álló stúdiólemez a klasszikus hiphop és modern hangszerelés találkozása. A szám bűvöletében az anyag nemcsak digitálisan, hanem CD-n is megjelenik, de csak tizenkilenc példányban, ezekre licitálni lehet.

„A mostani albumra évek óta készülnek a zenék és a szövegek. Van, amit közel tíz éve kezdtünk el. Viszonylag szigorúak vagyunk magunkhoz, mert mind a témaválasztás, mind a dalban szereplő szövegek és még a zene sem ismétlődhet nálunk. Nem szeretnénk olyan előadókká válni, akik mindig csak ugyanazt fújják” – fogalmazott Ricsipí, azaz Dósa Richárd.

Akárcsak a csapat első, 1995-ben megjelent lemeze, a Fehéren fekete, feketén fehér esetében, ezúttal is Deseő Balázs volt az anyag zenei producere. A debütáló Animal Cannibals-albumon található a csapat két leghíresebb dala, a Takarítónő és a Yozsefváros is.

A friss lemez kötőanyagát a hétköznapokra adott emberközeli reflexióik adják, erre a gondolatra és előadói létük lényegére erősít rá Ego című felvételük, amelyhez egy old school hangulatú videóklip is készült.

„Észrevettük, hogy a fizikai adathordozókra már nincs több százezres igény, viszont akik gyűjtik, azok a különleges, kis példányszámú dolgokat vadásszák. Nekik szerettünk volna egy tizenkilenc darabban limitált CD-t legyártani. A nagy többség online hallgat zenét, de nem zárunk ki senkit a vadiúj Kannibál-élményből, hiszen bárki ingyen meghallgathatja az egész lemezünket október 19-től” – mondta Qka MC, azaz Koller László.

Az Animal Cannibals tavaly két színes vinylen jelentette meg a legjobb dalaiból készült válogatást Best of 1 és 2 címmel. Az ezer példányban készült két bakelit három nap alatt elfogyott.

A 19 című lemez CD változatára a rajongók a november 9-i koncerten a Magyar Zene Házában licitálhatnak, de ezt a csapat közösségi oldalán is megtehetik.