Anonim Csalók - A KÉT MESTERLÖVÉSZ

A több mint féltucatnyi francia rendező (köztük a körülbelül százhuszonöt Oscar-díjjal jutalmazott A némafilmes rendezője, Michel Hazanavicius, és főszereplője, Jean Dujardin) keze nyomát magán viselő szkeccsfilm olyan, mint egy novellafüzér: az egyes kisfilmek függetlenek ugyan egymástól, de végül mégis együtt adnak ki egy egészet. A két mesterlövész a megcsalás témáját próbálja meg minél alaposabban körüljárni úgy, hogy újat megfogalmazni meg sem próbál, viszont elmond mindent, ami csak a potenciálisan érintett csoportoknak (azaz a világ összes nőjének és férfijának) eszébe juthat a tárgyról. Van kiüresedett házasság és nehezen feldolgozott apaszerep, van házastársi őszinteség és trükkös hazudozás, van idősebb, gazdag férfi egyetemista csitrivel és akad vállalati utazáson gyűjtött trófea. Elhangzanak az alapvető férfi-frázisok (fajfenntartás, genetikai bekódoltság és a többi hasonló); vannak egész egyszerűen szexista jelenetek és vannak lélektani drámák ? köztük meg néhány félperces, teljesen abszurd geg az adott tárgyról.

Hogy ez az egész nem teljesen komoly, arra végig sok minden utal: a rendezők néha a realista ábrázolástól is elrugaszkodnak (a két főszereplő, a minden kisfilmben jelen lévő Dujardin és Gilles Lellouche például a bárban felszedett lányokkal folytatott aktus közben tárgyalják meg az élet igen fontos kérdéseit), de a vágások, a színészek játéka és egyáltalán, az egész stílus mind relativizálja a rengeteg álmacsóság komolyan vehetőségét. Aztán a kegyelemdöfést az utolsó, a filmet keretbe foglaló epizód adja meg egy váratlan és a maga módján baromi mókás slusszpoénnal. Ez az egy ötlet végképp helyre teszi A két mesterlövész macsófiguráit és az abszolút inkorrekt, néha akár bántónak is nevezhető ?férfias? okfejtéseit: nem életvezetési és párkapcsolati tanácsokról van itt szó, férfiaktól férfiaknak, hanem egy teljesen szabad szájú, polgárpukkasztó komédiáról.

Ami egyébként nem is végig komédia, bár sokat lehet rajta nevetni (arra legalábbis biztosan emlékszem, hogy jónak tűnt a film humora ? mostanra mégsem nagyon tudnék visszaidézni egy frenetikus poént sem). Egyes kisfilmek a megcsalás árnyoldalait kívánják bemutatni: a tarthatatlan életmódot, a görcsös, de sikertelen hódítani akarást vagy az egyébként szeretett feleség előtti szégyenkezést. És ha sem ezek, sem a többi epizód nem is hatol a probléma mélyére, ha nem is helyez semmit sem új megvilágításba, azért a jelenetek mégis kifejezetten jól működnek, a színészek teljesítményét, a forgatókönyvet, a rendezést vagy bármi egyebet tekintve. Legfeljebb néha a komolytalannál is komolytalanabbnak tűnik: az ?Anonim Csalók? csoportterápiájáról szóló etűd már tényleg zsibbasztóan bárgyú ? azért röhögni ezen is lehet.

Sokan sokféleképpen próbáltak már a megcsalásról beszélni (a magyar mozikban legközelebb ? egy hét múlva ? a Tegnap éjjel című melodráma tesz erre kísérletet), de a legtöbben az érzelmekre vagy a gondolatébresztésre helyezték a hangsúlyt. A két mesterlövész se gondolkodtatni, se újszerű lélekrajzokat alkotni nem kísérel meg ? nem akar semmi egyebet, csak egy estére elszórakoztatni. Nem nagy vállalás, de legalább sikeres.