Milyen szerepet vállal a társadalomban az, aki a képzőművészetet választja? Van funkciója ennek a szakmának, vagy igazából csak a bizonytalan, munkakerülő emberek gyűjtőhelye? Tekintsünk vissza a múltba egy pillanatra! A művészet előbb kétkezi szakmának számított, majd szellemi munkává vált, de a lényege nem változott: az alkotók valamilyen módon reflektáltak a világra. Kiszolgálhatták a hatalmat, de meg is dönthették azt, mozgósíthatták az embereket egy világlátás zászlója alatt, felhívhatták a figyelmet a rejtett összefüggésekre, szépségekre, gondolatokra. Egy képzőművésznek éppúgy szüksége volt a közönségre, mint egy színésznek, egy írónak vagy egy zenésznek. De vajon így van ez ma is? Milyen ma egy művész élete?
Tangl Edit kezdetben rajzfilmeket szeretett volna készíteni, később a szerepjáték és a tárlatvezetés ötvözésével is kísérletezett, most pedig egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik. Diplomáját 2011-ben szerezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) intermédia-művész szakán, és elmondása szerint már hétéves korában kijelentette: ?Anyu, én művész leszek!?. Az általános iskolában külön az ő számára hoztak létre rajzszakkört, majd öt évig művészeti szakközépiskolába járt, jelenleg pedig doktorizik az egyetemen. Szóval Edit már több mint húsz éve ?van a pályán?, megélhetését mégsem ezzel biztosítja. Hol csúszott félre a művészete? Egyáltalán kudarcnak, pályaelhagyásnak számít-e ez a fordulat?
?Gyerekkoromban sok rajzfilmfigurát rajzoltam: eleinte lemásoltam őket, aztán megrajzoltam saját kitalálású pózokban, később már saját figurákat rajzoltam. Ez az érdeklődés a későbbiekben is megmaradt, rajzfilmeket szerettem volna készíteni. A film állt ehhez a legközelebb, ezen a szakon volt lehetőség stop-motion animációk készítésére a gyurmafilmtől kezdve a rajzolt filmekig, és persze tetszett magának a filmkészítésnek, a játékfilmeknek a világa is? ? mesélte Edit a kezdetekről, majd hozzátette, hogy már a középiskolában is a film szakot választotta.
Érettségi után az Iparművészeti Egyetem (most: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) animáció szakára jelentkezett, de nem vették fel, így további egy évet töltött a középiskolában, szakmai gyakorlaton. Egy évvel később újra jelentkezett, de ezúttal már a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia-művész szakára is, végül ez utóbbira vették fel. ?Amikor másodszor felvételiztem az Iparra, azt éreztem, hogy jól sikerült, de a második forduló után mégis kiszórtak. Láttam más jelentkezők munkáit is, és nem igazán értettem a helyzetet. Kicsit azt érzem, hogy futószalagon mennek a felvételik, és persze, művészeti berkekben a kapcsolatok is sokat számítanak? ? mondta. Edit más-más anyagot vitt a két egyetemre, a Képzőművészetire több filmmel készült. ?Úgy éreztem, hogy nagyon tetszettek a bizottságnak a kisfilmek, melyeket a középiskolában készítettünk? ? fűzte hozzá.
De mit is takar az intermédia-művész szak?
?Azt szoktam mondani, hogy az intermédia az 1+1=3: tehát összehozhatunk egy elképzelést egy médiummal, amelyből egy harmadik dolgot kapunk. Az eredmény nemcsak plusz jelentéssel bír, de minden szempontból egy harmadik alkotás születik? ? magyarázta.
Majd így folytatta: ?Ami viszont meglepett, hogy borzasztó nagy ellenségeskedés van az egyetemen belül, az én időmben az intermédiásokat sehol sem látták szívesen. Soha nem felejtem el: elmentem anatómia órára, az első alkalommal koponyacsendéletet rajzoltunk, a tanár szerette volna felmérni, ki milyen szinten van. Nem vagyok szuper rajzos, de előtte egy éven át heti 20 óra rajzom volt, benne volt a rutin a kezemben, így a munkám is kimagaslóan jól sikerült. A tanár megkérdezte, milyen szakos vagyok, én pedig válaszoltam neki, hogy intermédia. Ezen nagyon meglepődött, majd a következő három órán hozzám se szólt. Nem értettem, miért ez az ellenszenv: az a baj, hogy jól rajzolok, de közben intermédián tanulok, vagy csak az, hogy intermédiás vagyok??
A humán területen, különös tekintettel az alkotóművészetben talán éppen a szabadság kérdése jelenti a legnagyobb erőpróbát: meddig mehet el egy művész? Mennyire teheti azt, amit szeretne? Vannak írott vagy íratlan szabályok? Meg kell felelniük bárkinek, és ha igen, akkor milyen szempontok alapján? Edit a tanulmányai elején szembesült ezekkel a dilemmákkal, és döntenie kellett: a tanárok elvárásait követi vagy a saját feje után megy? ?Az első pár félévben szenvedtem azzal, hogy olyan munkákat próbáljak készíteni, amelyek megfelelnek a tanároknak. Görcsösen bennem volt a megfelelési vágy, csak éppen azt nem tudtam, mik az elvárásaik. Aztán rájöttem, hogy ez butaság, nem ez a cél. Ekkor döntöttem úgy, hogy inkább azzal foglalkozom, amivel szeretnék. A művészeti képzésben egyébként is értelmetlennek tartom az osztályozást, de mivel alkalmazzák, arra következtetek, hogy vannak elvárások, csak éppen a diákok nem feltétlenül tudják, mik ezek? ? mesélte.
A döntését követően jóval felszabadultabban és sikeresebben folytatta tanulmányait, ennek eredményeképpen Edit különleges témájú diplomamunkával zárta az egyetemet. ?Amikor elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy a tanároktól függetlenül készítettem a munkáimat, nagyon izgalmasnak és érdekesnek tartottam az online szerepjátékok közösségeit, azt, hogy olykor a családtagok egymás mellett vagy szobányi távolságban játszanak együtt. Elkezdtem velük online interjúkat készíteni, létrehoztam egy figurát a játékban és közben voice-chaten beszélgettünk. Az eredeti hangjukat hallottam, de a képernyőn a virtuális avatarjukat láttam. Ez az ötlet nagyon megtetszett a tanároknak, friss, új és ropogós téma volt? ? mesélte. Edit végül a diplomamunkája témájának is az online szerepjátékok közösségét választotta: a 90 perces filmanyagot tartalmazó DVD mellé egy szlengszótárat is készített.
?Azt akartam megmutatni, milyen speciális nyelvezete van a játéknak: például egy kívülálló két gamer beszélgetéséből garantáltan csak a felét fogja érteni. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy egy szubkultúra ilyen különleges nyelvezettel is bír? ? tette hozzá.
De vajon mennyire tudja egy művészeti egyetem felkészíteni a diákokat a diplomázást követő évekre? Hogyan zajlik a művészeti képzés? Ahogy Edit elmondta: az intermédián minden félév végén beszámolót tartottak, melynek során minden évfolyam minden hallgatója bemutatta, mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban. ?Reggel fél 9-től este 5-ig tartott a bemutató, a tanárok is elfáradtak és nagyon érződött, milyen hangulatuk van: voltak, akiknek nem törődtek a munkájával, másokét ízekre szedték. Arra viszont jó volt ez a beszámoló, hogy felkészített a diploma megvédésére, az előadói képességeket is csiszolta, hiszen gyakorlatilag egy előadást kellett tartanod a munkáidról, a munkásságodról.? Hozzátette: ?Azt éreztem, hogy nagyon elengedték a kezünket. Művészeti középiskolából érkeztem, ahol volt felelés, dolgozat, készülni kellett, feladatokat adtak határidőkkel. Aztán bekerültem egy világba, ahol ezekből semmi nem maradt: se zh-k, se határidők. Azt gondolom, hogy az emberi természet alapvetően lusta, és bár van belső motiváció, mégis kell az, hogy időnként kívülről is érkezzen a nyomás.?
Az egyetem után Edit az egyik népszerű kereskedelmi tévécsatornánál helyezkedett el gyakornokként, de a létszámstop miatt nem vehették át teljes állásba. A gyakornokságot intenzív munkakeresés követte, amely nem volt könnyű kapcsolatok és tapasztalatok nélkül, az egyszerűbb munkákhoz pedig túlképzett volt. ?Kapcsolatok nélkül nagyon nehéz boldogulni az egyetem után, hacsak nem vagy kiemelkedően jó. A diplomamunkám szerintem jól sikerült, de én egy kicsit antimarketing-alkat vagyok, nem tudom magamat reklámozni. Visszagondolva, az egyetemi évek alatt érdemes elmenni minden kiállításmegnyitóra, minden művészi megmozdulásra, és egy idő után rögzül az emberekben az arcod, de persze, kezdeményezni is kell. Nekem ez utóbbi kevésbé ment, viszont ismerek olyanokat, akik így építettek kapcsolatokat? ? magyarázta. Arról viszont, hogy az egyetem miként segíti a fiatalok pályakezdését, Edit felemás véleménnyel van: ?Az iskola szervezett tárlatvezetéseket a diplomakiállításokra, olykor hírességekkel is, amit nagyon pozitívnak tartok. Mindemellett azt gondolom, hogy picit jobban lehetne segíteni a diákokat, azt érzem, hogy ez is kicsit a személyes szimpátián múlik.?
Mindennek ellenére a frissen végzett képzőművész nem adta fel, jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem újabb öt évig tartó DLA (Doctor of Liberal Arts) képzésére. ?Elősorban azért jelentkeztem, hogy meglegyenek a már említett külső nyomások, a kívülről érkező határidők.
Semmiképpen sem akartam kiszakadni a művészvilágból, mégiscsak ez volt a gyerekkori vágyam, ezért küzdöttem 11 évig? ? emelte ki.
Bár a doktori sem teljesen váltotta be a hozzáfűzött reményeket: elmondása szerint sok diák csak azért tanult tovább, hogy megmaradjon a havi fix ösztöndíjuk, mert nincsen más lehetőségük, és kezdetben az előadások színvonala is hagyott kívánnivalót maga után. ?Az viszont tetszett, hogy a szemeszter végén leírhattad a véleményedet az adott félévről. Én nem kíméltem őket, olykor elég kemény kritikákat fogalmaztam meg. A legjobb az egészben az volt, hogy foglalkoztak vele! Ez nagy pozitívuma a doktori iskolának, és három év alatt elképesztő fejlődésen ment át az intézmény: színvonalassá váltak az előadások, a témák és a feladatok, illetve érződött, hogy valóban odafigyelnek a diákokra. Ez a hozzáállás nagyon tetszett? ? tette hozzá. Edit egyébként elvégezte a tanárszakot is, a doktori képzés pedig feljogosítja majd arra, hogy egyetemen is taníthasson.
A szerepjáték köré felépített diplomamunka után Edit tovább foglalkozott a gamifikációval, vagyis a játékelemek alkalmazásával az élet játékon kívüli területein. A szerepjátékot tárlatvezetéssel ötvözte: a kiállítás látogatói egy szerepjátékba csöppentek bele, melyben a kiállított művek a történet szerves részét képezték. ?A doktori alatt a gamifikáció kapcsán azzal foglalkoztam, hogyan lehet alkalmazni a játékot egy kiállítótérben, miként lehet egy tárlatvezetést feldobni azzal, hogy a látogatókat bevonjuk egy szerepjátékba. Ezzel kísérleteztem néhány múzeumban, köztük a Ludwigban is? ? magyarázta. Bár ennek nem lett folytatása, a fiatal művész azt tapasztalta, hogy a látogatók élvezték a programot, és a kiállítás is emberközelibbé vált a számukra.
A rengeteg tanulás, a kreatív ötletek és a konkrét célok ellenére Edit végül nem a művészeti szférában helyezkedett el, jelenleg egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozik. ?Elég reál vonalú az, amivel most foglalkozom, a művészet inkább humán terület, de ebbe a reál típusú munkába is törekszem belevinni a kreatív vonalat. Éppen ezért, bár nem művészettel foglalkozom, mégis nagyon szeretem a munkámat? ? mesélte. ?Nekem ez volt az első: egzisztenciát akartam teremteni, és egyedül is fenntartani egy lakást. Ez teljesült, és most azt érzem, hogy lehet a művészetre is koncentrálni.
Mondhatni fordított életet élek: a munkám, amelyért fizetést kapok, a hobbim, és mellette, ha van időm és ötletem, akkor készítek egy művészi munkát? ? fűzte hozzá.
Edittel persze beszélgettünk az alkotói élet kezdetének nehézségeiről is, az ördögi körről, amellyel minden pályakezdőnek szembesülnie kell. A diploma után ugyanis a pályakezdők rögtön falba ütköznek: az anyagbeszerzés és a műterembérlés költségeibe, melyek elengedhetetlenek a művészi munkához, ugyanakkor az ehhez szükséges anyagi háttér nem feltétlenül áll rendelkezésére egy frissen végzett művésznek. A pályázatok is sokszor csak kiállítási lehetőséget kínálnak a nyerteseknek, kevesebb van, amelyik díjazással jár, amelyből fedezni lehetne a költségeket.
A művészeknek munka fronton sem könnyebb a helyzetük: a profi és az olcsón foglalkoztatható művészek közül általában az utóbbira esik a munkáltatók választása. ?Ez a hozzáállás egyébként nem csak a művészvilág sajátja: két asztalos közül is azt fogják választani, aki a feleannyiért teljesíti az adott megbízást. A pénz számít, nem a minőség? ? mondta, majd hozzátette: ?Olyan már biztosan nem lesz, hogy kizárólag a művészetből élek meg. Azt érzem ugyanis, hogy nem lenne szabad erőltetni az alkotást. Ha nincs ihlet, jó ötlet, akkor csak valami kevésbé nívós munka fog születni, olyan, amelyet az alkotó sem érez a magáénak. Így pedig nem sok értelme van? ? foglalta össze Tangl Edit.
Révy Orsolya
