Arianna a Esterháza

Nekem Komlós Katalin igazán mindig akkor tetszik, amikor együtt muzsikál valakivel: Malcolm Bilsonnal, egykori tanárával, mesterével, ma már barátjával vagy Zádori Máriával. A másikra figyelés, koncentrálás, alázat a legnemesebb vonásai, melyek játékát ilyenkor fényessé, mégis mindig tökéletesen arányt tartóvá varázsolják, összesimul a másik muzsikussal, kiszolgálja, de egyenrangú vele, azaz mindenféle csodákra képes. Ez történt ezen az estén is: valamennyi közös produkcióban elragadtatással hallgattam a tökéletes kamarazenélést, és kissé csalódott voltam a két szólószonátánál. Különösen Haydn g-moll szonátája sikerült erőtlenre, bátortalanra.

Az est a legnagyobb szabású művel kezdődött: az Arianna a Naxos (Ariadné Naxosz szigetén) Haydn valószínűleg házimuzsikálásra szerzett kantátája a hangnak és az érzelmeknek egészen széles lehetőségeket biztosít, ám ugyanilyen igényeket is támaszt. A szenvedély, a Thészeusz által hűtlenül elhagyott krétai királylány fájdalma, csalódottsága, dühe és reménye majd halálvágya pazar, drámai és nehéz ívet ír le, pompás zenei gyöngyszemet alkot, egyben nagy megmérettetés minden énekesnőnek. Zádori Mária mindezeket a fokozatokat tökéletesen végigjárta. Nemcsak érzelmileg volt teljes a megformálás, emellé virtuóz technika és csillogó, tiszta, fényes, ugyanakkor drámai erőtől ragyogó hang társult. Magasságai éteriek, de a fortékban is gömbölyűek, teltek, pianói lélekbe markolóak, egészen a hallhatóság határáig merészkedőek, és mindezt tökéletes artikuláció kíséri. Egészen nagy művész, aki soha nem engedi el úgy a hallgatót, hogy ne adjon neki valamit. Aki őt hallja, minden hangjával egy kicsit több lesz, mint addig volt. Nem hiszem, hogy ennél művész nyújthat többet, de azt sem, hogy erre nagyon sokan képesek lennének.

Az est további részében elhangzott Cramer D-dúr szonátája és három ária angol szerzőktől: Samuel Arnold és Johann Peter Salomon az angol házimuzsika képviselői. Arnoldtól egy, Salomontól két canzonettát szólaltattak meg a művészek, az estet pedig Haydn két angol nyelvű dala zárta, melyek közül különösen a The Spirit's Song című ragadta el a közönséget, ami igazi bravúrdarab. Magas, elhaló pianóval indít az énekes, ami rendkívüli technikai nehézséget jelent, ám Zádorinak nem okozott gondot. A közönség lélegzete elakadt, az övé nem. Szerencsés megoldás.