A 10. Színházi Olimpiához és az annak égisze alatt megrendezett Bábművészeti Világtalálkozóhoz kapcsolódóan, a pécsi MárkusZínház szervezésében zajlott áprilisban a II. Karakulit Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál, ahol a közönség találkozhatott Ki Purbo Asmoro indonéz dalanggal, azaz bábművésszel, aki ott a Bíma spirituális utazása című történetet mesélte és játszotta el. A bábművész Budapesten is tartott egy workshopot, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében. Lovas Lilla, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) muzeológusa mindkét eseményen részt vett. Lillát az árnyjáték 2017-ben, az első Karakulit Fesztiválon ejtette rabul.
– Akkor és most is az OSZMI Bábtára nevében készítettünk kiállítást. A MárkusZínház mindkét fesztivál esetében olyan merítést tárt elénk, ahol a hagyományos formák mellett találkozhattunk a hagyományokat ápoló, de saját kultúrkörükhöz igazító, kísérletező társulatokkal, illetve teret kaptak a kortárs szemléletben született előadások is. Elképesztően inspiráló fesztivál, örülök, hogy részese lehettem a pécsi csodának.
A hagyományos árnyszínházi formákkal az első fesztivál óta muzeológusként is mélyebben foglalkozik, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóinak bábtörténeti órákon tanítja. Ko Purbo Asmoro dalang és csapatának előadásával az idei Karakuliton találkozott.
– Ez volt az első autentikus, indonéz wayang előadás, amit láttam, illetve majdnem autentikus, hiszen az első napon csak a dalang oldaláról nézhettük a játékot – meséli Lilla. – Számomra ez kicsit csalódás volt, mert így az árnyjáték világa teljesen rejtve maradt a nézők elől. Korábban, még egyetemista koromban, véletlenül volt szerencsém Dus Polett előadásán részt venni, ott mindkét oldal átjárható volt. Amikor a dalang és a gamelán oldaláról néztem, nekem egyszerre túl sok volt minden.
Hogy mi volt ez a minden? Az aranyban fürdő bábok vizualitása, az erős megvilágítás, a zenészek, énekesek, a bábművész és persze a fordítás. Lilla vállalja, hogy neki a sok alkotóelem kioltotta egymást, de gyorsan hozzáteszi, ez az ő szubjektív megélése, mert többeknek katartikus volt az előadás.
– Másnap viszont megváltoztatták a teret, és lehetőséget adtak az árnyjáték befogadására is. Számomra ez sokkal nagyobb élményt jelentett – folytatja az élménybeszámolót Lilla. – Az a wayangjátékot letisztultságában, esszenciájában mutatta meg. Mintha kicserélték volna az előadást: sokkal élőbb volt az egész, a közönség reakciói, a dalang játéka is elevenebbnek hatott.
A mester a Karakuliton tartott egy workshopot, de mivel Lilla abban az időben épp egy kortárs műhelymunkában vett részt, a budapesti lehetőséget választotta.
Egy indonéz bábművész fellépése a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum jávai mintára tervezett kertjében – ennél tökéletesebb párosítás nem is lehetne. Mészáros Ágnest, az intézmény PR-munkatársát kérdeztük arról, hogyan jött létre az esemény.
– Amikor Vécsei Anna kolléganőm, a Délkelet-ázsiai Gyűjtemény kurátora hírül vette, hogy Ki Purbo Asmoro Budapestre érkezik, szorgalmazta, hogy itt, a Hopp Múzeumban is lehetőséget kellene biztosítani számára. Végül az Indonéz Köztársaság Budapesti Nagykövetségének köszönhetően, akikkel kitűnő kapcsolatot ápolunk, és egy két évvel ezelőtti kiállításunk kapcsán számos programot valósítottunk meg együttműködésben, az ő közvetítésükkel tudtuk felvenni a kapcsolatot Ki Purbo Asmoro menedzserével, Catherine Emersonnal. És szerencsénk is volt, hogy a mesternek épp akadt még egy fél napja szabadon a pozsonyi előadás és a Magyar Zene Házában való fellépése között.
A művész saját bábjaival dolgozott a workshopon, amelyeket az ő ízléséhez igazodva és az ő instrukciói nyomán készítettek.
Lilla számára egy kissé fura volt a szabadtéri helyszínválasztás, hiszen az időjárás kiszámíthatatlan. „Mondták is, hogy nem csak a dalang, hanem a bábok is fáznak” – jegyezte meg.
A workshop első felében bemutatták a bábok típusait, ezeket csoportokban ki lehetett próbálni. Az első résznél Lilla számára különösen érdekes volt, hogy a mester a különböző karakterek hangjait is megmutatta, és azt is izgalmasnak találta, hogy vászon nélkül láthatta a játékát, amire valószínűleg ritkán nyílik lehetőség, hiszen a mester is épít a vászon „támasztó” szerepére.
– Megtudhattuk, hogy a turnén használt figurák mind a dalangmester keze alatt készültek, hogy jelentősége van a színeknek, a szemeknek, az orroknak, a terpeszek nagyságának, hogy jobb vagy bal oldalról érkezik a karakter – részletezi Lilla a délutánt. – Utána a mozgatásban a tanítványai segítettetek minket. És annak ellenére, hogy nem zárt térben, vászonnál ismerkedtünk a bábokkal, sikerült előcsalni az árnyaikat is, hiszen ahol napfény van, ott már adott a fényforrás, így az asztalokra tudtuk vetítetni az aprólékosan kidolgozott wayang kulitok árnyait.
Lilla a workshopon egy gonosz karaktert próbált ki. Ennek a szabály szerint balról kell megjelennie, és bal kézzel kell őt mozgatni, ami egy jobbkezesnek, például Lillának extra kihívást jelentett.
Purbo Asmoro, aki szupersztárnak számít a maga kultúrkörében, semmilyen sztárallűrrel nem rendelkezik, meséli Lilla.
– A kérdésekre elképesztő lelkesedéssel, szemléletesen válaszolt, a bábkészítést gyakorlatilag lemodellezte a levegőben. Abszolút emberközeli dalang mestert ismertem meg a személyében, aki attól sem riadt vissza, hogy egy-egy fotóhoz beállítsa az asztalra lehelyezett bábot azért, hogy az szebben vagy előnyösebben mutasson a képen.
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Délkelet-ázsiai Gyűjteménye több mint ezeregyszáz darabot számlál, ezek között jó néhány báb is megtalálható. Ezek történetébe Vécsei Anna, a gyűjtemény kurátora avat be.
– Részben Zboray Ernő, részben múzeumunk első igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán nevéhez fűződik a Hopp Múzeum első olyan időszaki kiállítása 1931-ben, ami nem saját anyagból jött létre. Zboray az 1920-as évektől tizenöt évet töltött Jáva szigetén, az ott szerzett élményeiről pedig rendszeresen tudósított az itthoni közönségnek a korabeli sajtó hasábjain. A kint töltött évek alatt gyűjtötte össze, egyéb tárgyai mellett, azt a közel 100 darabos wayang golek (körplasztikus fabáb) készletet, amely később egyenlően elosztva a Néprajzi és a Hopp Múzeumban talált otthonra. Zboray mellett más gyűjtőktől, utazóktól is kaptunk, illetve vásároltunk néhány wayang bábot, ezek között vannak kulitok (bivalybőrből készült árnybáb), klitikek (kétdimenziós, de a kulitnál vastagabb, faragott, festett fabáb) és a már említett golekek, összesen hetven fölötti darabszámmal. Talán érdemes még megjegyezni, hogy a workshopon is látott wayang figurák alakja, a wayang stílusú ábrázolásmód más iparművészeti tárgyakon, batikolt textileken, rézből készült edényeken, narratív tekercseken is helyett kapott és kap ma is.
Épp tíz éve láthatta a nagyközönség ezeket a bábokat egy tárlaton.
– A 2013-as Hagyomány és átváltozás kiállításunk már a sokadik megmutatkozása volt a Zboray-gyűjtemény tárgyainak, akár a múzeumon belül, akár külső helyszíneken, például 2011-ben a Budapest Bábszínházban az elmúlt évtizedek alatt. Ennek a kiállításnak valójában az volt az egyik fő nóvuma, hogy a wayangművészet ma is élő hatását mutatta meg egy kortárs képzőművész parafrázisain keresztül, illetve a két anyag egymás mellé helyezésével. Az akkori kurátor, Brittig Vera szakterülete a Zboray-gyűjtemény, az ő kutatásai egy későbbi, 2021-es kiállításunkba vezettek át, ahol már a női utazók, Jáva után Bali szigete, a bábművészet helyett pedig a tánc (Transz / Tánc / Bali) vette át a főszerepet. Az egyik utazónk pedig nem más volt, mint a bátyját meglátogató Zboray Ilona. Így érnek össze a dolgok.
Vajon mi az árnyjáték csodája, mi az, amitől képes rabul ejteni a nézőt? Lilla szerint
az árnyszínház egy olyan terep, ahol laikusként is hatalmas élményekkel gazdagodhatunk, és bár látszólag a tradíció terepe, rengeteg kísérleti lehetőséget rejt magában.
Az OSZMI-ban 2017-ben a Múzeumok Éjszakáján már tartottak egy nagyon sikeres árnyszínházi kísérleti laboratóriumot, ahol Blattner Géza síkbábjai alapján készült sablonokból bábokat készíthettek a látogatók, és írásvetítő segítségével befestett vásznaknál animálhatták azokat. Mivel azóta beszereztek egy írásvetítőt, az idei Múzeumok Éjszakáján az OSZMI Bábtára újra visszatér majd egy árnyas műhellyel, ám Lilla tervei szerint egy kicsit másképpen.
A Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum gyűjteményei rendkívüliek mennyiségüket és minőségüket tekintve is, a villában azonban mindössze négy terem áll rendelkezésre ahhoz, hogy a régiót bemutassák, ezért, mint Anna tájékoztat, egyfajta forgásban mutatják be a régiót, Ázsiának mindig más területére koncentrálva. Ám amíg egy terület várakozik, természetesen folytatódik a kutatás és az intenzív keresés, hogy a régió kultúrájába tartozó művészekkel kiépüljön a kapcsolat. Indonézia és Délkelet-Ázsia épp ezt a pihenőidőszakot tölti, de ez is csak látszólagos, hiszen tavaly itt járt az indonéz kortárs irodalom nagyja, Ayu Utami, Ki Purbo Asmoro után pedig reményeik szerint hamarosan egy különleges táncprodukciót érkezik. Addig is érdemes a gróf Vay Péter gyűjteményéből megnyílt kiállításra ellátogatni (beszámolónk a tárlatról itt olvasható), mert ahogy Anna kiemeli, a múzeumban gyűjtött, reprezentált kultúrák sok szálon összefüggenek, de a különbségeik is éppolyan érdekesek és szemet gyönyörködtetők.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
