Árpád-kori sírokat találtak Orosháza határában

(MTI) Rózsa Zoltán elmondta, hogy a feltárás alatt álló sírok 20?30 méterre vannak Orosháza Árpád-kori temetőjétől és településétől, amelyre 2005?2006-ban bukkantak az elkerülő út építésekor. 
    

A régészek mellékletek nélküli, "padmajos" sírokat tárnak fel, hasonlóakat a 2006-ban feltártakhoz, ahol az elhunytakat a kiásott sír hosszanti oldalába vájt gödrökben helyezték el, ami az Árpád-kori sírokra nem jellemző.
    
A múzeum igazgatója a feltárt sírok jelentőségéről szólva hangsúlyozta: azok újabb bizonyítékot jelentenek arra, hogy Orosháza területén az Árpád-korban virágzó élet volt. 2006-ban megtalálták a települést is, ahol az épületalapok, a korabeli eszközök és a kérődző állati csontok alapján a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy iráni eredetű káliz népesség élt az Árpád-korban Orosházán. A honfoglaló hét magyar törzs mellett a nyolcadik, a kabarok népcsoportjához tartozhattak, és a Kazár Birodalomban csatlakozhattak a honfoglaló magyarokhoz.
    
A sírokból feltárt csontokat antropológiai és DNS-vizsgálatoknak vetik alá ? tette hozzá az igazgató.