Arulei: A belső sötétségemmel való szembenézés inspirált

Milyen megélések hatására fogalmazódott meg benned ez a mély tartalmú, erős üzenetet magába foglaló lemez?

Mindig is nehéz volt a saját fejemben élni. Amikor sokévnyi szociális közegben végzett munka után visszaköltöztem Budapestre, tudtam, hogy szembe kell néznem a belső valóságommal, és úgy döntöttem, hogy egy albumon keresztül csatornázom ezeket az érzéseket. Kétnemzetiségű hátterem miatt mindig is lenyűgöztek a „köztes” állapotok, és ez az albumon is tükröződik.

Túl unalmasnak tartom magam ahhoz, hogy kizárólag rólam szóljon a lemez, ezért a dalokban párhuzamot vontam az engem körülvevő és a bennem lévő világ között, a személyes sötétségem — az ismétlődő negatív gondolataim — és a kollektív, társadalmi sötétség — a katasztrofális klímahelyzet és a háborúk — között.

A lemez első részében főként az én belső vívódásaim jelennek meg — a két ország közti, sőt két lelkiállapot közti kontrasztos lét. A második rész a társadalmi, kollektív helyzetekről szól. A harmadik pedig egyfajta önkritikával vegyített társadalomkritika. A Bordering Freedom, avagy „szabadság határán” cím azt szimbolizálja, hogy körbe-körbe járunk enyhülést keresve, de sosem szabadulhatunk önmagunktól.

Milyen szembenézni a saját belső sötétségeddel?

Jó érzés, mert egyrészt segíti az önelfogadást, másrészt pedig segíti az elengedést. Hiszen, ha tisztán látom az önképem, akkor azt is látom, mi az, ami nem tartozik bele ebbe a képbe. Mi, emberek egyéni és kollektív szinten is azt hisszük magunkról, hogy jók vagyunk, de be kell látni, hogy ez nem feltétlenül igaz. Persze, én is jó ember szeretnék lenni, van egy elvi és erkölcsi mérce, amit követek — például igyekszem nem ártani, és akik megérdemlik, őket őszintén tisztelem —, de elengedtem a tökéletességre való törekvést.

Ez a fajta szembenézés tágította a lehatárolt belső szabadságod terét? Szabadabbnak érzed magad most, mint az alkotófolyamatok elején?

Igen. Ez a belső átalakulásra teret és lehetőséget adó elmélyült alkotómunka a nagylemezkészítés varázsa. Sosem állítok magam elé elvárásokat azzal kapcsolatban, hogy miféle transzformációt szeretnék átélni, mert nem szeretném bekorlátozni magam.

A Covid után megjelent első, Lost World című lemezem készítése például azért volt meghatározó élmény, mert annak hatására döntöttem el, hogy elköltözöm Angliából. Általában nem közvetlenül a lemez elkészülése után derül ki, hogy milyen átalakuláshoz vezetett, hanem akár egy-két évvel később. Még nem látom teljes mértékben át a Bordering Freedom rám gyakorolt hatását, mert még javában tart az általa generált változás folyamata.

Kérlek, mesélj a saját készítésű hangszeredről!

A noisebox nevű hangszert a párommal készítettük — ő sokat segít az ilyen jellegű alkotásban. Ez egy kis doboz, amivel bármiféle zajt lehet rögzíteni, ezáltal sokkal személyesebb, egyedibb, önazonosabb és kreatívabb hangválasztást tesz lehetővé, mint az előre legyártott — általam sterilnek érzett — hangmintákat kínáló számítógépes szoftverek. Élőben loopolni is szoktam a noiseboxot, a dobgépbe ritmus gyanánt szoktam betölteni saját felvett hangokat. A noiseboxon felül be szoktam tölteni falevél- meg biciklihangokat is. 

Nagyon szerettünk biciklitúrázni Angliában, ebből kifolyólag olyan dalt is készítettem, aminek a zenéjét csak és kizárólag biciklihangokból alkottam meg. Tudatos hangalkotással érdekes zenei képeket lehet festeni. Szeretnék létrehozni további saját készítésű hangszereket. A szintetizátoron is azokat a hangokat szeretem használni, amiket magam csinálok.

Az etnomuzikológia terén végzett tanulmányaidat követően miért nem kizárólag a zenélésre fókuszáltál?

Azért, mert Angliában iszonyatosan nehéz zenészként érvényesülni. Tudom, hogy ez a világ legtöbb pontján kihívás, de a Londonban jelen lévő hatalmas verseny miatt kifejezetten komplikált zenei karriert indítani közvetlenül az egyetem után. Ettől függetlenül nem hagytam fel a zenéléssel. Saját szerzeményeket alkottam, rövidfilmekhez írtam zenét, és egy Mortalitech nevű cyberpunkzenekarban játszottam.

2014-ben végeztem az egyetemen — akkortájt járt le a londoni underground szcéna ideje, és akkoriban annyira megemelkedtek az árak, hogy a város bizonyos zónáin belül már nem is lehetett találni, így eltalálni se, underground művészi közönséget. A magas árak miatt már az egyetem alatt is dolgoztam, és azt követően is muszáj volt. Ez sokáig úgy nézett ki, hogy este dolgoztam, nappal zenéltem.

Egy idő után belefáradtam a nyugtalan londoni életbe, ahogy abba is, hogy a városon belüli nagy távolságok miatt szinte el van lehetetlenítve a kapcsolatépítés, így leköltöztünk Bristolba. Ott több időm volt a zenélésre, de továbbra sem volt ideális a helyzet, és a Covid-járvány után eldöntöttük az ugyancsak magyar gyökerekkel rendelkező párommal, hogy Magyarországra költözünk. Ez kockázatos volt, de hálás vagyok azért, hogy itt lehetőségem van kibontakoztatni és megmutatni magam.

Keleti és afrikai fókuszú egyetemen tanultál. Ez miként hagyott nyomot a zeneiségeden?

A Londoni Egyetemhez tartozó School of Oriental and African Studieson számos humántudomány, nyelvi tárgy és erős antropológiai tanszék van jelen, így mindez bele is folyt az egyetem aprócska zenei részlegén végzett tanulmányaimba. Magyarul talán népzenekutatásnak hívnám azt, amit ott műveltünk.

Emellett játszani tanultam a klezmerhegedűn, balinéz és jávai gamelánon — egy ütős dallamos együttes hangszer —, és röviden tanulmányoztam az indiai dobasztalt. Az egyetem nem feltétlen a hangszeres tudásom kapcsán hagyta bennem a legmélyebb nyomot, hanem a gondolkodásom terén, amit nagymértékben megváltoztatott. Tudattágító élmény volt megismerni a különböző zenei kultúrák zenéről történő gondolkodását. Ez az ismeret segített kilépni a rendszerezett nyugati struktúrából, mintákból és segített nyíltan elindulni egy új, szabad kísérletezésre teret adó játékos felfedezőúton.

Célod, hogy a zenéddel másokat is a keretekből való kilépésre és játékos felfedezésre ösztönözz?

Amikor gyerekkoromban leültem a zongorához zenét írni, vágytam arra, hogy érzelmi reakciót váltsak ki az alkotásommal, de sosem volt célom megkedveltetni a művészetem az emberekkel. Régebben szerettem játszani az érzelmekkel, most egy kicsit intuitívabb vagyok. Úgy érzem, akkor tudok másokkal kapcsolódni, ha önmagammal tudok kapcsolódni. Hiszen, ha én tudok kapcsolódni a dalaimhoz, akkor más is fog tudni. Szerintem ez így van rendjén, így természetes.

Ugyanakkor, mivel ez egy konceptalbum, mégis volt valamiféle célom vele: a tudatosságra, azon belül is az öntudatosságra, önreflexióra szeretném felhívni a figyelmet. Ha valamit el szeretnék érni ezzel a lemezzel, akkor az az, hogy elgondolkodjunk, mit csinálunk önmagunkkal, egymással és a környezetünkkel.

Hol lehet nyomon követni a zenei munkásságod?

A Bandcamp-oldalamon lehet a legjobban követni a munkáimat; itt letölthető a történet, amely az albumhoz kapcsolódik, és minden számhoz tartozik egy kis szöveges vizualizáció. A weboldalamon keresztül fel lehet iratkozni a hírlevelemre is.

Fotók: Sorok Péter/Kultúra.hu