Akár 150 ezer fontért (70 millió forintért) is elkelhet a Titanic egy gazdag utasának arany zsebórája a szombati árverésen, amelyet a brit Henry Aldridge & Son aukciósház szervez.

054_STF0642_16.jpg
John Jacob Astor 1905-ben. Fotó: Bianchetti Stefano / Leemage via AFP

Az órát a 47 éves üzletember, John Jacob Astor vitte magával a Titanicra, amely 1912-ben egy jégheggyel ütközve ért tragikus véget.

A tekintélyes Astor család tagja még látta, hogy felesége beszáll egy mentőcsónakba, de ő nem menekült, utoljára cigarettázni és más utasokkal beszélgetni látták a fedélzeten, majd a hajóval együtt elmerült. Testét hét nappal később találták meg az Atlanti-óceánban. Nála volt 14 karátos Waltham arany zsebórája, amelybe a JJA betűket gravírozták. Astor felesége túlélte a katasztrófát.

A wiltshire-i Devizesben működő árverési ház közlése szerint a relikvia 100–150 ezer font (45-70 millió forint) körüli összegért kelhet el.

Astor 1912-ben a világ leggazdagabb emberei közé tartozott, vagyonát annak idején mintegy 87 millió dollárra becsülték, ami ma több milliárd dollárt jelent – mondta el Andrew Aldridge, az aukciósház szakértője hozzátéve, hogy az órát sikerült teljesen rendbe hozni, miután visszakerült a családhoz, és sokáig fia viselte.