„Szellemi-kulturális hídépítés egyház és világ között” – ezzel a mottóval indult annak idején az Asztali beszélgetések című sorozat.

Az Asztali beszélgetések elnevezés a lutheri hagyományra utal, a reformátor tanítványaival asztaltársaság mellett vitatta meg a kor időszerű társadalmi, etikai és világnézeti kérdéseit. Ennek aktualizálásaként a szervezők tizenöt éve a kortárs művészeti és szellemi élet kiválóságait kérik fel, hogy egyházi résztvevőkkel folytassanak párbeszédet. A sorozat programgazdái vallják, hogy a párbeszéd lehetőség a különböző nézetek találkoztatására, mérlegelésére, egy szélesebb perspektíva kialakítására.

A 2004 októberében Győrött indult kezdeményezés először Sopronban, Mosonmagyaróváron, majd a későbbiekben Budapesten is zajlott. A fővárosban a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett többek között a Ludwig Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában tartják. Mára már nemcsak disputák, hanem estek és kiállítások is köthetők a sorozathoz.

A Luther Kiadó együttműködésével megjelentetett kötetek, az Asztali beszélgetések-sorozat vagy a Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája előtt zajló ökumenikus tárlatvezetés-sorozat egyszerre szól hívőnek és nem hívőnek éppúgy, mint az Imák Auschwitz után című tárlat és az Ámos Imre és a 20. század kortárs összművészeti kiállítás.

Az Asztali beszélgetések, amelynek ötletgazdája és szervezője Galambos Ádám evangélikus teológus, eddig több mint háromszázötven rendezvényt tudhat maga mögött.

A sorozat őszi rendezvényeiről itt olvashatunk.

Forrás éa fotók: evangelikus.hu