Átadták a MOME új campusát

Képző

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusa 21,4 milliárd forintból jött létre.

A 2005 óta Moholy-Nagy László nevét viselő tudásműhely immár 135 éve a magyar formatervezés központjaként működik, és a beruházásnak köszönhetően Közép-Európa legkorszerűbb művészetoktatási intézményévé vált – hangsúlyozta a pénteki átadó ünnepségen Tarlós István főpolgármester.

Emlékeztetett arra, hogy az egyetemen 2010-ben jött létre az egyes szakterületeket átfogó új szervezeti struktúra. Kiemelte, hogy a projekt fontos része volt a campus parkjának megújítása is: hamarosan a lakosság számára is megnyílik a 16 ezer új növényt számláló, 15 ezer négyzetméteres közpark, amely mellett a Zugligeti úton közparkolók és kerékpártárolók is létesültek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a XII. kerület
országgyűlési képviselője rámutatott arra, hogy a kreatív ipar az egyik
leggyorsabban fejlődő ágazat, amely jelentős mértékben hozzájárul a
nemzetgazdaság növekedéséhez is, a MOME új campusa pedig európai szinten
is jelentős beruházás a művészeti képzés területén.

Fülöp József rektor elmondása szerint a MOME új campusa nem csupán oktatási intézményként fog működni, hanem erősíti a kutatási tevékenységét is, hogy továbbra is élen járjon az innovációban.

A campus építész tervezői Reimholz Péter, Csomay Zsófia, Németh
Tamás, valamint a 3h Építésziroda és vezetői, Csillag Katalin és Gunther
Zsolt voltak.

Kopek Gábor miniszteri biztos, a MOME korábbi rektora hozzátette: csaknem húsz év munkája áll a projekt mögött, melynek eredményeképpen 25 ezer négyzetméter épített tér és 15 ezer négyzetméter park jött létre.

„Ami épült, az nemzetközi mércével is világszínvonal. Jó érzés kimondani, hogy ma Magyarországon ez lehetséges" – fogalmazott.

A campuson épült két új oktatási épület közösségi terekkel, műhelyekkel, előadókkal, szemináriumi termeken, digitális és hagyományos könyvtárral. Működik high-tech fotó-, film- és hangstúdió, digitális képalkotó műhely, a legmodernebb technológiával dolgozó laborok - sorolta Fürjes Balázs, hozzátéve: aki a MOMÉ-n tanul, világszínvonalon kap alapfokú és doktori, elméleti és gyakorlati képzést.

A megnyitó végén Tarlós István átadta a campus szimbolikus díszkulcsát Fülöp József rektornak és a hallgatók képviselőinek

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd