Az első Music Hungary-díjak átadására a X. Music Hungary Konferencia & Showcase zárónapján, november 30-án került sor a veszprémi Hangvillában.
A Music Hungary Backstage díját a Supermanagement kapta, amely olyan előadók teljes körű menedzsment- és kiadói feladatait látja el a magyar zenei piacon, mint a Wellhello, a Follow The Flow, a Cloud9+, valamint az elmúlt pár év két kiemelkedő sikertörténete, Azahriah és Dzsúdló.
A Showtime díjat Krúbi Krúbileum produkciója kapta, mely a Parkban rendezett nagykoncert után méltó összefoglalása Krúbi ötévnyi pályafutásának, nagy adag iróniával, társadalmi reflexiókkal, komplex dramaturgiával és magas színvonalú produkciós háttérmunkával. A Vizuál díjat a Bátori Gábor fotós kapta, a hazai könnyűzenei élet legfoglalkoztatottabb fotósainak egyike.
Bátori Gáborral készült interjúnk itt olvasható, fotóiból válogatás pedig itt látható.
A Music Hungary Innováció díját a Magyar Zene Háza Hangdimenziók című kiállítása és Hangdómja kapta. Az interaktív, abszolút XXI. századi megközelítésű állandó kiállítás, valamint a különleges architektúrájú Hangdóm a leginnovatívabb hazai audiovizuális művészeti projekteknek ad otthont.
A zenei szakmáért legtöbbet tevő szakembereket elismerő Pro díjat a francia származású, de két évtizede hazánkban élő Jehan Paumero kapta, aki közép- és kelet-európai zeneipari tapasztalatai segítségével jelentős szerepet játszott, hogy itthon is elindulhasson a Believe, és mára a régióban jelentős piaci részesedést tudhasson magáénak. Az ő díját kollégája, Szántai Péter vette át.
A Média díjat a nemrég elhunyt Lénárd Lászlónak, a HammerWorld magazin társalapító-főszerkesztőjének ítélték posztumusz. A díjat alapító-kollégája, Cselőtei László vette át. A Music Hungary Inspiráció díját a noÁr Mozgalom kapta., a határterületek metszéspontján alkotóknak alapított Crossover díjat pedig Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, aki az elmúlt években számos magyar irodalmi életművet interpretált interdiszciplináris módon.
A Music Hungary Szövetség által alapított szakmai díj hiánypótló a hazai zeneiparban. A nevezettekből szakmai bizottság állította össze a díjakra leginkább esélyeseket: Jónás Vera Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő, dalszerző, Décsy Eszter, a Music Hungary Szövetség PR- és kommunikációs menedzsere, Horváth Gergely rádiós szakember, kreatív producer, Réz György kommunikációs szakember és a Majdnem Híres Rocksuli társalapítója, Stiedl Gusztáv, a Schubert Music Publishing társtulajdonosa és a Magyar Zeneműkiadók Szövetségének társelnöke, Temesi Bertalan Artisjus- és Fonogram-díjas basszusgitáros, zenei producer és Varga Balázs, a TIXA Hungary Kft. alapítója, ügyvezetője, a Fekete Zaj Fesztivál főszervezője.
Nyitókép: Music Hungary Szövetség/Zsiga Pál