Átadták Az év legsikeresebb szerzője díjakat

Irodalom

Mirtse Zsuzsa, Lányi Gusztáv és Döme Barbara kapta Az év legsikeresebb szerzője 2020 díjakat a Magyar Napló által szervezett Oláh János-emlékesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

A Magyar Napló Kiadó Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös
tükör
; a Széphalom Könyvműhely Lányi Gusztáv Fenntartható? Fejlődés?
Pszichológiai elemzés a Balatonról
; az Orpheusz Kiadó pedig Döme Barbara Nők
a cekkerben. Történetek Skizofréniából
című kötetét díjazta az
elismeréssel.

Az elismerést azok a szerzők kapják, akiknek a könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt évben és akik maguk is sokat tettek kötetük népszerűsítéséért.

A díjat az elmúlt években többek között Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Jókai Anna, Nagy Zsuka, Szakály Sándor, Szakolczay Lajos, Szalay Károly és Ughy Szabina nyerte el.

Az esten kihirdették az Oláh János szerkesztői
ösztöndíj idei nyerteseit. Az ösztöndíjra 2020-ban 42 pályázat érkezett és
nyolc szerkesztő két évre, négyen pedig egy-egy évre kapták meg a havi bruttó
200 ezer forinttal járó támogatást. Az ösztöndíjat az Emberi Erőforrások
Minisztériuma alapította, a 2020-as pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) írta
ki.

A járványhelyzet miatt zártkörű esten Mezey Katalin Kossuth-díjas író beszélt a Széphalom Könyvműhely elmúlt harminc évéről, közreműködött Lázár Balázs színművész, valamint a HangHordozók – Énekmondók versenyének idei különdíjasa, Németh Viktor. Az est felvétele elérhető a PIM és a Magyar Napló Kiadó közösségi oldalán is.

A nyitóképen az egyik díjatott, Mirtse Zsuzsa. Fotó forrása: Magyar Napló.