A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díj az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazza. A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít. Az átadóünnepség a névadó születésének évfordulóján, október 18-án vagy ahhoz közeli időpontban történik.

A díjat idén Babarczy Eszter író-esszéista, Bartók Imre író, kritikus és Ottilie Mulzet műfordító nyerte el, valamint a magyar nyelv oktatásáért és a magyar irodalmi művek népszerűsítésért megosztva Polgár Anikó és Csehy Zoltán kapta.

Bartók Imre
Fotó: Kiss Tibor Noé

Az elismerést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, tagja pedig Ilia Mihály, Keresztesi József, valamint Bán Zsófia volt.

Az első Déry-díjat 1984-ben adták át, akkor még Déry Tibor-jutalom néven. Az elmúlt 26 évben több százan részesültek az elismerésben, köztük olyan írók és költők, mint Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza, valamint olyan irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták, mint Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor, Vida Gábor.

Polgár Anikó
Fotó: Somogyi Tibor

Legutóbb, 2018-ban Danyi Zoltán, Mán-Várhegyi Réka és Mariarosaria Sciglitano vehette át a kitüntetést. 2019-ben forrás hiányában nem adták át a díjakat. Idén virtuális díjátadót tartottak videokonferencián keresztül.

A nyitóképen Csehy Zoltán. Fotó: Csehy Flóra.

Fotók forrása: Artisjus