Átadták a Kínai sarok gyűjteményt

Egyéb

A Kínai Népköztársaság Oktatási Minisztériumának Hanban intézményével (Konficius Intézet) kötött megállapodás alapján 300 kínai nyelvű és Kínával kapcsolatos dokumentumot kapott a könyvtár. A könyvek között 200 nyelvkönyvet és szótárt találni, amelyek segítséget nyújtanak a kínai nyelv és írás tanulásához alapfoktól felsőfokig, gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Szinte az összes nyelvkönyvhöz tartozik tanulókártya csomag vagy elektronikus melléklet: hanganyag, videó. További száz könyv a kínai kultúra különböző aspektusaival kapcsolatos. Ezek között irodalomtörténet, kortárs és klasszikus szépirodalom kínai nyelven és angol fordításban is olvasható. Kiváló könyvek mutatják be a kínai kultúra területeit, illetve fontos kiemelni az országismereti és művelődéstörténeti munkákat is.

 

Hammerstein Judit hangsúlyozta a magyar-kínai kulturális kapcsolatok fontosságát, és elmondta, hogy nem a Kínai sarok az egyetlen jelentős együttműködés a két ország között, hiszen a Nemzeti Galéria kínai partnerintézménye a jövőben egy nagyszabású Munkácsy-kiállítást szeretne létrehozni.

?Kínai részről óriási az érdeklődés a magyar kultúra irányába. Az elmúlt egy-két évben azt tapasztaltuk, hogy a kínai kulturális intézmények közvetlenül keresik meg a magyar társintézményeket. Erre egy ragyogó példa ennek az egyedülálló kínai dokumentumgyűjteménynek, a Kínai saroknak a létrejötte? ? nyilatkozta a kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár.