stepnaus-dij_erdopeter_koppmaria_d__yt20100510001.jpg
Erdő Péter gratulál Kopp Máriának

(MTI) - A díjat Kopp Mária személyesen vette át Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsektől és Spányi Antaltól, a Stephanus Alapítvány kuratóriumának elnökétől. Farkasfalvy Dénes nevében képviselője vette át az elismerést a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE).

   
Farkasfalvy Dénes professzorról Zakar Polikárp ciszterci főapát méltatásában elmondta: Pannonhalmán érettségizett a bencéseknél, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatója lett és belépett a ciszterci rendbe. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után Rómában végezte el a teológiát a Szent Anzelm Egyetemen, 1961-ben Ausztriában pappá szentelték; 1962-ben teológiai doktor lett.
   
A laudációban szólt arról, hogy Farkasfalvy Dénes Rómában sokat foglalkozott Szent Bernát műveinek elemzésével. Ezután a texasi Dallasban ciszterci gimnáziumot alapított, ahol 1965-től matematikát is tanított a hittan mellett, miközben az University of Dallas teológiai tanszékén ugyancsak oktatott. Összesen 115 művet írt, ezek közül 43 munka angol, 72 magyar nyelvű. Első biblikus kommentárját 1983-ban adták ki, ebben Szent Pál apostol római levelét elemezte, János evangéliumának kommentárját pedig 1986 és 1989 között írta.
   
Farkasfalvy Dénes 1988-ban a dallasi ciszterci közösség apátja lett. II. János Pál pápa 2002-ben a Vatikán szentírás-tudományi bizottságának tagjává nevezte ki, elsőként a magyarok közül. Ennek a testületnek ma is tagja - tette hozzá Zakar Polikárp.
   
Dávid Katalin művészettörténész professzor Kopp Máriáról szóló méltatásában kiemelte: 1968-ban végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karát, 1977-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológus diplomát szerzett, 1982-ben klinikai szakpszichológus lett. 1989-ben viselkedésterápiai módszert dolgozott ki, 1994-ben egyetemi tanári kinevezést kapott az orvostudományi egyetemen, 1999-ben pedig akadémiai doktori címet szerzett.
   
Mint mondta, Kopp Mária szakmai életműve összefonódik mérnök, szociológus, demográfus férje tevékenységével, ráadásul Skrabski Árpád a rendszerelméletben és a katolikus teológiában is otthon volt. Közös művük, az Alkalmazott magatartástudomány 1995-ben jelent meg, házasságszociológiai kutatásukat pedig A boldogságkeresés útja és útvesztői a párkapcsolatokban címmel az idei könyvhétre adták ki.
   
Kitért arra: a szerzőpáros kidolgozta a szorongás egyik terápiáját, szerintük a stressz ellen véd a többi között a bizalom és a vallásosság. Kimutatták azt is, hogy akik úgy érzik, életüknek van értelme, azoknak sokkal jobbak az egészséggel kapcsolatos mutatói. Dávid Katalin szólt arról is, hogy Kopp Máriáék lakásán jött létre 1990-ben a Katolikus Egyetemi Alapítvány, amelynek első elnöke Skrabski Árpád lett.
   
A Stephanus-díjat 1993-ban alapították, a díjazottak minden évben - az alapító okirat szerint - olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai tudományok, mind pedig az irodalmi műfajok területén. A díjat a 2010-es kitüntetettekkel együtt eddig 38-an kapták meg.