A padlóra és az alacsony posztamensekre installált betonszobrok első ránézésre szakrális tartalmakat hordoznak, bár leginkább építészeti asszociációk jutnak róluk eszünkbe. Bemutatásuk fordított viszonyrendszert alakít ki, ugyanis nem feltekintünk rájuk, hanem közöttük járunk. Ha meg akarjuk őket figyelni, akkor be kell lépnünk az aurájukba, le kell hozzájuk hajolnunk.
Izgalmas párhuzam ez a bélletes kapuk funkciójával, amelyek ívei pedig azért szűkülnek egyre beljebb és beljebb, hogy fejünket meghajtva, a tiszteletet megadva térhessünk be a szent helyekre.
A betonszobrok csúcsos formái letűnt civilizációk szentélyeire emlékeztetnek, anyaghasználatuk rusztikussága is erre utal. Megfigyelésükhöz, befogadásukhoz szintén meg kell változtatnunk testtartásunkat, bele kell helyezkednünk a tereikbe. A kiállítótérben látható művek többsége akrilkompozíció: a szobrok kétdimenziós változatai.
A művészi ambíciók mögé tekintve a korunkhoz fűződő kapcsolat rajzolódik ki, ezek a plasztikák ugyanis csomagolóanyagok kitöltőelemeinek felhasználásával készültek. A kiállításban a szobrok mellett az öntőforma is helyet kap. Felvetődik a kérdés: miként függhet össze a fogyasztói társadalom egyik leghétköznapibb, leggyorsabban elhasználódó eszköze a címbeli vallási kifejezéssel?
A pane per poveri Szent Antal szemléletét tükrözi, aki a prédikációiban arra hívta fel a figyelmet, hogy Istentől kapott javainkat fordítsuk a szegények felemelésére. Ezért a templomok Szent Antal-szobrai perselyébe dobott pénzből egy 19. századi francia kezdeményezés nyomán ma is a rászorulókat támogatják.
A mindennapi kenyérre mint létezésünk alapjára minden embernek szüksége van. A 21. századi jóléti és fogyasztói társadalomban azonban a szórakoztatóipar már éppolyan szükséges, mint a táplálkozás. A művész kritikai szemléletében felidéződik Nero császár vezérelve, a „Kenyeret és cirkuszt a népnek!”, amely napjainkban fokozottan érvényesnek látszik. A média fogyasztásra buzdítása azt érezteti az emberekkel, hogy ha jóllaknak és jól szórakoznak, akkor minden rendben van. A belső értékekről, a jellem erényeiről viszont keveset hallunk: mintha a háttérbe szorultak volna.
Balogh Csaba a média üzeneteit közvetítő elektronikai cikkek ütésálló csomagolásának ad új értelmet. Ezeket használja fel ahhoz, hogy felhívja a figyelmet: a mérleg nyelvének a valódi értékek felé kellene billennie. A távolság megtartásával háttérbe helyezi az informatikai és szórakoztató elektronikai gépeknek az életünkben betöltött jelentőségét. Ready made alkotásaiban az üresség testesül meg, hogy a figyelmünk a szakralitás értékei felé terelődjön. A formákat betonnal tölti ki, majd megkötésük után a negatív és pozitív elemek építészeti struktúrájára hívja fel a nézők figyelmét. Ezzel többszörösen megfordított és kicsavart helyzetet teremt, a társadalom megváltozott viszonyaira reflektál.
Balogh Csaba Magyarországon élő, erdélyi születésű képzőművész. Előbb Kolozsváron tanult, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Több évtizede restaurátorként is dolgozik, gyakran ad új értelmet elhasznált tárgyaknak, és emeli őket képzőművészeti pozícióba.
A Pane per poveri folyamatosan bővülő kompozícióival Budapesten kívül Veszprémben és Szegeden is találkozhatott már a közönség. Aktuális tárlata április 2-ig, a Szikra képzőművészeti bemutatóteremben tekinthető meg.
Nyitókép: enteriőr. Fotó: Hegyháti Réka
