Hankó Balázs eskü Országgyűlés MTI.jpg

Átvette miniszteri kinevezését Hankó Balázs

„A családügynek és a kultúrának is arról kell szólnia, hogy jobbá tegyük nemzetünket, erősítsük fiataljainkat és családjainkat” – nyilatkozta a leendő miniszter, aki júliusban veheti át a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetését.

Június 11-én Sulyok Tamás köztársasági elnöktől átvette kinevezését Hankó Balázs, aki július 1-től tölti be a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezető pozícióját.

A kormányzat weboldala szerint Hankó a gödöllői Török Ignác Gimnáziumban érettségizett, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán diplomázott gyógyszerészként. 2005-ben summa cum laude minősítéssel PhD-fokozatot szerzett.  2010 és 2014 között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának gyógyszerészeti tanácsadója. 2011 és 2016 között a Gyógyszerészeti, Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, később az Állami Egészségügyi Ellátó Központ gyógyszerészeti főigazgatói tanácsadója. 2017 és 2020 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.

2020 és 2022 között az Innovációs és Technológiai Minisztérium, majd a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, 2022 decemberétől felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára. A KIM vezetését Csák János minisztertől veszi át.

Az M1-nek és a Kossuth Rádiónak adott interjújában a leendő miniszter úgy nyilatkozott: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium három erős pilléren áll: a magyar identitásunkat adó kultúrán, a hivatásformáló felsőoktatáson, szakképzésen és innováción, valamint a jövőt biztosító családügyön.” Szavai szerint a magyar kulturális támogatási rendszer egyike a legkiterjedtebbeknek a világon, és példaként hozta fel, hogy a közös működtetésben finanszírozott színházakra – melyekből vidéken harminc, Budapesten hetven is van – 15 milliárd forintot, a klasszikus zene támogatására pedig 18 milliárd forintot biztosít a kormányzat.

A versenyképesség és az identitásőrző közösségépítés által lesz vonzó a kultúra is – a felsőoktatáshoz és a gyermekvállaláshoz hasonlóan –, az ágazat eredményességét, hatékonyságát javítja többek között a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ felállása is – mondta a miniszter.

Hankó célként nevezte meg, hogy a magyar minőségi kultúra mindenki számára biztosítva legyen és a mindennapok részévé válhasson. A leendő miniszter kiemelte: a jövőben erősíteni kívánja az olyan, Csák János minisztersége időszakában elindult programokat, mint például a Neumann János Program vagy a Petőfi Kulturális Program. Kiemelte: a családügynek és a kultúrának is arról kell szólnia, hogy jobbá tegyük nemzetünket, erősítsük fiataljainkat és családjainkat.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – december 1.

Százharminc magyar filmklasszikust kínál ingyen a Filmio karácsonyra, színháztermet neveztek el Őze Lajosról, várják a pályázókat a Zsolnay Fényfesztiválra, a magyar zenéké lesz Zamárdi a jövő nyáron.

Megalakult az Élvonal alapítvány

Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.

Jókai 200 mozdonyt avatott Hankó Balázs és Schmidt Mária Gödöllőn

A 200 éve született Jókai Mór minden szava, gondolata és tette a hazaszeretetről szólt és azt üzente: magyarnak lenni büszkeség és kiváltság – jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter november 20-án, a Jókai 200 mozdony átadóünnepségén, Gödöllőn.

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.