Stockholmban született 1849. január 22-én, egy nemesi származású hajóstiszt és egy cselédlány első gyermekeként. Anyja halála után apja a tíz gyermek 21 éves nevelőnőjét vette feleségül. A család anyagi körülményei változók voltak, de a gyerekek taníttatása nem okozott gondot. Strindberg az érettségi után, 1867-ben beiratkozott az uppsalai egyetemre, ám tanulmányait félbehagyta.

Tanítóként, újságíróként, majd 1874 és 1882 között a Királyi Könyvtár segédkönyvtárosaként dolgozott, de legfőképpen a színház és az írás érdekelte. A vágyott hírnevet 1879-ben megjelent A vörös szoba című regénye hozta meg számára, amely a svéd naturalizmus első átütő erejű alkotásaként nagy vihart kavart. Drámái, kultúrtörténeti írásai, kíméletlen szatírával átitatott politikai, társadalmi pamfletjei révén hamarosan

a századvég és a századforduló egyik legnagyobb hatású és legvitatottabb alakja lett.

Magánélete meglehetősen zaklatott volt, három házassága futott zátonyra. Azt tartották róla, hogy gyűlöli a nőket, bár ő ezt azzal cáfolta, hogy csak elméletben nőgyűlölő. 1884-ben, amikor kiadta Házasodjunk című novelláskötetét, vallásgyalázás címén pert indítottak ellene. A magán- és közéleti viharok elől többször is önkéntes száműzetésbe vonult: élt Franciaországban, Svájcban, Dániában és Berlinben. Sorsának kríziseit hűen tükrözi 1897-es, Inferno című önéletrajzi írása. Ebben az időben a nietzschei filozófia, majd a katolicizmus felé fordult, végül egy személyes, misztikus hitet felépítve került ki a válságból.

Drámaírói működése és színházi tevékenysége jelentős hatást gyakorolt mind a svéd, mind a külföldi színpadokra.

Pályája korai szakaszában romantikus történelmi drámákat írt, ezek közé tartozott első darabja, az Olaf mester is, amely végül 1881-ben került színpadra. Az 1880-as évek végén íródott darabjai éles társadalomkritikájú naturalista szemléletet tükröztek (Az apa, Pajtások, Számum, A hitelező, Júlia kisasszony).

Jellemei nem állandók, alakjait folytonos változásban, fejlődésben ábrázolta. Az általa kialakított új dráma egyfelvonásos szerkezetű, megszakítás nélküli, időtartama másfél óra.

Elsőként dolgozta ki a kamaraszínház irányelveit, és terveit meg is valósította.

A díszlet és a világítás leegyszerűsített, ami az író szerint elősegíti a színészi játék érvényesülését. Fontos követelmény, hogy a színész ne a súgólyuk előtt álljon, hanem ott, ahol a szerepe ezt megkívánja. A zenekart lesüllyesztették, a nézőtér szintjét felemelték.

A századfordulón Strindberg a szecesszió felé fordult. Ez idő tájt írt darabjai a naturalista részletek mellett megteltek sejtelmes szimbólumokkal, indulatos, öncélú kegyetlenkedésekkel, ködös miszticizmussal. 1907-ben megalapította az Intima Teaternt, ahol elsőként a Júlia kisasszony átdolgozott változatát adták elő, majd A máglya, A gyújtogatás, A vihar és A kísértetszonáta bemutatása következett, egészen a színház 1910-es csődjéig.

Az írás mellett az 1870-es évektől kezdve Strindberg festészettel is foglalkozott.

Elsősorban a francia Gustave Courbet munkái hatottak rá. Nem a valósághű ábrázolásra törekedett, saját emlékképeit és fantáziavilágát kívánta megörökíteni a vásznon, ily módon művészete az impresszionistákkal rokonította. Életében festőként nem aratott sikert, csak halála után kezdték felfedezni műveit, az 1960-as években a párizsi Pompidou Központ tárlatán is nagy sikerrel szerepelt négy képe.

Strindberg az utolsó éveit visszavonultan töltötte. Pályája végén a szocialista Aftontidningen című lapban cikksorozatot közölt a demokratikus eszmék védelmében, ami konzervatív oldalról óriási felháborodást váltott ki. Ez a Strindberg-harc néven emlegetett közéleti szereplés hozzájárult ahhoz, hogy 63. születésnapján több tízezres tömeg köszöntse, és egy gyűjtés eredményeként „ellen-Nobel-díj” gyanánt nagy összegű adományt adjanak át neki. Nem egészen négy hónap múlva, 1912. május 14-én gyomorrákban halt meg.

Hatalmas méretű, változatos

életműve hatásaival és ellenhatásaival még hosszú évtizedekig meghatározta a svéd irodalom fejlődését.

Kilenckötetes önéletrajzi regénye Egy lélek fejlődése címmel magyarul is megjelent Mikes Lajos fordításában, aki csak Strindberg miatt tanult meg svédül. Drámái közül a Júlia kisasszonyt és a Haláltáncot filmesítették meg legtöbbször.

A legérzékenyebb életrajzot Életjáték címmel honfitársa, Per Olov Enquist írta róla, aki A tribádok éjszakája című színművében is megörökítette alakját.

Fotók: Wikipédia