Augusztus közepétől Királyi Napok Székesfehérváron

Egyéb

 
(MTI) A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a hagyományos Királyi Napok Nemzetközi Néptánc-fesztivál mellett harmadik éve "nulladik napot" tartanak. Idén a Toldi című musicalkölteményt mutatják be augusztus 11-én és 12-én a belvárosi nagyszínpadon, ahol tavaly, illetve két éve a Magyar Állami Népi Együttes, majd a Csík Zenekar lépett fel.
 
A néptáncfesztivál augusztus 15-én kezdődik a Városház téren. Brájer Éva alpolgármester tájékoztatása szerint a résztvevők között lesz Albánia, Costa Rica, Finnország, Franciaország, Grúzia és Spanyolország. Rajtuk kívül argentin, mexikói, dagesztáni és thaiföldi táncegyütteseket is vendégül látnak Székesfehérváron. Magyarországot a TáncolKodó és az Ikarusz Táncegyüttes, a Zombori Zenekar és a Romengo képviseli.
 
A Királyi Napokhoz kapcsolódóan két avatóünnepséget tartanak: Történelmi tablók címmel avatják fel a polgármesteri hivatal nagytanácstermében helyreállított történelmi falfeliratokat, valamint Gunda Béla néprajztudós emléktábláját leplezik le a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
 
A képzőművészetek is helyet kaptak a programkínálatban: augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján nyílik meg a Fehérvári Művészek Társaságának kollektív tárlata 1038?1938?2013 Székesfehérvár címmel. A Szent István Király Múzeum dísztermében pedig a Király és városa ? Szent István király és Székesfehérvár bélyegeken című kiállítás lesz megtekinthető.
 
Róth Péter alpolgármester hangsúlyozta, szeretnék tovább erősíteni a városban élőkkel a "Fehérvár-tudatot", ezért mindenkit várnak az olyan nyilvános eseményekre, mint amilyen a város ünnepi közgyűlése lesz, amelyet a Szent István téren tartanak meg. Az ünnepi műsorban közreműködik majd Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneművész.
  
A programsorozat utolsó napja, augusztus 20. püspöki misével indul, majd a körmenetet követően Spányi Antal megyéspüspök áldja meg az új kenyeret a Városház téren. Este ünnepi tűzijátékkal zárják a Királyi Napokat.