Augusztusban öt helyszínen rendezik a Zsidó Kulturális Fesztivált

Egyéb

Éljük át újra! szlogennel idén öt helyszínen rendezik a Zsidó Kulturális Fesztivált augusztus 22. és 30. között Budapesten.

Öt helyszínen több mint húsz programot kínál a fesztivál, idén új helyszín a Rumbach utcai zsinagóga. A programoknak, amelyek között koncertek, emlékséták, könyvbemutatók és beszélgetések is szerepelnek, a Dohány utcai zsinagóga, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény, valamint a Bálint Ház ad otthont.

A programok közül felhívta a figyelmet a Zsidó Kulturális Fesztivál és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület programjára, a Ráday Mihály- és a Perczel Anna-emléksétára, amely augusztus 22-én várja az érdeklődőket. Kitért arra is, hogy az UNESCO felvette a közösen ünnepelt évfordulók közé Cziffra György zongoraművész, valamint Szenes Hanna költőnő, a zsidó ellenállás hőse születésének 100. évfordulóját, ehhez kapcsolódva a Mazsihisszel együttműködésben láthatja a közönség Bíró Eszter és társai előadását.

A 23. Zsidó Kulturális Fesztiválon a vallási tartalmak iránt érdeklődők mellett a könnyedebb stílusok rajongói is megtalálják a számukra érdekes programokat.

A fesztivál egyik kiemelt helyszíne idén is a Dohány utcai zsinagóga. Az augusztus 22-i nyitókoncerten az Ukrajnából érkező Kommuna Lux klezmer együttes és a Budapest Klezmer Band lép fel. A szerb Boban Markovic Orkestar és Palya Bea balkáni temperamentummal telíti meg a teret, a Somewhere Over The Rainbow című koncerten Berki Tamás, Falusi Mariann, Illényi Katica, Csonka András és a Don Lázi Swingtet előadásában ismert dalok csendülnek fel. Augusztus 25-én Miklósa Erika lép fel a Virtuózokkal, Lugosi Ali klarinéton, Szüts Apor zongorán, Bácsy-Schwartz Zoltán hegedűn és Bánkövi Bence csellón játszik. A zárónapon Födő Sándor Kaddis című művének ősbemutatója lesz, az est szólistája Bíró Eszter, a mű létrehozásának megálmodója.

A Hegedűs Gyula utcai zsinagóga nyitónapján Mujahid Zoltán Szécsi Pál emlékét idézi fel. Klein Judit és a Haverim zenekar örömzenével várja a közönséget, Kamarás Iván az Egy fess pesti este címmel ad koncertet. Leonard Cohen ismert dalai ezúttal magyar szöveggel csendülnek fel Müller Péter Sziámi és vendégei előadásában. A Klezmerész Együttes több új szerzeménnyel lepi meg a közönséget, többek között megszólalnak az új, Klezmelodies című lemezük dalai is. Nógrádi Gergely főkántor, Kun Ágnes mezzoszoprán énekes és Teszter Nelli zongoraművész magyar zsidó örökzöldekkel készülnek.

A fesztivál új helyszíneként mutatkozik be az újonnan felújított és átadott Rumbach utcai zsinagóga. Malek Andi és Jáger Bandi a Yentl című film leghíresebb slágereiből válogat. Kányádi Sándor Erdélyi jiddis népdalok című műfordításkötetének darabjai Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Szalóki Ági előadásban szólalnak meg. Az élet értelme Egypercesek száz percben címmel Örkény István novelláiból olvas fel Mácsai Pál és cimbalmozik Lukács Miklós.

Korcsolán Orsolya hegedűművész és az Anima Musicae Kamarazenekar a Piazzolla 100 című hangversenyen Tel-Aviv és Buenos Aires között húz képzeletbeli egyenest. Kodály, Bartók és Ligeti műveiből válogat Würtz Klára zongoraművész és Károlyi Katalin énekesnő, Bauer Andrea és barátai a Rio de la Plata országainak hangulatát idézi meg. A fesztivál zárónapjának a Sabbathsong Klezmer Band lép fel.

A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény kertjében nyáresti kertmozival, a Bálint Házban könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel készülnek.

Nyitókép: Résztvevők Sárosi Katalin táncdalénekes és Zsoldos Imre trombitaművész emlékestjén, amelyet a Szerelem története címmel tartottak a 22. Zsidó Kulturális Fesztiválon a Dohány utcai zsinagógában 2019. szeptember 4-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd