A Szovjetunióban a konzervatív erők már régóta készültek a leszámolásra; a puccsra egy nappal azelőtt került sor, hogy a szovjet tagköztársaságok aláírták volna az eresztékeiben recsegő birodalom egyben tartását szolgáló új megállapodásukat. A technikai előkészítést és kivitelezést az Állambiztonsági Bizottság (KGB) hajtotta végre, s személyesen a KGB vezetője, Vlagyimir Krjucskov irányította. A családjával együtt a krími Foroszban üdülő Gorbacsovot augusztus 18-ra hermetikusan elszigetelték, lényegében házi őrizetbe helyezték, és lemondásra szólították fel. Krjucskov utasítást adott "bizonyos szovjet és orosz személyek" érintkezéseinek lehallgatására, összeállították a letartóztatandók névsorát. Másnapra a 103. számú KGB-hadosztály körülvette a Kreml térségét és megközelítette a moszkvai "Fehér Házat", az orosz parlament épületét.
Augusztus 19-én a teljes hatalmat a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága vette át, amelynek tagjai Gennagyij Janajev alelnök, Valentyin Pavlov kormányfő, Oleg Baklanov, a szovjet parlament védelmi bizottságának alelnöke, Vlagyimir Krjucskov, a KGB elnöke, Dmitrij Jazov védelmi miniszter, Borisz Pugo belügyminiszter, Vaszilij Sztarodubcev, a Szovjet Parasztszövetség elnöke, Alekszandr Tyizjakov, az Ipari-, Közlekedési-, Hírközlési és Építőipari Vállalatok Szövetségének elnöke voltak. Moszkvában páncélosok vonultak az utcákra, és Janajev 19-én délutántól rendkívüli állapotot hirdetett ki Moszkva területén is, mivel a nap folyamán több kísérlet történt a GKCSP döntéseinek szabotálására, tüntetések szervezésére.
Miközben a Valentyin Pavlov vezette szovjet minisztertanács támogatásáról biztosította a GKCSP határozatait, s hasonlóan nyilatkozott több nemzetiségi politikus is, az oroszországi parlament alkotmányellenes, reakciós államcsínynek minősítette a történteket, s általános politikai sztrájkra hívta fel a lakosságot. Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció elnöke gyorsan és határozottan cselekedett: kijelentette, hogy átveszi az ellenőrzést a föderáció területe felett, felszólította a hadseregnek és a KGB-nek a puccsban részt vevő alakulatait, hogy szüntessék be tevékenységüket. 19-én este sztrájkba léptek az orosz, az ukrán és a belorusz szénbányászok, az éjszaka folyamán több tízezres tömeg gyűlt össze az oroszországi parlament épületénél, s újabb katonai egységek érkeztek annak védelmére. A következő órákban, napokban puccsellenes tömegmegmozdulásoktól voltak hangosak a szovjet nagyvárosok Moszkvától Leningrádig, Kisinyovtól Tallinnig, miközben az ukrán és a kazah vezetés is elítélte a "nyolcak bandájának" akcióját.
A puccs végjátékaként augusztus 21-én hajnalban három halálos áldozatot követelő lövöldözés robbant ki az orosz parlament épülete előtt. Az orosz parlament aznapi rendkívüli ülésén Jelcin bejelentette, hogy elmenekültek a puccsisták, másnap már le is tartóztatták, majd később bíróság elé állítottak őket. Gorbacsov másnap visszatérhetett Moszkvába, ám akkorra már teljesen megváltozott körülmények közé.
Már a puccs napjaiban megindult a Szovjetunió széthullása: augusztus 20-án és 21-én a tallinni és a rigai parlament deklarálta Észtország, illetve Lettország függetlenségét, s e folyamatban szeptemberre a szovjet tagköztársaságok túlnyomó része kinyilvánította állami önállóságát. A Szovjetuniót 1991. december 8-án felváltotta a Független Államok Közössége (FÁK) elnevezésű laza konföderáció, amelyhez december 21-ig 11 volt tagköztársaság csatlakozott (Grúzia később lépett be, a baltiak pedig a teljes elkülönülés fenntartása mellett döntöttek). A már nem létező államalakulat, a Szovjetunió államfői tisztségéről Gorbacsov 1991. december 25-én lemondott.
Az augusztusi krízis nyomán tagpártjaival egyetemben bomlásnak indult a Szovjetunió Kommunista Pártja is. Gorbacsov 1991. augusztus 24-én lemondott főtitkári tisztségéről, augusztus 29-én pedig a szovjet Legfelsőbb Tanács felfüggesztette az SZKP tevékenységét az ország egész területén. Megkezdődött a pártszervek kitiltása a munkahelyekről, a pártvagyon állami kezelésbe vétele. Mindeközben a hatalmi-politikai-gazdasági jogosítványokat fokozatosan az egyes köztársaságok állami szervei vették át, párhuzamosan a szovjet össz-szövetségi szervek létalapjának, s maguknak e szerveknek a megszűnésével.
Az 1991. augusztusi moszkvai hatalomátvételi kísérlet annak a reformfolyamatnak kívánt gátat szabni, amely Mihail Gorbacsov hatalomra kerülésével 1985-ben indult. Miután a konzervatív törekvések nyílt vereséget szenvedtek, s győztek a Jelcin-vezette reformerek, nem lehetett már szó semmiféle SZKP-féle szocializmusról, illetve a párt által uralt Szovjetunióról. Az önmagát túlélt rendszer végső soron megreformálhatatlannak bizonyult, viszont a reformok által elindított folyamatok visszafordítása is lehetetlenné vált: a peresztrojkán és glasznosztyon edződött tömeg ki mert menni az utcára, hangot mert adni azon szándékainak, hogy a fő hatalmi központtá vált Jelcin-féle oroszországi vezetéssel összefogva új, más irányt szabjon az események menetének. Paradox módon az elvetélt puccskísérlet még gyorsította is a szovjet államközösség szétesését, amivel formálisan is lezárult az 1917-ben indult történelmi periódus.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Máté István, Sajtóadatbank)
