Aki követi a Mörk munkásságát, valószínűleg már rég feladta, hogy műfaji határok közé szorítsa a zenéjüket. A négytagú formáció valóságos kamélon, és legalább olyan komolysággal énekelnek a Nutelláról, mint a halálról vagy a feltámadásról. És úgy tűnik, ezzel megtalálták a piaci rést: bár rétegzenét játszanak, magyar koncertjeiken tolonganak az emberek, naptárjuk pedig külföldi fellépésektől roskadozik. Ha te is beszélsz „assakaraka humbekül”, érdemes odafigyelned rájuk.
Melyek voltak az együttes számára az elmúlt 5 év legmeghatározóbb pillanatai?
Novai Gábor: Talán elsőre a szobakoncertek jutnak eszembe, amiket Márk szobájában tartottunk, és kis hangszereken, a hifi-cuccán és a pianínóján zenéltünk. Az ottani hangulat művészetileg és emberileg is meghatározó volt számomra, azóta is azt próbáljuk továbbvinni a többi szobakoncertre.
Zentai Márk: Másodiknak valami igazán nagy dolgot emelnék ki, mondjuk az első hamburgi showcase fesztivált, a Jamie Cullum előtti koncertünket vagy a New York-i fellépésünket. A külföldi bulik valóságos láncreakciót indítottak el…
Gábor: Igen, New Yorkban voltak a legdurvább zenei élményeink. Nem is feltétlenül a koncertünk, de a helyi miliő, a találkozás az ottani zenészekkel nagyon meghatározó volt. Az amerikai zenei közeg a fő inspirációs forrásunk, a helyi showcase fesztivál szervezője pedig nagyon jó észrevételeket mondott.
Márk: Harmadik mérföldkő lehetne akár a Nagyszínpad, ami nagyot dobott az itthoni karrierünkön. Megindított valamit, ami mostanra ért be. Idén nyáron éreztük először, hogy nem kell törni magunkat a közönség figyelméért, egymást követik a koncertjeink. És idénre állt össze leginkább a műsorunk is, már nem vitatkozunk a számok sorrendjén.
Szabó Dániel: És idén Artijus-díjat kaptunk! Nagyon örültünk neki. Az lenne a legjobb, ha szétvághatnánk öt darabra.
Showcase-eken vagy hagyományos fesztiválokon játszotok szívesebben?
Dani: A fesztiválokon sokkal oldottabb a hangulat, a showcase-eken a helyi szervezők hallgatják meg a koncerteket elsősorban.
Szeifer Bálint: Míg egy hagyományos koncerten az élményért jön a közönség, egy showcase-en a terméket keresik a szakemberek. Egy kirakatban vagy, az első benyomás és az eladhatóság a legfontosabb. Nem komfortos dolog, viszont nagyon hasznos, megedződik tőle a zenekar. De inkább feladatnak fogható fel, míg egy rendes koncert élmény nekünk is, a közönségnek is.
Az új lemezetek, a The Death and Resurrection of Mörk merész témát dolgoz fel, milyen a fogadtatása?
Márk: Alapvetően nehéz digitálisan megjelenő lemezzel erős reakciót kiváltani. Mi inkább élőben ütünk, úgy jobban átjön, hogy milyen is a Mörk. Úgy érzem, ez az anyag fokozatosan érik be, viszont nagyon jól tükrözi a zenekart. Külön kiemelném a producerét, Jim Macrae-t – hatalmas élmény volt külföldi hangmérnökkel dolgozni. Emellett gyártottunk bakelitet is, ami szerintem nagyon jól sikerült. Az aranyszínű Mörk-logót ketten festettük Danival, a borító grafikai részét együtt terveztük Szász Veronika Venivel, a zenekari fotót a belső borítóra Báthori Gábor Jim aka Sinco képe alapján Vörös Áron dizájnolta ilyen szép pszichedelikusra. A The Death of Mörk borítója és lemeze fekete, a The Resurrection of Mörk pedig fehér, márványozott.
Dani: Én úgy érzem, hogy a Death talán jobban befutott, a Resurrection még feldolgozás alatt van, kevésbé ismerik. Kell még egy kis idő, hogy beérjen, hogy megismerjék és megértsék az emberek, milyen is a Mörk, mitől sokszínű ez a lemez.
Hogyan jött a vallásos téma?
Gábor: Alapvetően érdeklődve, de szarkasztikusan közelítünk az ezoterikus, vallási témákhoz. Ez leginkább abból fakad, ahogy gondolkodunk: egyszerre vesszük viccre és komolyra a dolgokat. De ez talán csak az I am Mörknél jön ki igazán. Vannak pszichológiai, melankolikusabb, és fesztelen, bulizós dalaink is. Az első lemez egy nagy hullámvasút, az új albumnál már a koncepció része volt, hogy két részletben adjuk ki az anyagot. Ez a két különböző tematika az egész Mörköt megerősítette: megmutattuk, hogy van egy olyan oldal is, mint az első EP, és egy olyan is, mint a második.
Bálint: Ami a vallásos témákat illeti, nem akartunk kekeckedni, nem volt célunk a gúnyolódás, de tök jó formai lehetőséget ad ez az egész téma. Igazából nem is egy konkrét vallásról van itt szó.
Gábor: Szerintem az új lemez egy kézikönyv a Mörkhöz. Nagyon intuitívan működünk, nem is zenekarként, inkább alkotói közösségként tekintek sokszor a bandára. Ez egy terápia is egyben, ahol mindenki kiélheti az éppen aktuális gondolatait, majd összegyúrhatjuk őket. Ezt a diverzitást egyébként kritikaként és pozitív visszajelzésként is hallottuk már.
Közel állnak hozzátok az összművészeti megoldások. Milyen terveitek vannak még, terveztek kooperációt más alkotókkal?
Márk: Nagy előrelépés volt, hogy az A38 Hajós lemezbemutatónkon és a Müpás koncerten volt saját vizuálunk, ezt szeretnénk elvinni még izgalmasabb irányokba. Évek óta tervezek egy olyan vizuális megoldást, ami egyszerre van jelen díszletként és vetítési felületként. Emellett eleinte voltak táncos kooperációink is, és az is felmerült, hogy együttműködjünk improvizációs színházzal.
Gábor: És improvizációs workshopokat is tartottunk.
Ti is foglalkoztok más művészeti ággal?
Márk: Olykor fotózgatok és festek, ez a két szenvedély néha fellángol, néha meg teljesen elfelejtem. De ezek csak kiegészítésként, vagy terápiás jelleggel vannak jelen az életemben. És nagyon szívesen kipróbálnám magam színészként, valami elborult művészfilmben.
Gábor: Én szeretek kipróbálni különböző táncstílusokat. Azt vettem észre, hogy ha angol irodalmat olvasok vagy táncórára megyek, máshogy tekintek a zenére. És ez kihat az alkotásra is, rögtön más mindsettel állok neki zenét szerezni. Szerintem mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia egy ellentétes művészeti ágat, mint amivel foglalkozik a mindennapokban.
Márk, nemrégiben szerepeltél a Dalfutárban, ahol úgy kellett zenét írnod, hogy nem tudtál se a szövegíróról, se a producerről, se az énekesről. Milyen élmény volt?
Márk: Az alkotói folyamatot talán jobban is élveztem, mint a végeredményt. Nagy kihívás volt ez a feladat, nem írtam még másnak számot korábban. Az, hogy szétszedjük a dalírás folyamatát részekre, egy klasszikus gondolkodásmódot tükröz, ami a gyakorlatban nem működik túl jól szerintem. Mindenesetre tök jól be lehet vele mutatni a közönségnek, hogy milyen fázisokon megy keresztül egy szám a könnyűzenében.
A Mörkben ezek szerint teljesen máshogy zajlik az alkotói folyamat?
Márk: Nagyon! Két opció van: általában valamelyikünk hoz egy alapötletet, amit együtt összerakunk, finomítgatunk, mindenki hozzátesz valamit. A másik verzió, hogy egyikünk lényegében megír egy új dalt. Olyan nincs, hogy így direktben elkülönítjük egymástól a feladatokat. A szólókarrierem alatt tapasztaltam hasonlót, de már akkor is furcsálltam ezt, szerintem nem működik jól. Akkor erős egy szám, ha a dallam és a szöveg lényegében egyszerre születik. Ha szétszedjük, mechanikus lesz. Maximum úgy tudom elképzelni, hogy ha a két alkotó ember szorosan együtt dolgozik, és megvan köztük a kémia.
Bálint: Ha termékeket gyártanak, és az egyetlen cél a bevétel, tehát az, hogy sokat játssza a rádió az adott dalt, akkor nincs jelentősége annak, hogy például érzelmileg hiteles lesz-e a szám. Ez egy feladat, amit egy nagy rutinnal rendelkező szakember megold, és kész. Ha viszont valaki olyan zenét csinál, ami a szívügye, akkor nagyon fontos az érzelmi kapcsolat az alkotók között. Én nem is szeretnék Márkon kívül mással dalszövegeket alkotni, mert vele bízunk egymásban, vele tudom, hogy jó lesz a vége. Presseréknél is azért működött, mert az LGT tagjai között erős kapcsolat volt, Adamis Anna és később Sztevanovity Dusán gyakorlatilag zenekari tagok voltak.
Írtatok valaha másnak dalt?Márk: Nem, ez volt az első alkalom. De most, hogy belegondolok, egy filmzenét mondjuk nagyon el tudnék képzelni a Mörkhöz.
Milyen film lenne?
Dani: Szürrealista thriller.
Bálint: Vagy bármelyik Tarantino-film. Ő amúgy is szereti a funk zenét, és beleférnének a darkos dolgok és a poénok is. A Going Underre már többen mondták, hogy olyan, mintha egy Tarantino-filmhez vagy a James Bondhoz készült volna.
Jövőbeni tervek?
Dani: Megyünk showcase fesztiválokra Izlandra és Németországba, emellett jammelünk, dalokat írunk. Több külföldi tervünk is van. A Mörk szubkulturális zene, itthon hamarosan elérjük a limitjét. Mindenképpen szeretnénk nyugat felé orientálódni.
Gábor: Tök jó lenne egy olyan miliőben, olyan zenészek között játszani, mint amibe New Yorkban csöppentünk. Dani még két hónappal később is azzal álmodott. A német közönség is nagyon jól reagált a zenénkre, ott nagyobb réteg kedveli ezt a műfajt. Sőt! Ők akkor is meghallgatják az előzenekart, ha nem ismerik, a halkabb részeken pedig csitítgatják egymást.
Gyakran hallani, hogy az angol nyelvű zenekarok nehezebben boldogulnak itthon. Ti nem érzitek ezt a hátrányt? Egyáltalán, mi lehet ennek az oka?
Bálint: Egyrészt sokan nem értik a szöveget, másrészt bizonyos zenei sémák forognak most már jó ideje itthon. A Mörk sok szempontból kilóg a keretből.
Márk: Én pont emiatt nyitott vagyok arra, hogy magyarul is írjunk szöveget. Mindig próbáljuk a maximumot belefogalmazni a dalszövegeinkbe, és sajnálom, ha nem megy egyből át az üzenet. A nyelvnek pont az univerzalitás az előnye, hogy mindenki megérti. Ez angolul biztosan nehezebb.
Dani: És itthon mások a zenehallgatási szokások is. Mi 90%-ban úgy hallgatunk zenét, hogy nagyon odafigyelünk rá, de egy csomó haverom laptophangszórón teszi be a lemezt főzés közben. Ők csak fél füllel vannak jelen, nem mélyednek el igazán a dalokban. Szerintem így nagyon nehéz megérteni egy olyan zenét, ami kicsit is kilóg a megszokottak sorából.
Márk: Én nagyon szeretem az albumformátumot. Úgy fogom fel, mint egy filmet: az első számtól az utolsóig végighallgatom, figyelek rá, nem állítom meg. Be tud szippantani, megvan a ritmusa, a dramaturgiája. Ilyen szempontból retro arc vagyok, ezt a hallgatási minőséget szeretem.
Az interjú eredetileg a Dalszerző magazinban jelent meg.
A fotókat Sinco készítette.
