„Az álhit a legerősebb hit” – beszélgetés Visky András íróval

Erre vállalkozunk a Puzzle című podcastsorozattal, amelyben kirakóst játszunk vendégeinkkel. A különleges, geometriai ábrákból álló puzzle darabkáin egy-egy szó szerepel, hét élet-összetevő. Azt reméljük, a játék végén minden összeáll egy képpé. Péczeli Dóri játszótársa Visky András író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, a Kitelepítés című regény szerzője. Ajánló.

Melyik puzzledarab legyen a következő?

Ez a zöld színű. Az a szó szerepel rajta, hogy Fókusz.

Itt arra vagyok kíváncsi, hogy ha életed filmjét megállíthatnád egy meghatározó jelenetnél, melyik pillanatképet merevítenéd ki?

Az lenne számomra egy kimerevítendő filmkocka, amikor először állok apám előtt majdnem nyolcévesen. Addig nem ismertem őt. Ez egészen más irányba vitte el az életemet, és azt kell mondjam, nem könnyítette meg azt. Hirtelen ugyanis megjelent egy nagyon erős férfi princípium. Apám nagyon erős ember volt. Nagyon szelíd, törékeny, de erős kisugárzású ember. És én addig, meg egyébként azóta is a nőn keresztül viszonyulok a világhoz. Meggyőződésem, hogy a nők mindig bátrabbak, mint a férfiak.

Jó ezt egy férfi szájából hallani.

Én ezt teljes meggyőződéssel vallom. A férfi hős akar lenni. Gyávaságból. A nő nem akar hős lenni. Nagyon érdekes, hogy kiélezett helyzetekben a nők valahogy nem éreznek félelmet. Azt csinálják, amit tenniük kell. De visszatérve a kérdésedre, amikor apámat kiengedték a börtönből és hazajött, az borzasztó nagy boldogság volt. Csakhogy nem tudtam, hogy ezt a boldogságot hogyan lehet átváltani kapcsolattá, valóságos létezéssé.

És hogyan sikerült összegyúrni a fejedben létező, talán idealisztikus apaképet a valóságossal? Hiszen csecsemő voltál, amikor édesapád börtönbe került, nem lehetett jelen életed első nyolc évében.

Ezt az iskolát ki kellett járnom. Nehéz iskola volt, de egyáltalán nem boldogtalan. Sok boldogság volt benne és nagyon sok elbukás. Közös elbukások is, amikor felismertük, hogy ő nem lehet úgy az apám, mint annak a gyereknek, akinek a legérzékenyebb időszakában, tehát a létrejötte és a formálódása időszakában jelen volt az édesapja. Nekem ez nem adatott meg, de nem érzem hendikepnek. Így is annyi ajándékot kaptam a testvéreimtől, anyámtól, Nényutól, apámtól, a tágabb értelemben vett közösségtől, amiben éltem, hogy nehéz ezzel elszámolni.

Elszámolni? Ezt hogy érted?

A megajándékozottság feladat is, és mint ilyen, rád rója annak a kötelességét, hogyan adhatod tovább. Az például, hogy életben maradtunk a lágerben, egy nagyon nagy ajándék. De ajándék a regényem, ez a fogságtörténet is, ami véres meg elképesztő, hiszen rávilágít egy abszurd világra, ahol a gyermekek ellenségekké válnak. Nekem papírom van arról, hogy kétéves koromban agitáltam a kommunista rezsim ellen Romániában. Teljesen abszurd világban élünk. Nincsen szörnyűbb az őrült emberi megigazultságnál meg az ideológiák egybites igazságánál. Ezek alapozzák meg a legsúlyosabb bántalmazásokat, kirekesztéseket, mert az álhit a legerősebb hit. A valóságos hit, aminek a talaján állnék én is, mindig tele van kételyekkel. A hívő ember kételkedik, és olykor kérdéseket tesz fel a Legfőbb Létezőnek, aki szerencsére nem sértődékeny.

Ezt biztosan tudjuk?

Én biztosan tudom. Nemcsak a szakirodalomból, hanem saját tapasztalatból is, hogy neki nyugodtan a szemébe vághatod, amit gondolsz. Nem sértődik meg.

Milyen zenéket hallgat írás közben? Miért érdemes hangosan olvasnunk? Kicsoda Anti bácsi, akit mentorának tart, és vajon milyen ízekre emlékszik a romániai gulágon töltött gyerekkorából? A teljes Puzzle-beszélgetés a linkre kattintva indul.

Borítókép: Czakó Gergely