A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye kimeríthetetlen gazdagságával minden látogatáskor újabb és újabb felfedezni valót kínál. A Budapest Art Week szervezésében a németalföldi gyűjtemény kiemelkedő alkotásaival ismerkedhettek az érdeklődők.

Németalföld 1477-ben részlegesen elvesztette függetlenségét. A Habsburgok spanyol ága hajtotta iga alá a területet, pénzügyileg így támogatva meg a birodalmát. A korszakot a vallási ellentétek jellemezték, a protestantizmus kialakulása meghatározta Németalföld szellemiségét.

A politikai és társadalmi változásokat a művészetek terén is tetten érhetjük. A festészetben megjelennek a zsánerképek, és a manierizmus válik a korszak átfogó művészeti stílusává.

A legújabb művészettörténeti kutatások alapján a reneszánsz nem tekinthető átfogó, internacionális stílusnak, hiszen több országban – köztük Francia-, Spanyol-, de Magyarországon is – csak csekély számú műalkotás, épület köszönhető ennek az irányzatnak. Ezzel szemben a manierizmus internacionális stílus, habár sokan megkérdőjelezték művészi értékességét.

A manierizmus az olasz maniera szóból származik, amely módot, manírt jelent, a késő reneszánsszal és a kora barokkal szinkron irányzat. A reneszánsszal szemben egészen új kompozíciókkal, erősen intellektuális beállítottsággal, a fantázia megjelenésével, sok alakos kompozíciókkal, egymás mellé helyezett, elkülönített alakokkal operáló stílus, melynek

az újszerűség, a meghökkentés a célja.

A Németalföldön ekkoriban terjedtek el a zsánerképek, a mindennapi életet hétköznapi szereplőkkel ábrázoló festmények. A falusi lét, a szokások egyre gyakrabban váltak a képek témájává, az egyszerű emberek váltak a festmények főszereplőivé, és életük a meghatározó témává.

Pieter Balten Falusi búcsúja a németalföldi zsánerképek tipikus példája.

Pieter Balten: Falusi búcsú (1565 előtt)

A búcsú minden apró mozzanatát megörökíti a festő. Annyira sok a szereplő, hogy a néző csak hosszú vizsgálódás után tudja az összes részletet felfedezni: a felszabadultan randalírozó gyerekeket, akik éppen megrángatják egy felnőtt ruhájátꓼ a búcsú lovas ügyességi játékát, ahol felaggatott szárnyasokat kellett zsákmányolniꓼ vagy a kép jobb alsó sarkában békésen falatozó és szemlélődő parasztokat.

A vizuális poénok sokasága, a játékosság jellemzi a festményt.

Alapos tanulmányozás után a 16. századi mindennapok jó ismerőjévé válhatunk a segítségével.

A kor legnagyobb zsenije Id. Pieter Bruegel volt. 1566-ban készült festménye, a Keresztelő Szent János prédikációja életművének kiemelkedő alkotása.

Idd. Pieter Bruegel: Keresztelő Szent János prédikációja (1566)

A manierizmus jellemzője, hogy a kép címe alapján főtémának gondolt eseményt szinte elrejti a festményen, ezzel is a műalkotás alaposabb megvizsgálására serkentve a nézőt. Keresztelő Szent János a festmény hátterében látható. Kezével az „igazi” főszereplő felé mutat. Jézus alakja egészen a háttérben bújik meg.

A táj és a szereplők éles ellentétben állnak a bibliai témaválasztással.

A Megváltó eljövetelét saját korába helyezi a festő. Csaknem minden szem a próféta felé fordul. A festmény különlegessége, hogy a legtöbb szereplőt háttal ábrázolja, az alakjai ennek ellenére is beszédesek. Kora jellemző figuráit örökíti meg, így jelezve, hogy Jézus tanításai mindenkire egyformán érvényesek.

Felfedezhetünk zsoldos katonát, markotányosnőt, buta arcú spanyolt – a megszállók képviselőjét –, akinek éppen a tenyeréből jósolnak, törököt, compostelai zarándokokat, mindenféle rendű és rangú embert.

Bruegel úgy festette meg a sokszínű emberkavalkádot, hogy

mégsem a különbözőségről, hanem az összetartozásról, Jézus egyesítő erejéről szól.

Sebastian Vrancx az élet élvezetét ünnepli Étkező társaság a szabadban című festményén, amely tele vallási és mitológiai utalásokkal.

Sebastian Vrancx:  Étkező társaság a szabadban (1610–20)

A vonalperspektivikus szerkesztés iskolapéldáján elegáns franciakertben gyönyörködhetünk, beleleshetünk a spanyol ruhát viselő étkezők tányérjába, és felfedezhetjük a Comedia dell’arte jellegzetes álarcos szereplőit is.

Pieter Bruegel gyermekei is a festői pályát választották. Jan és ifjabb Pieter azonban ragaszkodtak a család eredeti, h-betűs vezetéknevéhez.

Id. Jan Brueghel: Paradicsomi táj a bűnbeeséssel (1612–13)

Jan Brueghel festményén – apjáéhoz hasonlóan – csak elrejtve fedezhetjük fel a festmény címében szereplő főtémát: a bűnbeesést. A művész célja az elbűvölés volt, ez még a kép témáját is felülírta.

A felfedezések nyomán kibővültek a botanikai és a zoológiai ismeretek, a magánállatkertek és madárröpdék, a zoológia és a botanika divatossá váltak. Jan Brueghel nagyon pontosan ábrázolta a különböző fajokat. Több alkotást is szentelt a természet dicsőítésének, a címben megjelölt téma csak „ürügyként” szolgált a számára.

E műve világtájképként is felfogható.

A németalföldi remekművek sorából nem hagyható ki Stuart Mária Henrietta esküvői portréja sem, melyet a portréfestés zsenije, Anthonis van Dyck készített 1641-ben.

A csodálatos ruhában pózoló kislányt kilencévesen adták férjhez 14 éves vőlegényéhez, Orániai Vilmos fiához. 19 évesen szülte meg gyermeküket. Férje hamarosan meghalt pestisben, és Mária Henrietta is csak 29 évet élt.

Anthonis van Dyck: Stuart Mária Henrietta hercegnő esküvői portréja (1641)

Szinte érezzük a kislány ruhájának puha tapintását, a csipkék leheletfinom rezdülését. Magához vonzza a szemet a nászajándékba küldött brosstű csillogása, és lenyűgöző a fegyelem és az elegancia, amellyel a gyermek van Dyck rendkívül elegáns, élethű mesterművén viseli őket.

A tárlatvezetést Lovas Dóra művészettörténész tartotta.

A nyitóképen Vak nyenyerés a falu utcáján (ifj. Pieter Brueghel műhelye, 1564-65)

Fotók forrása: Szépművészeti Múzeum