Miként tudtátok érzékletesen kifejezni a zenében mindazt, amit inspirálónak találtok a méhészborzban?
Varga Szabolcs: Ezt a szerzeményt intenzív zenei váltások jellemzik, ami passzol az állatka személyiségéhez. Ritmikusan indul a dal, és a kezdő téma játékossága lágyabb, merengősebb részbe fut bele. Ezután még erősebben tér vissza a téma, majd tovább fokozódik, ahogy Gabi remek szólója is. Ez a hullámvasút jól jellemzi a méhészborz sokszínűségét.
Antal Gábor: Mindhárman szeretjük a természetet, így zeneileg is örömmel foglalkozunk vele. A korábbi, Walking on the Planet című lemezünk címadó dalához is olyan klip készült, amelyben érintőlegesen megjelent a környezetvédelem. Nagyon szeretjük az állatokat, én rendszeresen nézek National Geographicot. A dobosunk, Szabi mutatott egyszer egy méhészborzos videót, és felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen különleges ez a lény, igazán nagy forma. Abban a videóban épp egy kobrával hadakozott, és bár ránézésre mókás kis állat, hajmeresztő harcmozdulatokat mutatott be. Vad csata alakult ki, amiben végül a méhészborz győzedelmeskedett, tehát nagyon talpraesett állatról van szó.
Hogyan fordítottátok ezt le a zene nyelvére?
Antal Gábor: Képekben gondolkodtam, és a hozzájuk kapcsolódó érzésekre figyeltem. Ilyen típusú zenét csak karakteres téma tud kiváltani. Az ilyen jellegű témák szoktak megfogni engem. A kommersz témák nem foglalkoztatnak. Az említett videó hatására olyan zenei témák ötlöttek fel bennem, amelyek az állat játékossága és viccessége mellett kifejezik erejét és intelligenciáját is.
Szentgallay György: Amikor zenét alkotunk, jellemzően tématöredékekből dolgozunk, és azt kutatjuk, hogyan lehet őket egységes egésszé formálni. Ennél a dalnál például koncepció volt, hogy pattogós, ⅞-os lüktetésű groove-ból indulunk ki. A munkafolyamat e pontján találkoztunk a fent említett állattal, és éreztük, hogy passzol a zenéhez, ezért innentől kezdve ezen a nyomvonalon haladva építettük fel a számot.
Hogyan tudtátok harmonikus módon megjeleníteni a zenében az erős szélsőségeket: a puha, játékos szertelenséget és az agressziót?
A. G.: Ez a dal inkább a könnyedség, a humor, mintsem az agresszivitás felé hajlik, de a középrészben vannak kicsit színesebb hangszerelési megformálások, érdekesebb ritmusok. Van egy kis csavar a zenében, ami érzékelteti, hogy valami történik a dalt inspiráló képeken. Igyekeztem a különféle zenei részek témájában megjeleníteni az állat sokszínűségét és azt, amit a méhészborz külső megjelenése és belső tulajdonságai közti eltérést.
V. Sz.: A dallamok könnyedségét jól ellenpontozza a ritmika, de mégis harmonikusan tudnak egymással működni. Miközben formálódott a dal, ezeknek az eszközöknek a megfelelő arányát és használatát kellett megtalálnunk, hogy azok egységesen fejezzék ki ezeket a szélsőségeket.
A külső megjelenés és a belső tartalom közti eltérés kapcsán kérdem: konkrét célotok, hogy felhívjátok az emberek figyelmét az ehhez hasonló témákra?
A. G.: Azt gondolom, hogy a jó, igényes művészet úgy tud megfogalmazni aktuális dolgokat, hogy a kellően érzékeny emberek kapcsolódni tudnak hozzá. Nekem nem feltétlenül célom, hogy bárkire is ráerőszakoljam a gondolataimat, de nagyon örülök, ha a hallgatók rezonálni tudnak a zenére és így arra is, amit az magába foglal. Az is jó érzéssel tölt el, ha olyan dolgot közölhetek, amiből tanulni tudnak az emberek.
V. Sz.: Nem gondolom, hogy konkrét célunk lenne a zenénkkel, de ez a jó a művészetben: mindenkinek mást ad.
Mi hajt benneteket?
A. G.: Gyerekkorom óta nagyon szeretem a jazz-zenét. A célom, hogy saját zene komponálásával foglalkozzak a klasszikus zene mellett, amit szintén szeretek, ugyanakkor tanítok is. A zongorás trió hangzású együtt zenélés áll a legközelebb hozzám. Az, amikor egy basszusjátékos, egy dobos és egy zongorista játszik együtt. Ez igazán letisztult dolog, amin belül nincs hova bújni. Minden hangszer egyaránt fontos. Kifejezetten jól kell összehangolódniuk a zenészeknek ahhoz, hogy egy ilyen formáció szervesen jól tudjon együttműködni a hangzás terén. Nagyon örülök, hogy megtaláltam azokat a társakat, akikkel így tudunk együtt zenélni és kifejezni a gondolatokat. Szeretem, amikor nemcsak én hozok zenei kezdeményeket, ötleteket vagy szerzeményeket, hanem a társaim is. A két hét múlva megjelenő Paper & Ink című ballada Varga Szabival közös szerzeményünk. Ő hozta a fő témáját, utána hárman együtt dolgoztunk a dalon.
V. Sz.: Igényes, jó zenét adni az embereknek, legyen az bármilyen műfaj.
Sz. Gy.: Ha egy dolgot kéne kiemelnem, akkor nekem a szórakoztatni vágyás a hajtóerőm, zenei stílustól függetlenül. Mindig is azok a zenék tetszettek, amelyekből világosan kihallatszik, hogy nem a személyes egót szolgálják, hanem adni kívánnak a hallgatóságnak. Rengetegszer hallok olyan zenét, amelyben hallom a beleölt munkaórákat, de érzem a koncepción, hogy direkt kerüli az alkotó a közérthetőséget. Ilyenkor valahogy mindig azt érzem, hogy megette a fene az egészet. Fontos a közérthetőségre való törekvés. Persze itt is meg kell tartani az egészséges egyensúlyt.
Hogyan ismeritek fel a valódi önazonosságot?
A. G.: Hiszek abban, hogy amit csinálok, az valóban belőlem fakad, és hogy jó a zenei mondanivaló. Az önismereti úton haladva egyre jobban megismerem magam, így egyre önazonosabbá válok – a valódi önmagammá változom, és abból megnyilvánulva alkotok, zenélek. Alapvetően zárkózott embernek tartom magam, de a zenében jól ki tudok nyílni. Számomra ez egy olyan világ, amelyben képes vagyok lubickolni. A hangszeres játék remek kifejezési eszköz. Mindig őszinte az, amit a nagyközönség elé tárok magamból. Ez egyenlő azzal, hogy önazonos a mondanivaló, nincs benne sallang vagy utánzási szándék. Úgy érzem, ez az utam.
Sz. Gy.: Olyan zenét csinálunk, ami először is nekünk tetszik. Így érezzük magunkat hitelesnek. A közönség is bizonyára érzi rajtunk, hogy nem akarunk sem többnek, sem másnak látszani, és pont ez az, amit a magam részéről a leginkább szeretek a trióban.
