A 1960-as, 70-es évekre fókuszáló kiállítás azokat a művészi pozíciókat vonultatja fel, amelyek nem pusztán a hagyományos esztétikai keretek kitágítását tűzték ki célul, hanem a kor hivatalos felfogásával is szembehelyezkedtek.

A szabályszegő technikák és stratégiák közül példaértékű volt a magyar neoavantgárd mozgalom vállalkozása, amely a rendszerellenesség legkülönbözőbb típusainak adott formát. A kiállítás törzsanyagát a konceptuális, fotó alapú munkák képezik, melyek legfőbb eszközei a cenzúra, a megfigyelés és a szabadság korlátozásának hatására kialakított „áthágási technikák”.

Ladik Katalin: POEMIM, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

A hivatalos–nem hivatalos, tűrt–tiltott, nyilvános–privát, konform–nonkonform ellentétén alapuló, meghasonlott társadalom gyakran alternatív valóságok, párhuzamos világok, utópiák, disztópiák és képzeletbeli életterek megalkotására ösztönözte az alkotókat. A különböző szimbólumok, tárgyak, ideológiák (utcakő, sarló és kalapács, ötágú csillag, május 1-jei felvonulás) kisajátítása és a bürokratikus struktúrák kritikája által lelepleződött a rendszer kisszerűsége, a hatalom működésképtelensége és trivialitása.

Pinczehelyi Sándor: Csillag (rajz), 1974, dokubrom fotó, a művész tulajdona

A kiállításon szereplő művészek által alkalmazott gyakorlatok rámutatnak, miként lehet kritikai módon gondolkodni, alkotni és élni egy hatalmon alapuló rendszer szűk keretei között.

Forrás: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészetek Múzeum