Az autó mint korjelző – Nosztalgikus idők és kocsik festővásznon

Képző

Ha a művész tudatosan jelenít meg egy bizonyos autótípust, annak jó oka van. Mert egy autó megfestésével kivételes módon lehet ábrázolni adott korszellemet vagy történelmi időszakot. Válogatásunkban olyan kortárs festmények szerepelnek, melyeken az autó korhatározóként, hangulatidézőként van jelen.

Regős István: La Defense (2015)

Regős István festészetében az idő játékos megjelenítése visszatérő elemként mutatkozik. Alkotásain a különböző történelmi korok vagy a szubjektíven megélt idő jellegzetességei tárulnak elénk (például: Reformkor-sorozat, Gyermekkor-sorozat). Képeibe gyakran valós óraszerkezeteket is beépít.

A La Defense című festmény Regős István – nem hagyományos értelemben vett – városképei sorába illeszkedik. Berlin és London jellegzetes látképeinek megfestése után Párizs is érdekes témának bizonyult számára. A La Defense a francia főváros egyik üzleti központja, ahol a modern felhőkarcolók határozzák meg a látványt. A városképet egy emblematikus francia film, az 1964-ben bemutatott Fantomas egyik jelenetének ihletésére alkotta meg. A főszereplő kivetített arca a felhőkarcolók között, a levegőben száguldó autó és a felvonuló rendőrségi járművek között tűnik fel. Fantomas ugyanis a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva bűncselekmények rejtélyeibe burkolózik. A korábbi regényben, a filmben és a festményen is a történet korát a modern épületek és természetesen a fantasztikus teljesítményű autók is meghatározzák. Mai szemmel nézve megmosolyogtatóak a fantasy világának elképzelt csúcsteljesítményei, melyeknél valóságunk technológiái már fényéveken túlra száguldanak.

Weiler Péter: Egy utolsó fagyi, mielőtt disszidálunk

6515032a47b71648d764143d.jpg
Weiler Péter: Egy utolsó fagyi, mielőtt disszidálunk (giclée, vászon, 80×80 cm)

Weiler Péter jellegzetesen nosztalgikus életérzést keltő festményét láthatjuk. A festő egyik központi témája a Balaton, ahol gyermekkorának nyarait töltötte. A magyar tenger iránti érzelmi kötődése a kollektív öntudat tükre. A legtöbb magyar ember ugyanis hasonlóképp fel tud idézni személyes, kedves emlékeket a tóparton szerzett élményekből.

A képzőművész legemlékezetesebb gyerekkori nyara az 1989-ben megélt történelmi fordulópont volt. Ekkor egy esszenciális mikrokörnyezetben lehetett megélni egy sorsfordító társadalmi eseményt. „… a rendszerváltás, a német újraegyesítés politikai szelét itt a társasüdülőkben, kempingekben, strandokon lehetett a leginkább átérezni. Egy különös egyvelege volt ez egy szokásos balatoni nyárnak és a világtörténelmi fordulópontnak. Az NDK titkosszolgálata még megfigyeli a Balatonon nyaraló állampolgárait, miközben a páneurópai piknik határbontást sugalló szórólapok terjednek a kempingekben” – emlékszik vissza a festő. A hátteret alkotó Kádár-kocka éppen olyan fontos korhatározó elem, mint az előtérben látszó Trabant.

Bereczki Kata: Kirándulás piknikkel

6515045f81eae44bb08b076a.jpg
Bereczki Kata: Kirándulás piknikkel (akril, vászon, 50×70 cm, 2022)

Bereczki Kata is elsősorban gyermekkori élményeiből ihletődött a Kirándulás piknikkel című festménye megalkotásakor. Ő is egy kollektíven megélt, izgalmas tapasztalatot ragadott meg, amely által jellegzetes korszellem bontakozik ki a néző előtt. A ’80-as évek közepén bizonyos keretek között már a magyar emberek is eljuthattak külföldre. Ilyenkor a családok – akiknek addigra sok-sok várakozás után lett saját autójuk – konvojba rendeződbe nekivágtak a nagy útnak. Persze csak azután, hogy a szalámit, hűtőtáskát és a négyzetméter nagyságúra széthajtható térképet begyömöszölték a csomagtartóba vagy az utastérbe. Az utazás során pedig néhány óránként megálltak az út szélén, elővették a kempingszettet, hogy éhségüket az újonnan megismert panorámás környezetben csillapítsák. A kollektív emlékezésről tanúskodik, hogy a festmény kiindulópontját a Fortepanon látott családi autós felvétel jelentette, mely alapján Kata saját emlékei is megidéződtek. Bereczki Kata festett jelenetei bármelyik magyar család fotóalbumából származhatnának. A sematizált arcok bármely rokonunk vagy barátunk arcvonásaival behelyettesíthető, mégis hiteles ábrázolás marad.

Osgyányi Sára: Vízpartokon kerestem, de az ablakunk alatt találtam meg

65150424d519c3312f40d6f1.jpg
Osgyányi Sára: Vízpartokon kerestem, de az ablakunk alatt találtam meg (olaj, vászon, 80×120 cm, 2020)

Osgyányi Sára festménye a közelmúltunk jellegzetes szeparáltságát, bezártságát, távolságtartását idézi. A cím is igencsak beszédes.

Osgyányi Sára festészetének kulcsfontosságú tényezői az egyes fényes felületek vibrálásának, a csillanó látványok tünékenységének és a színek játékának megragadása. Leginkább a felületek látványjátéka érdekli. Ezek a jellegzetes jelenségek leginkább a napfény izzásában és a vízfelületek tükröződéseiben, hullámzásaiban figyelhetők meg. Nem csoda, hogy festménysorozatainak fő témáit ezek a látványok alkotják. Igen ám, de a festmény datálásának évében, a koronavírus miatti korlátozások következtében a vízpartokhoz való eljutás a fővárosban élőknek igencsak elérhetetlennek tűnt. A festő minden nehézség ellenére mégis kutatta, hogy hol találhatja meg az urbánus közegben a számára megihlető festménytémát. Egy olyan helyen pillantotta meg, amire nem is számított: a Szondi utca előtt parkoló autók motorháztetején. Ráadásul az eddig csak felületeken kápráztató kép így térben bontakozott ki. A művészet által már semmit sem jelentett a megközelíthetetlennek hitt távolság: a tündöklés csodája ugyanis gyakran ott hever az ablakunk előtt.

A cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/7. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!