Az az abnormális, amit normálisnak tekintünk – Dr. Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy

Holott látszólag soha ilyen jól még nem éltünk – legalábbis a fejlett nyugaton –, ahol egyre gazdagabb, jóltápláltabb és egészségtudatosabb nemzedékek váltják egymást. Óra monitorozza a szívverésünket és alvásunkat, különböző applikációk buzdítanak minket mozgásra vagy éppen vízivásra, mesterséges intelligencia szkenneli az anyajegyeinket és a röntgenképeinket, az orvostudomány pedig naponta áll elő új felfedezésekkel. Akkor mégis miért növekszik a krónikus testi és mentális betegségek száma az egész világon? A nyugati orvoslás általában az egyén patologikus elváltozásaira koncentrál, de nem lehet, hogy a kulcs valójában kultúránkban, jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésünkben rejlik? Azok a tényezők, amelyeket normálisnak tekintünk, sőt, talán istenítünk is – mint a versengés, a maximalizmus, a munkamánia –, igazából krónikus stresszt, ellenségeskedést és traumákat szülnek, amelyek súlyosan mérgezőek.

Fiával, Máté Dániellel írt könyvében a híres magyar származású kanadai orvos, Dr. Máté Gábor széleskörű tudományos irodalomra és évtizedes tapasztalataira támaszkodva azt állítja, hogy egy olyan társadalomban élünk, amely teljesen ellentétben áll biológiai szükségleteinkkel, miközben teljesen vak arra, hogy az összefüggéseket felismerje. Így szenvedéseink okai továbbra is homályban maradnak, ahogy a megoldások is.

A Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban című könyv nagyobb részében a szerzők esettanulmányokkal megtámogatva foglalkoznak a jelenkor legnagyobb egészségügyi kihívásaival. Részletesen beszélnek a traumáról, amelyet okozhat háború, testi- lelki abúzus, természeti csapás, de akár valaminek a hiánya, például érzelmileg elhanyagolt gyerekkor is. Valójában nem az adott hatás, hanem az arra adott válaszreakció a trauma, ami egy védekezési mechanizmus, amely a szenvedőt rövid távon védi a túlzott fájdalomtól, segít átvészelni a nehézségeket. Hosszabb távon azonban befolyásolja a központi idegrendszer működését, jelentős részben meghatározza a viselkedést és a gondolkodásmódot is. A trauma megélése mindenkit másképp érint, de néhány jellemző tünete a tartós félelem, a szorongás, a depresszió, az érzelmi zsibbadtság, a visszatérő rémálmok, a gyakori fejfájás vagy gyomorproblémák.

Kutatások kimutatták, hogy az autoimmun betegségek, a különféle rákfajták és a szívinfarktus kialakulásának kockázatát is nagy mértékben befolyásolja a traumából, vagy tartós érzelmi megterhelésből származó stressz. A krónikus stressz ugyanis túlzott hormonkibocsátást okoz, amely idővel kimeríti a szervezetet, rombolja az idegrendszert és gátolja a szervezet természetes védekező mechanizmusait a betegségekkel szemben. A betegségekre való hajlamot is felerősíti: nagyobb valószínűséggel alakul ki felnőttkorukban magas vérnyomás, szívbetegség, cukorbetegség azoknál, akiknek az anyja a terhesség alatt magas szintű – például párkapcsolati, pénzügyi – bizonytalanságot élt át. Így egy trauma akár generációkon átívelően is képes pusztítani.

Ráadásul versengő, kapitalista társadalmunkban olyan evolúciósan programozott szükségleteinktől is eltávolodunk, amelyek alapvetőek lennének a jóllétünkhöz. A kizsigerelő, értelem nélküli munka, a multitasking, a határidők szorítása, a közösségi média hamis világa, a mindenhonnan ránk ömlő információdömping miatt elveszítjük a kapcsolatot magunkkal és másokkal is. Mikrocsaládokban, vagy egyre inkább egyedül élünk, távol a kiterjedt rokoni kapcsolatoktól, elszigetelve a támogató közösségektől, és a még meglévő személyes kapcsolatokainkat is egyre inkább a virtuális platformokra tereljük. Mindeközben üveg- és betonkockákban ülünk egész nap, elszakadva a természettől.

Azt a szerzők is elismerik, hogy nincsenek a Szent Grál britokában, azaz nincsnek kész válaszaik arra, hogy mi kellene ahhoz, hogy visszatérjünk az egészséges normalitás állapotába. Azt azonban valószínűnek tartják, hogy a valódi változásoknak társadalmi szinten (is) meg kell történniük. Ehhez viszont egyéni szinten is törekednünk kell a teljességre és a jobbításra.

A könyv utolsó negyede azokat az eszközöket veszi számba, amelyekkel javíthatunk azokon az egészségtelen, boldogtalan helyzeteken, amelyeket saját magunknak teremtettünk, vagy traumaként kaptunk – és amelyek nem jelentik a végső ítéletet. Számos lehetőséget mutatnak be a pszichedelikumok segítségével támogatott terápiától kezdve a napi vagy heti önvizsgálatig.

De ilyen eszköz az együttérzésünk fejlesztése is. Az empátia és az elfogadás segíthet újra kapcsolatba lépnünk azokkal az elfojtott érzéseinkkel és emlékeinkkel, amelyek hozzájárultak betegségeink kialakulásához. Szintén fontos tényező az autentikusságunk helyreállítása: meg kell találnunk a módját, hogy valóban önmaguk legyünk, és megértsük saját igényeinket, értékeinket. Az autentikusság abban is segíthet, hogy felismerjük azokat a környezeti és társadalmi nyomásokat, elvárásokat, amelyek károsak lehetnek ránk, mivel csak így választhatunk olyan életmódot és kapcsolódási mintákat, amelyek jobban szolgálják az egészségünket. Betegség esetén nemcsak a testi tüneteinket kell kezelni, hanem a mélyen gyökerező okokat is fel kell tárnunk, a test-lélek egység ugyanis csak így lehet teljes. Mindez saját gyógyulásunkon túl hozzájárul a társadalom egészének egészségesebbé válásához is.

Egészségünk helyreállítása azonban nem könnyű feladat, hiszen egyéni utakat járunk be traumáink és a stresszterhelésünk mértékétől függően. Az első lépés az, hogy kérdőjelezzük meg a status quót, és vizsgáljuk meg, hogy normálisnak tartott kultúránk, berendezkedésünk valóban szolgálja-e egyéni és társadalmi egészségünket. Ha nem, akkor merjünk ezzel szembenézni, majd változtatni, és elindulni egy egészségesebb úton.

Dr. Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban

A képen dr. Máté Gábor magyar származású kanadai orvos. Fotó: Gurudayal Khalsa
#olvasósarok