65a586fe-540e-490e-a34d-595b39b19e20.jpg

Az egész világ követheti a Concerto Budapest Bartók-fesztiválját

Háromnapos Bartók-ünneppel nyitja szeptember 26–28. között új évadát a Concerto Budapest. A vezető klasszikus zenei csatornák révén százmilliók láthatják főműsoridőben a szerző halálának 80. évfordulóján a Bartók Festival – Bartók for Europe című sorozatukat.

A Concerto Budapest évadának nyitófesztiválja Bartók Béla halálának 80. évfordulója előtt tisztelegve a zeneszerző életművének szinte teljes keresztmetszetét bemutatja Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas szólisták közreműködésével. A hallgatóság ritkán hallható kamaraművekkel, vokális darabokkal és szimfonikus remekművekkel találkozhat, miközben a magyar zenei élet legkiválóbb előadói állnak színpadra.

„Most fordul elő először Magyarországon, hogy Bartók Béla összes versenyműve elhangzik két nap alatt, kiemelkedő Bartók-előadók közreműködésével.

Azt szeretném remélni, hogy Bartók gondolatait és Bartók szellemét a művek szólistái és a zenekar folyamatos párbeszéde révén intenzíven tudjuk megidézni mindannyiunk számára. Ezek a művek végigkísérik valamennyi alkotói korszakát, így egy teljes Bartók-pályakép tárulhat elénk” – nyilatkozta Keller András, a Concerto Budapest Kossuth-díjas főzeneigazgatója, a fesztivál művészeti vezetője. Hozzátette: „Bartók Béla által jobban megismerhetjük önmagunkat és a magyarságunkat, ő ugyanis új művészetet teremtett a nép zenei nyelvéből, amivel megrajzolta a magyarság arcát, és ezt a költészetet integrálta Európába. Úgy is mondhatnám, ő a mi folytonosságunk, európaiságunk.” 

A klasszikus zenei világ legjelentősebb csatornái idén Bartók halálának 80. évfordulóját a Concerto Budapest fesztiváljának programjával ünneplik. A Mezzo TV 75 országban több mint 80 millió előfizető háztartással bír, és olyan vezető együttesekkel és intézményekkel működik együtt, mint a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok, a Carnegie Hall vagy a Lincoln Center. A Medici TV 190 országban sugározza élő jelleggel a világ legjelentősebb zenekarainak koncertjeit. A New York-i központú The Violin Channel az utóbbi idők legnagyobb internetes eléréssel rendelkező klasszikus zenei portálja lett.

Fiatalok és Bartók

A Bartók Ünnep szeptember 26-án 17 órakor a Budapest Music Centerben kezdődik a TehetségKert koncerttel. Ez az esemény a Mol – Új Európa Alapítvány által támogatott fiatal zongoraművészek – Rozsonits Ildikó, Csibi Orsolya, Balogh Ádám és Balogh Máté – bemutatkozása, akik Bartók válogatott műveit szólaltatják meg. A koncert ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Miklósa Erika kuratóriumi elnök, a fiatal tehetségek mentora szerint „a tehetség olyan, mint egy kert, ha figyelünk rá, ha időt, türelmet és szeretetet adunk neki, ha gondoskodunk róla – kivirágzik. A világ pedig gyönyörködhet benne.”

Az alapítvány kiemelten fontosnak tartja a közép-európai közösségi értékek támogatását és a magyar kulturális örökség megőrzését. Művészeti tehetségtámogatási programja a fiatal muzsikusok, énekesek és táncosok szakmai fejlődését segíti, és lehetőséget ad számukra, hogy rangos fesztiválokon lépjenek közönség elé.

„Bartók művészetével érdemes már gyerekkorban megismerkedni. Vannak kifejezetten pedagógiai célzattal született művei – mint például a Gyermekeknek vagy a Mikrokozmosz, de beszélhetünk a gyermek- és női karok számára írt kötetéről is –, melyek éppen azért íródtak, hogy a gyermekekhez minél hamarabb közel hozza a Kárpát-medencében élő népek történeteit, karaktereit, és ebből szintézist teremtve megismertesse velük a magyarság legmélyebb gyökereit. Éppen ezért rendkívül értékesnek tartom a Mol – Új Európa Alapítvány törekvését: fiatal zenészek támogatásával nemcsak a következő generációt inspirálják, hanem vonzóvá teszik a zenetanulást, és ezzel Bartók és Kodály üzenetét teljesítik be” – fogalmazott Keller András, a Concerto Budapest Kossuth- és Prima Primissima díjas főzeneigazgatója.

Mesterművek mesterekkel

A TehetségKert ifjúsági koncert után az ünnepi nyitókoncerten Bartók emblematikus kamaraművei kerülnek fókuszba: a szerző három mesterműve, a 2. hegedű–zongora szonáta, a Kontrasztok és az elementáris erejű 5. vonósnégyes szólal meg Berecz Mihály, Keller András, Klenyán Csaba és a Keller Quartet előadásában.

A következő napokban a fesztivál a Zeneakadémián folytatódik, ahol négy koncerten felcsendül Bartók összes versenyműve a hazai élvonalbeli Bartók-előadók előadásában. Olyan művészek lépnek színpadra, mint Balázs János, Baráti Kristóf, Berecz Mihály, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Ránki Fülöp és Szűcs Máté. A vokális repertoárból kiemelkedik a ritkán hallható Falun című kórusmű az Angelica Leánykar előadásában, valamint A kékszakállú herceg vára, amelyben Sebestyén Miklós és Horti Lilla alakítják a főszerepeket. A fesztivál házigazdája Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

Látni és hallani

A  Mol – Új Európa Alapítvány támogatásával a The Violin Channel élőben közvetíti a fesztivál eseményeit, a Mezzo TV és a Medici TV pedig a két esti zeneakadémiai koncertet tűzi műsorára. A közvetítést Keller András művészeti vezetésével Szabó Stein Imre, a felvételek vezető rendezője, producere szervezi, akik révén a Concerto Budapest filmes igényességgel megvalósított, saját finanszírozású, független projektekkel – közvetítésekkel és koncertfilmekkel – olyan nemzetközi díjakat nyert, mint a Velencei TV Fesztivál fődíja (2020), vagy New York Festivals TV & Film Awards Silver Tower díja.  

A Concerto Budapest Bartók Ünnepe részletes programja a zenekar honlapján érhető el.

Ez is érdekelheti

Július 31-én történt

„Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Az ember élete folytonos gondolkodás, amelynek intenzitása változó. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad” – fogalmazta a 2015. július 31-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Sinkó László, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve a Férfiakt, Az új földesúr és az Elveszett illúziók című filmekben láthattunk.

Bach, Kurtág, Parti Nagy Lajos és Pannonhalma csendje

A 800 éves pannonhalmi bazilika augusztus 21–23. között Bach és Kurtág György zenéjével, Esterházy- és Parti Nagy-szövegekkel, valamint fiatal művészek performanszaival várja a látogatókat.

Hírmozaik – június 23.

Fiatal és örökifjú zenészek adják elő Bródy János dalait a Sziget nulladik napján, minden pályázó nyert a Madách Musical Pályázaton, a Zeneakadémián is megünneplik az USA függetlenségének 200. évfordulóját, átadták a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjait – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik - június 13.

Az első lemezem című pályázat, első alkalommal rendezik meg a kamarazenei Anima Napokat, húszéves a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó.