Amikor megkérdeztem tőled, hogy hol beszélgessünk, azt mondtad: abban a kávézóban, amelynek zöld emblémája van, benne egy sellővel. Egy cégérről én biztos, hogy a feliratra emlékeznék. Ez mindig így volt, hogy téged a látvány ragad meg?
Hogy mindig így volt-e, nem tudom, de már gyerekkoromban is állandóan rajzoltam. Ennek ellenére nem terveztem tudatosan a tervezőgrafikusi pályát, és kamaszkoromban voltak évek, amikor nem is vettem ceruzát a kezembe. Gimnázium után jobb ötlet híján kirakatrendezőnek jelentkeztem egy szakiskolába, majd művészettörténet szakra az ELTÉ-re. Ott jöttem rá, hogy jó volna ezt művelni is, nemcsak beszélni róla.
De nem akartam festő lenni; olyasmivel akartam foglalkozni, ami több embert elér. Az is fontos volt, hogy valaminek az érdekében alkossak, ne csak a saját kedvemre, de azért én is benne legyek. Úgyhogy elvégeztem a tervezőgrafika szakot a Képzőművészeti Egyetemen. Ennek ellenére nagyon hálás vagyok a művészettörténeti tanulmányaimnak, mert nagyon sokat adott. Arról, hogy mit gondoljak a minőségről, vagy hogyan álljak a munkánkhoz.
Már az egyetem alatt, harmadévtől dolgoztam, és mire elértem a diplomáig, már a harmadik cégben voltam, ahol közel 4 évet töltöttem el. Ez után jött még egy ügynökség, ahol egy évet dolgoztam, ezek után lettem szabadúszó. Szóval 5-6 évet dolgoztam cégeknél, mire leesett, mi is volna jó nekem.
Művészetnek tartod a tervezőgrafikát?
A szakmában ez ügyben vita van. Az iparművészet szerintem inkább művesség. Más a kiindulás és a végeredmény is. A kiindulás az, hogy a tudásomat valaminek a kommunikálására fordítom. Az lehet egy termék, egy gondolat, egy szolgáltatás – de nem a saját belső tartalmaimat fejezem ki, ahogy azt egy festő vagy egy szobrász teszi. Nekem olyan kereteken belül kell maradnom, amilyeneket a művészeknek nem kell figyelembe venniük. Érthetőnek kell maradnom, és ha ez nem sikerül, akkor annak következménye van rám és az ügyfelemre nézve is. Hozzáteszem, a művészetet nem tartom felsőbbrendűnek. Nagyapám például kiváló cipész volt, a maga szakmájában egyedülálló, miért ne lenne ez a művészettel egyenrangú dolog?
Az alkotás folyamata mégis hasonló: mesélted korábban, hogy amikor hetekig kínlódsz egy koncepció megalkotásán, akkor rendre kideríted magadról, hogy eddig biztos csak szerencséd volt, de most majd kiderül, hogy tehetségtelen műkedvelő vagy… Ez a dilemma a nem a mesterekre, hanem a művészekre jellemző. Hogy fogsz neki egy munkának?
Szeretek az elején sokat beszélgetni az ügyféllel, hogy megértsem a szándékait. Utána jön a koncepciókészítés. Ez olyan, mintha egy felhő lenne a fejemben, és abban összekötődnek az információk valamilyen módon. Nem vázlatolok, inkább szavakat írok le. És aztán ebből összeáll valami, amit aztán vizuálisnak lehet mondani.
A Magyar Formatervezési Tanács logója, amellyel nemzetközi díjat nyertél, az is fejben született meg, nem papíron?
Igen. A tanács egy fiatalokat felkaroló, designnal foglalkozó cég, amely nagyon sokféle típusú munkával és alkotóval áll kapcsolatban, ezt a sokféleséget, de mégis egy irányba mutatást akartam megragadni. És akkor rájöttem, hogy ha ugyanazzal a formával játszom, akkor ezt kijön. Az F és a T tök egyszerű: megfordítom fejjel lefelé, megtükrözöm és ott van. És ha inverzbe teszem az M-et, akkor az is. Nem volt annyi idő kitalálni, mint amennyi idő alatt most elmondtam. Persze nem mindig van ez így, van, hogy hetekig agyalok egy dolgon.
Mi volt a koncepciód a Kultúra.hu arculatának megtervezésekor?
Kicsit hasonló: ott is a sokféleséget kellett megragadni. Hogy aki erre az oldalra jön, választ valamit abból a kínálatból, amit a Kultúra.hu mutat. A korábbi emblémában szerepelt egy pont, és ugye a szlogen is ezt hangsúlyozta, hogy Pont a kultúráról. Ami jelenti az is, hogy éppen, de a helyet is, ahol ezeket a kulturális témákat egy sűrűsödési pontban megtalálom. Ezek jártak a fejemben, és ezeket igyekeztem összegabalyítani.
Nemrég készítetted el a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. logóját. Itt mire építettél?
Egyrészt vissza akartam utalni a korábbi emblémára, a ferde vonalakat, háromszögeket valahogy tovább akartam vinni. Másrészt volt egy olyan érzésem – ami azóta be is bizonyosodott, mert folyamatosan dolgozom velük –, hogy itt pörögnek a dolgok. És akkor ugrott be, hogy a háromszög meg egyenes olyan, mint egy oszcilloszkóp jele. Amikor lerajzoltam magamnak a szívgörbét, rájöttem, hogy ebben benne van az összes betű: MANK.
Tervezel arculatot, webdesignt, színházi plakátot, könyvet… Van olyan jegy, amiről felismerhetőek a te munkáid?
Szerintem nincs. De mások mégis azt mondják, hogy felismerik.
Ha három szóval kellene jellemezned a munkáid, melyek lennének azok?
Egyszer mondta valaki, hogy nagyon emberiek, humánusak az emblémáim. Ezzel egyet tudok érteni. Szeretem például, ha van bennük valami humor. Nem kifejezetten viccelődés, csak valami apró geg. A másik, hogy szerintem elég erős gondolatiságuk szokott lenni. Kevés olyan embléma van, ahol csak formával játszottam, és csak az volt a célom, hogy legyen egy erős jel. A harmadik talán a formai egyszerűség.
Melyek azok az alkotásaid, amelyekről úgy érzed, hogy nagyon eltaláltad?
Emblémában az előbb említett MFT-és a Magvetőt is nagyon szeretem. Színházi plakátjaim közül a Számodra hely nagyon fontos nekem. De sok munkámat szeretem, inkább az a kevés, amit nem. Szeretem a kalandokat és küzdelmeket, amelyet a létrehozásukért folytatok.
Részese vagy a Hunting Territory projektnek, ami ugyanúgy kommunikáció, mint a plakát vagy az arculat, de másképp. Elmondod, mi ez?
Görgényi István barátom, aki vízilabdásként világbajnok, edzőként pedig olimpiai bajnok volt, kitalált egy módszert, amely a csapaton belüli hatékony együttműködést segíti adott cél szolgálatában. A Hunting Territory arra tudásra épít, hogy territoriális lények vagyunk, ezek a territóriumok gyakorta átfedik egymást, ami konfliktusokat szül, és akadályozza a hatékonyságot. A módszert Görgényi a sporton csiszolgatta edzőként, de bármilyen más csoportban is működik, akár családban is. Cél a csoporton belüli kommunikációs csatornákat kitisztítani, egyértelműsíteni, kinek mi a feladata és felelőssége a feladat végrehajtása során. Én nagyon sokra tartom ezt a módszert, melynek a grafikai megvalósítása tartozik hozzám.
Tanítasz is a Metropolitan Egyetemen. Szereted?
A tanításban nem szeretem azt, hogy valaki kiáll, és megmondja, mi a tuti. Néha nem lehet megúszni, mert van, aki várja, hogy valamit tanácsoljak. De közben mégis az a szép, amikor a diák megtalálja saját magát egy feladatban, és azt ki tudja bontani. És ebben én hogyan tudok segíteni anélkül, hogy rányomnám a saját ízlésemet. Ez nagyon nehéz. Mert néha látom, hogy merre kéne vinni, és azt is, hogy neki merre lenne jó haladnia. De ezzel nagyon óvatosan kell bánni. Ráadásul én az utóbbi években főleg külföldi diákokat tanítok, akik sok, nagyon különböző helyről jönnek, muszlimtól a keresztényen át a hinduig. Az a gyönyörű, amikor a saját kultúrájukból hoznak be dolgokat. Most volt például egy perzsa lány, Kimia, aki a saját kulturális tradíciójában gyökerező, de nagyon mai, csodálatos alkotást hozott létre. Ezek számomra nagyon inspiráló dolgok, és a tanítás során rengeteget tanulok tőlük.
Milyen volt az, amikor te tanultad a szakmát a mai tanításhoz képest?
A legnagyobb különbség talán abban van, hogy mi könyvtárba jártunk, és egy már megszűrt világot láttunk a könyvekben, amit jó eséllyel jószemű emberek válogattak össze. Az interneten pedig bármibe bele lehet futni. Nehezebb megtalálni a tetszetős között a minőségit.
Van olyan a szakmádból, akinek a munkáid figyeled?
Hogyne. Sokakat szeretek is közülük, különösen az absztraktabb, gondolatilag elmélyültebb munkákat. Egy van, akire nagyon felnézek: Paul Rand amerikai grafikus, aki már nem él. Látszólag nagyon egyszerű grafikákat csinált, és nagyon emberieket. Például az IBM emblémát ő készítette. Olvastam vele egy interjút, amelyben azt mondta: a legfontosabb a munkában, hogy gondolat legyen benne. Azután jön az, hogy szép is legyen, mert anélkül a gondolat nem megy át. Ezt én mindig így éreztem, de nem fogalmaztam meg, és katartikus volt ez olvasni.
Van még egy ember, aki nagyon fontos nekem, bár nem grafikus: Miles Davis. Folyamatosan meg tudott újulni, együtt zenélt a fiatalokkal, figyelte és segítette is őket, többek között Keith Jarrettet, John McLaughlint vagy Chick Coreát is.
Ebben példa számodra?
Igen, ez a fontos benne. Arról nem beszélve, hogy milyen zenész volt.
Nyitókép: Kultúra.hu/Török Dániel
