Ugyan melyikünk nem ismeri az érzést, milyen elhagyatva lenni, egyedül maradni? Ahány szerelem, annyiféle szakítás, s ezt ki így, ki úgy éli meg. Az elválást gyakran a társas magány érzése előzi meg, a teljes egyedüllét ideje viszont több-kevesebb fájdalommal jár.

A Módosítás című kecses kötet nem véletlenül kapott éjfekete borítót.

A három ciklusból felépített versgyűjtemény ennek a traumának a finom, míves megjelenítésével indul. Az első részt egy páros rímben íródott, Ünnep című, hosszabb lélegzetű poéma vezeti fel. Közismert pszichológiai jelenség, hogy a magunkra maradást a nagyobb ünnepek idején viseljük a legnehezebben, a gyász érzetét a család széthullása idézi elő. Tárgyvesztésnek is nevezi ezt az emóciót a tudomány, és ilyen szenvedéssel leginkább karácsony alkalmával találják szemben magukat a szinglivé vált felek. A lelki erő próbatétele arról szól, hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán túlélni.

Egy éve, hogy más ablakon
világít ki az otthonom.
Az első ünnep egyedül.
Az ágyon fáradt angyal ül, (…)

Egy gyerekrajz a kanapén.
A vékony fenyők tetején
hólepte, álmos madarak
és zöld lovak a fák alatt.

A szeretett személy, a család elengedése mindig nehéz kérdésekkel szembesít, és a kérdések válaszokat követelnek: mit tettünk rosszul, mit kellett volna másként csinálni. Persze ezek a válaszok sem hoznak megnyugvást. A belső béke visszaszerzése sok időt emészt fel. Ezt hívják gyászmunkának, ami mindvégig komoly lelki terhet jelent, hosszas küszködéssel, kétségek közt őrlődve zajlik.

Az elválás. A szétválás.
Az esti szél. A kántálás.
A száraz száj. A krákogás.
A levegőbe suttogás.

Száraz torok, száraz szavak.
Megdermedt, néma pillanat,
három szótag, hogy vége van.
Most már örökké vége van.

A kivezető út első lépései az emlékekben való elmerülés irányába tartanak. Aztán, ha a megszületett gyermekre gondolunk, tudni kell azt is, mit mondjunk majd neki, ha felteszi a maga kérdéseit, számára minden kérdések közül a legfontosabbat, azt, ami a létének eredetére vonatkozik. Fájni fog majd az a beszélgetés, ez előre tudható, és nem lehet elbújni előle, félrepöccinteni, elmismásolni az őszinte vallomást, mert a gyerek az igazságot akarja hallani, tanulságot akar. Meg akarja érteni, miért kellett szétszakadt családban cseperednie.

És húsz év múlva, húsz
tartalmas, karcos év múlva
kopogtatni fog mindkettőnk kérdőjeles ajtaján (…)

és tapintatos némasággal jelzi, hogy
válaszért jött. (…)

te tereléssel próbálod, én magyarázkodással
próbálom
értelemmé szelídíteni a megfutamodást.

(Kielégítő válasz)

A válaszokat tehát meg kell találni, ez a lírai alany feladata, s ezeket (irónia nélkül mondjuk) a hófelhőkkel terhes égbolton, madarak röptében, az odaképzelt angyalok szárnysuhogásában, az ablaküvegen lecsorgó vízcseppek rajzolatában keresi.

Egy angyal ül a viharszagú felhőn,
lefelé néz és lóbálja a lábát.
Az ég túraútjain két apró lábnyom.

(Angyal)

A magányos lélek azonban nemcsak válaszokat keres, hanem megnyugvást, beletörődést, a szív elveszett békéjét kutatja. Ez számára talán a legkeményebb megpróbáltatás. Nincs könnyített pálya, nincs kibekkelés, csak a lefelé húzó örvény, míg a tenger fenekét el nem érjük.

Nehéz tél jön. A legnehezebb. (…)

Majd fölcsavarom a fűtést,
fehér dunnába dugom
a fejemet, és
megpróbálok kevesebbet
álmodni rólad,
róla.

(A legnehezebb)

Minden kudarc eredője, hogy nem vagyunk tökéletesek, „nem tanítottak meg magamért élni”.

A kötet talán legfontosabb poémája a prózaian hangzó címet viselő Láthatás című költemény, ami szinte szociológiai pontossággal ábrázolja a csonka családok törvény által szabályozott rítusát, a kötelező láthatást.

Amikor tegnap felemeltem
a néma harmadikat, (…)
szorítása kifacsarta
belőlem az időt.

A középső, már kötetlenebb versformában megszólaló ciklus egyetlen hosszabb darabja az Esküvői album. Ez a vers már az emlékeket, a boldogság elmúltának tudomásulvételét rögzíti, és békévé oldódik benne az emlékezés.

A hivatal ajtaján kilépve
vakító napsütés fogad.
Rizsszemek százai csillannak
a májusi ellenfényben, ütemtelen
taps merevíti ki a pillanatot.
(…)

 Zárókép. Kora esti fények.
A fátyol lekerült, a napernyő
összecsukva pihen az állvány mellett.

A Reggel címet viselő záróciklus már a megnyugvás, a korábban túlélhetetlennek ítélt helyzet ábrázolása. Az önvád, a melankólia csillapodni látszik.

Ismét ez a lenémított nyugalom.
Fénycsík szüremlik át a hajadon.
Szűkül a rés, melegít a könnyűség.

(Fény)

A költői szubjektum megint képessé válik arra, hogy a lehetséges jövőre koncentráljon. Hiszen esélyt kell adni a lehetséges jövőnek, csakhogy mindezt a tanulságok birtokában, a korábbinál őszintébben kell tenni.

Olvastad már? A kötet bemutatójáról itt írtunk.

#olvasósarok

Nyitókép: Shutterstock/InesBazdar