Járt már korábban Budapesten? Mennyire ismeri a magyar sci-fi irodalmat?

Tíz éve jártam utoljára Budapesten, de soha nem volt alkalmam hosszabb ideig ott tartózkodni, csak villámlátogatásokat tettem és futó élményeket szereztem önöknél. A város hangulatára, építészeti stílusára és a magyar nyelv teljes érthetetlenségére emlékszem a legjobban. Sajnos semmit nem tudok a magyar sci-fi irodalomról, egy időben azonban nagyon megfogtak Márai Sándor könyvei.

És a kortárs sci-fi világirodalom alakulását követi? Kiket olvas rendszeresen?

Egy ideje már nem kísérem figyelemmel az újdonságokat és az elismeréseket. De azért vannak olyan, sci-fivel is foglalkozó alkotók – így például  Neal Stephenson, Greg Egan, Ted Chiang, Thomas Pynchon, David Mitchell, Ian McEwan, Michel Houellebecq, David Foster Wallace, Peter Watts, Jonathan Littell, Mark Z. Danielewski, Cormac McCarthy, Paul Auster és Kazuo Ishiguro –, akiknek igyekszem követni a munkásságát.

A legutóbbi olvasmányaim közül Littell Une vieille histoire (Régi történet) című könyve tette rám a legnagyobb hatást. Littell megpróbálta azt a szépirodalomban, amit én az After writing (Az írás után) című esszémben: megmutatni, hogy

a narratíva tárgya már nem az ember, hanem az érzéki élmények folyama.

Az emberek csak biológiai gépek, amelyek az élmények átéléséért léteznek. Az élmények sorozata felelős az identitásunkért: azok vagyunk, amit megtapasztalunk. Ma már technológiai eszközökkel is létre lehet hozni és át lehet adni ezeket a tapasztalatokat. Az átélt élmények szuverenitást kapnak, így „ők” a valódi alanyok. Mindemellett be kell vallanom, hogy a sci-fi és általában a fikciós irodalom egyre kisebb részét teszi ki az olvasmányaimnak. Manapság többnyire nem szépirodalmat, hanem történelemről, gazdaságról, technológiáról, kognitív tudományokról szóló műveket olvasok.

Idén jelent meg magyarul a The Old Axolotl (Érkezés a sötétségbe) című könyve, amelynek ötlete nyomán a Netflix Into the Night címmel sorozatot készített. Ennek már a második évada jött ki most szeptemberben. Mennyire elégedett a sorozattal?

A sorozat cselekménye és fő témája kevés közös vonást mutat a könyvemmel, csak az előfeltevés származott az The Old Axolotlból. A történet további része a showrunner, Jason George elméjének szüleménye. Ezért meglehetősen független szemmel tudok a sorozatra tekinteni, nem kelt bennem különösebb érzelmeket. Úgy tűnik egyébként, hogy tetszik a nézőknek. Sokkal jobban sikerült, mint a produkció költségvetése alapján vártam volna.

Into the Night
Forrás: Netflix

Azért ez a sorozat minden bizonnyal szélesebb körben is ismerté teszi a nevét. Törekszik arra, hogy betörjön a sci-fi írók számára legfontosabb angolszász piacra?

Még abban sem vagyok biztos, hogy egy ilyen törekvésnek hogyan kellene kinéznie. Az eddigi leghosszabb regényemet, a Lódot (Jég) most fordítja angolra Ursula Phillips, a könyvet a Zeus/Bloomsbury adja ki az Egyesült Királyságban. De ennek semmi köze a Netflix-sorozathoz, az üzletet évekkel ezelőtt megkötöttük; Nick Cheetham, a HoZ (Head of Zeus: londoni központú, díjnyertes független kiadó – a szerk.)  főszerkesztőjének a regényem iránti irracionális rajongásának köszönhetően. Mind ez idáig a Netflix-sorozatnak semmilyen hatása nem volt az életemre. Egyébként is az audiovizuális történetmesélés bőségének korát éljük: így vagy úgy hamarosan mindenki írni fog a képernyőre.

Amikor egy-egy könyve ötletén gondolkozik, mennyi idejét veszi igénybe a tudományos háttér vizsgálata, elemzése?

Attól függ, néha akár éveket is. Nem mintha egy könyvet szem előtt tartva kezdenék bele a kutatásba. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne csapjam be magam, hiszen én csak a rögeszmém, a megszállottságom rabja vagyok:

az ötlet birtokol engem, és követnem kell, bárhová is visz.

Az eredmény néha egy regény vagy egy esszé, máskor egy üzleti projekt. Előfordul az is, hogy nincs semmilyen produktum, csak az elmém békéje. Mindinkább meg vagyok győződve arról, hogy a következő generációk számára az irodalomírás autotelikus, jutalmát önmagában hordozó hivatás lesz. Életmódválasztás, titkos gyakorlat, amely formálja gyakorlója lelkét és értelmét, de nincs haszna vagy célja. Egyfajta meditáció ez papír és toll segítségével: a lineáris gondolkodás fegyelme és belsőnk táplálásának, fejlesztésének módja.

Az, amit ma olvasunk és nézünk, többnyire a globális popkultúra és a hideg üzleti elemzés terméke, bár a show-bizniszben még mindig van szerepük az emberi kapcsolatoknak. De várja csak meg, amikor a GPT-3 (az emberihez hasonló szövegeket alkotó mesterséges intelligencia – a szerk.) és a hasonszőrű szoftverek egyre optimalizáltabb és addiktívabb történeteket hoznak majd létre! Jobban járunk, ha napi egy órát írunk csak magunknak mindenféle kereskedelmi cél nélkül, mintha egy új bestsellert olvasnánk.

Az, hogy filozófusként végzett, mennyire befolyásolja könyvei témaválasztását, lételméleti látásmódját?

Éppen fordítva van: ugyanaz az egyéni, normálistól eltérő látásmód, amely a filozófia felé terelt engem, felelős azokért az ötletekért, amelyeket a művészetemben felhasználok. Azt is gyanítom, hogy nem tanultam volna filozófiát és nem is írtam volna sci-fi jellegű alkotásokat, ha nem olvasnám gyerekkorom óta Stanisław Lem könyveit.

A jó írók mindig legalább egy kicsit autisták. Nem tudsz kifejleszteni semmilyen eredeti emberi lételméletet, ha nem érzed az állandó nyomást, hogy szavakba öntsd azokat a tapasztalatokat, és racionalitást találj bennük, amelyeket a „normális” emberek intuitív módon, anélkül elfogadnak, hogy meg akarnák érteni a lényegüket. Ez a hajlam különbözteti meg az írókat és a filozófusokat az emberiség többi részétől. Kívülállónak kell lenned, hogy érdekesnek és elmesélésre méltónak tekints olyan természetes dolgokat, amelyeket mások észre sem vesznek, és nevük sincs. E jelenségek leírása hasonló az isteni teremtéshez. Az emberi állapotról szóló minden nagy igazság fikcióként kezdődik.

Magánemberként milyen várakozásai vannak az emberiség jövőjével kapcsolatban? Mekkora veszélynek tekinti például a mesterséges intelligencia térnyerését?

Alapvetően semmi sem változott a nagy technológiai áttörések utolsó korszaka óta, azaz ötven-hetven éve. A legfontosabb trendek folytatódnak, csak a koronavírus-járvány néhányat felgyorsított közülük. A történéseket a történelemfilozófia szemüvegén keresztül szoktam nézni, tágabb perspektívából, a legjellemzőbb mintákat keresve. Például a mesterséges intelligencia – ahogy ma értjük – számomra csak az utolsó fázisa egy több ezer éves folyamatnak, amely akkor kezdődött, amikor az emberek először kezdték el használni a nyelvet, vagyis szimbólumokba kódolták a megtapasztalható világot, majd az ötleteket, a metaforákat, a modelleket is. Az írásrendszerek feltalálása után ez a logosz nagyrészt függetlenné vált az emberi elmétől. A szimbólumokkal kapcsolatos tevékenységek kezdték megelőzni az anyagi világot, majd hamarosan átalakították az emberi kultúrát és pszichét is. Most, hogy a logosz a nyelvből és a papírból bitbe és qubitbe, „nem biológiai agyba” került át, a szimbólumokkal kapcsolatos műveleteket még gyorsabban és hatékonyabban lehet feldolgozni.

Valójában akkor hoztuk létre a mesterséges intelligenciát, amikor szimbólumokat rajzoltunk a barlangok falára, majd mondatokban kezdtünk beszélni. Ez veszélyes lenne? Kinek a számára? Az emberiségnek, ahogy most, a 21. század harmadik évtizedében ismerjük? Annyira biztosan, mint amennyire az írott szó veszélyes volt a szóbeli kultúrákra, amennyire a mezőgazdaság megváltoztatta a vadászó-gyűjtögetők életmódját és amennyire az Amazon fenyegeti a könyvesboltokat és a bevásárlóközpontokat. A változás el fog jönni, és a mesterséges intelligencia világában élő embereknek más lesz az életstílusuk, mások az értékeik, az álmaik, más szerepük lesz a társadalomban és a munkahelyen. Majd megszokjuk.

Milyen témák foglalkoztatják jelenleg? Dolgozik valamin?

Évek óta foglalkozom egy nagy irodalmi projekttel, ami – most már azt gyanítom – igen sziszifuszi feladat. Próbálok módot találni arra, hogy írott nyelven megmutassam, milyen lesz posztverbálisan élni, gondolkodni; nyelv és lineáris gondolatok nélkül, „tapasztalati hullámokként”. Amikor már az egyéni identitás is teljesen átruházható lesz. De azért időnként ennek a nagy feladatnak a melléktermékeként elkészülnek kisebb munkák. Ilyen volt az After writing (Az írás után) és az Empire of Clouds (Felhők birodalma) is. Sokféle projektben veszek részt egyszerre: az üzleti életben, a tévében és a mozi világában is. Azt hiszem, engem nem lehet hivatásos írónak nevezni. Túl gyorsan változom, és kezdek el unatkozni.

Nyitókép: Jacek Dukaj. Fotó: culture.pl/Wydawnictwo Literackie
#PesText