Az Esti Kornél zenekarra sokszor rásütik a szomorú jelzőt, pedig ők nem tartják magukat befelé forduló vagy búskomor srácoknak. Lázár Domokos szerint a szövegeikben csupán vállalják az élet nehezebb oldalát, amelyek lemezen másképpen működnek, mint élőben. Vele és a zenekar énekesével, Bodor Áronnal próbáltuk megfejteni, hogy mi történik a koncertjeiken.
Milyen koncerttel készültök az idei Művészetek Völgyére?
Lázár Domokos: Új koncepcióval léptünk bele a nyárba: dalból dalba haladunk, vagyis ritkán törjük meg a zenei egységet számok közti csendekkel. A blokkokon belül úgy válogatunk a számok közül, hogy kiadjanak valami belső dinamikát; az úgynevezett zúzósabb és csendesebb dalok váltakozása tudatosan megtervezett.
Speciális dalsorral léptek színpadra Kapolcson vagy egy adott sorrendet visztek egész nyáron?
Domokos: A dalokat folyamatosan rotáljuk. Természetesen kitüntetett helyük van az új számoknak és a régi slágereknek, de mindig van négy-hat számnyi hely, ahol folyton, akár heteken belül is cserélődnek a dalok.
Bodor Áron: A Völgy kiemelt jelentőségű koncertünk lesz a nyáron, ezt eleve szem előtt tartottuk az összeállításnál. Törekedtünk rá, hogy jó feszes legyen.
Mitől kiemelt helyszín a Művészetek Völgye?
Áron: Külön izgalmat és felelősséget jelent, hogy már évek óta nagyszínpados fellépők vagyunk.
Domokos: Azért szeretjük azt a színpadot, mert a grandiózussága ellenére nincs otthontalanságérzetünk, amikor rajta állunk. Bár hatalmas, belakható a tér. Az is hozzátesz, hogy szép helyen van, természetközeli.
Van valamilyen személyes kötődésetek a fesztiválhoz?
Áron: Annak ellenére, hogy veszprémi vagyok, korábban valahogy nem jutottam el rá, fellépőként voltam ott először. Nagyon kellemesen csalódtam, közel áll a szívemhez a családias légköre, ezért kicsit bánom, hogy ilyen későn fedeztem fel.
Domokos: Én is ezt szeretem leginkább benne. A programok el vannak szórva a kis falvakban, nincs zsúfoltság. Tetszik, hogy a Völgy mindenféle lelkiállapotot ki tud szolgálni: ha csendes környezetre vágyom, akkor azt kapom, ha buliznék, arra is megvan a lehetőség.
Mennyire befolyásolja a koncertélményeteket az adott hely atmoszférája?
Áron: Inkább az befolyásol minket, hogy kik jönnek el a koncertre. A Völgy, talán az emberléptékűsége miatt, olyan embereket vonz, akik figyelmesebbek egymással, ebből kifolyólag a fellépő zenekarokkal is. Szerintem ez a koncertek hangulatán is érződik.
A helyszínnél fontosabb a közönség?
Domokos: A helyszín alapvetően meghatározza, hogy milyen típusú emberek jönnek a koncertre. Ha egy fesztivál értékrendje az emberi tényezőkre, a családi hangulatra, a barátkozásra épül, az eleve olyan embereket vonz, akik a mi zenénkre is könnyebben rezonálnak. A jófejségi faktor ilyen esetben sokkal magasabb fokú, mint az „ipari jellegű” fesztiválok esetében.
Áron: Persze, a helyszín is meghatározó. Van különbség például a Művészetek Völgye és a Budapest Park között, hiszen míg az előbbi esetében potenciálisan sok olyan ember is részt vesz a koncertünkön, akik akkor hallanak minket először, addig a Parkba jellemzően a saját közönségünk vált jegyet. Míg ez biztonságot jelent, addig a Völgyben plusz izgalom van, mert lehetőségünk adódik olyanoknak megmutatni magunkat, akik korábban nem ismertek.
Hogyan befolyásolja a koncertélményt a színpad mérete?
Áron: Sokat számít. Nemrég játszottunk Egerben, ahol szinte csak egylépcsőnyi helyünk volt egy pavilon alatt. Nagyon közel volt a közönség, ami nekem tök jó élményt jelentett a nagyobb színpadok után. A koncertre járók is élvezik az ilyen intimitást.
Domokos: Szerintem az Esti Kornél a kis és a nagy színpadokon is jól tud működni, bár én először mindig megrettenek, amikor több nagy helyszín után hirtelen egy pici klub következik. A közönség és a zenekar intim közelsége mindig izgalmas, ugyanakkor nekünk a kis színpadon is fontos ugyanazt nyújtani, mint hatalmas térben. Általában szerencsére az egrihez hasonló apró színpadokon is jó koncertjeink vannak. Ennek talán az lehet az oka, hogy az Esti Kornél alulról építkező zenekar, így hosszú éveken át kis színpadokon játszottunk.
Áron: A nagy színpadokon is azt a fajta intimitást keressük vagy próbáljuk megteremteni, mint a kisebbeken. Az évek során fokozatosan belerázódtunk abba, hogy egy grandiózus helyszínen hogyan teremthető meg ehhez hasonló kapcsolat a zenekar és a közönség között.
A köztetek zajló kommunikációt mennyiben könnyíti meg, ha közelebb vagytok egymáshoz a koncerten?
Áron: Én sokat mászkálok a színpadon, úgyhogy ez számomra nem különösebben befolyásolja a többiekkel való kommunikációt.
Domokos: Nagy színpadon el tud veszni az ember, ha a koncert előtt erre nem készül rá tudatosan. Kis helyen érezzük egymás jelenlétét, míg nagy tér esetében fejben rá kell készülni a fellépésre, hogy ne szeparálódj el a többiektől. Ilyenkor különösen fontos, hogy a koncert előtt legyen legalább tíz perc nyugiidő, amikor együtt vagyunk, beszélgetünk, koccintunk. Ezek a látszólag jelentéktelen dolgok összetapasztanak minket a zenén túl, és így olyan tudatállapotba kerülünk, amivel már képesek vagyunk sok ember elé kiállni.
Áron: Mert azért valljuk be: egyikünk sem úgy szocializálódik, hogy több ezer ember előtt szerepeljen. Kell egy szertartás, hogy ráhangolódjon az ember.
E szertartáson túl hogyan néz ki a koncert előtti rutinotok?
Domokos: Fontos, hogy időben odaérjünk a helyszínre, de ez nem mindig sikerül. A technikai beálláshoz időre van szükség. Nagy szeánszaink nincsenek, de színpadra lépés előtt a stábbal együtt mindig van egy csatakiáltásunk. És koccintunk is; mindenki azzal a mennyiségű alkohollal, ami a színpadon segíti.
Az alkoholon kívül mi az, ami kellő magabiztosságot ad a színpadon való jelenléthez?
Áron: Nem is a magabiztossággal van a gond, hanem a nyugodtsággal. Nekem idő kell, hogy elhiggyem: fejben jelen vagyok, minden oké, menni fog. Ehhez pedig fontos, hogy koncert előtt ne legyen kapkodás.
Domokos: A Fishingen most szoros, kapkodós volt a beállás, a színpadra lépve mégis minden feszültségünk elszállt. Olykor nagy löketet ad a – nevezzük úgy – szeretetinjekció, amit a közönségtől kapunk. Bármekkora is a koncert előtti feszültség, az emberekből áradó energia jó hatással van ránk. Aztán persze néha ez sem elég, de jobban megéri frusztráltnak lenni egy koncert alatt, mint fel sem menni a színpadra.
Hogyan tudjátok egymást segíteni a színpadon, ha látjátok, hogy a másik nem kapta el a ritmust?
Domokos: A színpadon a metakommunikáció működik, ott már nem tudunk mélyelemzéseket végezni.
Áron: Igen, ott azért valamilyen szinten már magunkra vagyunk utalva.
Domokos: Nem is igazán volt még olyan, hogy valamelyikünk nagyon megborult volna, és emiatt segítenünk kellett volna rajta. Érzékenyek vagyunk, de amikor oda kell tennünk magunkat, akkor el tudjuk dobozolni a személyes problémáinkat a nagyobb cél érdekében.
Mennyire fagyaszt le benneteket, ha bakiztok?
Áron: Nekem az a nehéz, hogy ne röhögjek.
Domokos: De mindig jobb, ha röhögünk magunkon, mint ha idegesek lennénk. A közönség jól veszi a bakikat, ha mi sem feszülünk rájuk. Egyébként sem vagyunk befelé forduló, búskomor emberek. Az Esti Kornélt ugyan szomorú zenekarként definiálják, de szerintem csak emberiek vagyunk.
A szövegeitek azonban mégsem arról szólnak, hogy milyen szép az élet.
Domokos: Őszinte, nem pedig vidám vagy szomorú szövegeket próbálunk írni.
Áron: A vidámságon egyébként sincs mit megoldani, abból nem lesz tartalmas szöveg.
Domokos: Hirtelen nem is jut eszembe olyan, a vidámságról szóló dal, ami jó lenne. Ha vannak jó dalok a vidámságról, azok mögött is ott van valami árnyaltság, mélység. Élet és keserűség. Mi pedig a szövegeinkben vállaljuk az élet nehezebb oldalát.
Hogyan húzzátok fel a közönséget, ha a számok sorrendje nem működik úgy, mint terveztétek?
Áron: Koncert közben nem változtatunk rajta, inkább előre gondolkodunk. Azért már van tapasztalatunk e téren. Általában jól kiszámítható, milyen dalokat hova érdemes betenni, hogy ne üljön le a hangulat. Ha mégis előfordulna ilyen, akkor metakommunikációval igyekszünk ellensúlyozni, és ráragasztani a közönségre a stenket, amit mi érzünk a dalok közben.
Domokos: Talán Lovasi mondta egyszer, hogy mindig tíz per tízes koncerteket kell akarni. És ha így állsz hozzá, attól még lehet, hogy az adott koncert csak négyes lesz, viszont fontos úgy érezned, hogy te mindent megtettél a tízesért. Ha mindig csak hetest akarnál csinálni, akkor nem érné meg. A koncerteken kockáztatni kell, mert ha minden dekára ki van mérve, akkor nem lehet katarzist elérni.
Keveset beszéltek koncert közben. Miért alakult így?
Domokos: Vigyázunk arra, hogy az emberek benne maradjanak a hangulatban. Lehet, hogy a sok duma megakasztaná ezt. Egy átkötő, még ha nagyon jó is, kibillentheti a közönséget.
Áron: Mi egyébként sem vagyunk olyan jó szónokok, mint Beck Zoli, akinek a szövegei abszolút kiegészítik a dalokat, hozzátesznek a mondanivalójukhoz. Minket kevésbé érdekel, hogy filozofáljunk a dalok között.
Domokos: Filozofálunk eleget a dalainkban. Persze fontos, hogy reflektáljunk a jelen szituációra, és ne gépies darálás legyen a koncert. De tényleg csak akkor mondunk valamit, ha van helye és érvényessége. Muszájból nem beszélünk.
A koncert számotokra kifelé adás vagy befelé figyelés?
Áron: Nekem a koncerten létezés inkább interakció a közönséggel, mint magammal foglalkozás.
Domokos: Nekem sokszor az segít, ha belenézek az első sorban ülők szemébe. Olyankor egészen meghatódom, és még jobban át tudom élni a szám hangulatát. Dalt készíteni intenzív lelki munka: olyankor erősen a saját belső tartalmainkból dolgozunk. A zeneszerzés és a szövegírás tulajdonképpen traumafeldolgozás, amelynek során leadjuk a magunkkal cipelt csomagot. A koncert során ennek már nem az átélése, hanem a közvetítése zajlik.
Egy dal egy-egy koncerten számunkra is mindig mást és mást jelent. A közönség, az atmoszféra, a környezet mind át- és átírja a számok jelentését, és új dimenzióikat tárja fel. Ettől lesz minden koncertélmény egyszeri és megismételhetetlen. Ha egy dal mindig ugyanazt az érzést hívná elő belőled, az gyorsan kiszámíthatóvá tenné a koncertélményt, és kiveszne belőle az izgalom.
Áron: És egy idő után felőrölne, ha minden egyes koncert alatt újra át kellene élned azokat a fájdalmakat, amikből a dalok születtek.
A dalokban levő düh sokkal intenzívebben előjön az élő koncertek során, mint a lemezeken. Szerintetek miért van így?
Áron: Az Esti Kornél azért tökös csávókból álló zenekar, akik szeretnek felszabadultak és dinamikusak lenni. Jól áramlanak közöttünk az energiák, szeretjük egymást spannolni, és ez stúdiókörülmények között nem igazán érvényesül. Egy koncerten egyébként a hangzás is lehet koszosabb, ami ráerősít ezekre az energiákra.
Domokos: A rögzített hanganyaggal más a cél: azzal nem nyers hangzást szeretnél visszaadni, hanem valami harmonikusabbat. Az új lemez producerelése során is lekerekítettebb, tisztább, a fülnek kedvesebb, szofisztikáltabb hangzás volt a cél. A koncerteken viszont az működik, ha a számok bele vannak kalapálva az agyadba.
A színpadról lelépve mi történik veletek?
Áron: Újabb felszabadulást jelent, ha elégedetten tehetjük le azt a felelősséget, hogy jók akarunk lenni. Rég volt olyan koncertünk, amikor úgy éreztük, hogy valaki nem tette eléggé oda magát. Koncertek után egy kis lelazulás, önjutalmazás következik. Megölelgetjük egymást, és az érzés még a koncert után is kitart egy ideig.
Fotók: Kultúra.hu/Éder Vera
