1971–1980: Annie Hall (1977)

Nem csak a fent megjelölt 9 évből, hanem a filmtörténet összes alkotása közül tagadhatatlanul az egyik kedvencem Woody Allen 1977-es Annie Hallja, és ha jól sejtem, nem is vagyok ezzel egyedül. A történet elején megismerjük a komédiás Alvy Singert (Woody Allen), aki azon elmélkedik, hogy miért szakadt meg kapcsolata egy évvel ezelőtt Annie Hall-lal (Diane Keaton). Alvy New Yorkban nőtt fel, állandóan a létezés értelmetlenségére vonatkozó kérdésekkel nyúzta az édesanyját, ugyanakkor már gyerekkorában is nagyon felnőtt módon kezelte ártatlan szexuális kíváncsiságát. A filmben „visszalátogatunk” Annie és Alvy kapcsolatának különféle állomásaihoz, hátha a végén majd jobban megértjük, miért is mentek szét.

Ez a sziporkázóan vicces, olykor mégis maróan fájó film mindenki lelkéig eljut, aki valaha már átélte, milyen, amikor elmúlik a szerelem. Az Annie Hall öt Oscar-díj jelölést kapott, de Woody nem fogadta el a meghívást a díjkiosztóra, amit 1978. április 4-én tartottak, helyette a New York-i Michael’s Pub színpadán lépett fel saját zenekarával. Gúnyosan így kommentálta az eseményt: „Még ha ez valami különleges alkalom lenne, vagy ilyesmi, elmennék. De nem túlzottan érdekel egy kis kopasz emberke mozdulatlan szobra. Inkább valami olyat szeretnék, aminek hosszú, szőke hajfürtjei vannak.” Allen szobrai végül a szülei porcelános szekrényében kötöttek ki, mivel ő nem vitte haza őket.

Szerintünk kihagyhatatlan még: Airplane! (1980), Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail, 1975), Brian élete (Life of Brian, 1979), Meghívás egy gyilkos vacsorára (Murder by Death, 1976), Jákob rabbi kalandjai (Les aventures de Rabbi Jacob, 1973), A burzsoázia diszkrét bája (Le charme discret de la bourgeoisie, 1972), Férfiak póráz nélkül (Amici miei, 1975)

1981–1990: Az én kis falum (Vesničko má středisková, 1985)

Jirí Menzel 1987-ben Oscar-díjra jelölt filmje tipikusan az az alkotás, ami elé csak leül az ember, nézi, és mosolyog. Aztán a mosolygás nevetésbe vált, és a film a maga egyszerűségével és valóságosságával marad meg bennünk szerethető és vicces karaktereivel.

A hajnali köd még nem szállt fel a városka házai közül. Kakasszó innen is, onnan is. Egy alacsony, pocakos ember lépked az utcán. Éleset füttyent, mire mellészegődik egy nyurga fiú. Megpróbálja felvenni a köpcös férfi lépéseinek ritmusát, aki útközben még megjavítja a doktor úr Skodájának a motorját, és a kocsi nagy durrogások és rángások közepette elviharzik. Mialatt a rádióban a reggeli tornát közvetítik, hőseink már a teherautón zötykölődnek a tüzéptelepre homokért. Ez a nap is úgy kezdődik, mint bármelyik másik, de ki sejtené előre, hogy ma az aranyszívű, ám hirtelen haragú Pavelnek betelik a pohár és szakít félkegyelmű kocsikísérőjével, Otikkal?

Pável úr a szövetkezet sofőrje, Otik pedig a kissé félnótás kocsikísérő. Szeretik egymást, de ez nem zárja ki azt, hogy Pável úrnak időnként idegeire megy „beosztottja”, meg is mondja neki, hogy szüret után boldogítsa a másik sofőrt, Turek urat. Aztán ott van még a falu ábrándos lelkű orvosa – személyes kedvencem –, aki pedig csendes nyugalommal, mondhatni rezignáltan figyeli a körülötte folyó eseményeket, miközben betegeit türelemre inti: az idő mindent meggyógyít, hiszen a természet a világ legnagyobb csodája. Na meg az olyan filmek, mint Az én kis falum.

Szerintünk kihagyhatatlan még: Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985), A turné (This Is Spinal Tap, 1984), Csupasz pisztoly (The Naked Gun: From the Files of Police Squad!, 1988), Éjszakai rohanás (Midnight Run, 1988), A hal neve: Wanda (A Fish Calles Wanda, 1988), Top Secret (1984), Harry és Sally (When Harry Met Sally…, 1989)

1991–2000: Macska-jaj (Crna mačka, beli mačor, 1998)

Sokak kezdték el most dúdolni az emblematikus dallamot, nemde? Emir Kusturica filmjét 1998-ban a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a legjobb rendezésnek járó Ezüst Oroszlánt.

A történetben Grga Pitic – a cigány keresztapa és szemétdombkirály – és Zarije, egy cementüzem büszke tulajdonosa régi jó barátok, bár vagy 25 éve nem találkoztak. A már nyolcvanas éveiket taposó, betegségekkel küszködő két zsivány kölcsönös tiszteletben élt át együtt bűnt és bűnhődést. Zarije fia, Matko, a semmirekellő naplopó, mivel saját apját nem meri megkérni, Grgától kér pénzt kölcsön egy vonatrakomány benzin megszerzésére. Matko, sikeres trükkjén felbuzdulva felajánlja Dadan Karambolónak, a cigány gengszterek kábítószeres királyának, hogy beveszi a benzinbuliba. A gátlástalan Dadan azonban becsapja, így nincs más választása, mint elfogadni Dadan kárpótlási kérését, vagyis hogy hozzáadja fiát, Zarét Dadan húgához, Afroditához…

Szerintünk kihagyhatatlan még: Idétlen időkig (Groundhog Day, 1993), Lesz ez még így se! (As Good As It Gets, 1997), Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (Mrs. Doubtfire, 1993), A szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men, 1993), Még egy kis pánik (Analyze That, 2002), Shop-stop (1994), Okostojás (Rushmore, 1998), Én és én meg az Irén (Me, Myself & Irene, 2000)

2001–2010: Boy (2010)

2010 egyik legjobb filmélménye számomra a rendkívüli humoráról ismert új-zélandi rendező, Taika Waititi Boy című alkotása volt. Alapja Waititi 2004-es rövidfilmje, a Two Cars, One Night. A történet 1984-be repít minket Új-Zéland keleti partvidékére, ahol megismerünk egy 11 éves fiút, Boyt. Boy iskolába jár és hatalmas Michael Jackson-rajongó. Őt és testvéreit nagymamájuk neveli, ám egy napon hazaérkezik az apja, aki javarészt bűnözésből él (és Taika Waititi alakítja), így a fiúnak végre lehetősége nyílik, hogy megismerje őt. Az apa egy évekkel korábban elrejtett zsák pénzt jött vissza megkeresni, és sajnos továbbra sem jeleskedik abban, hogy nevelje a gyerekeit. A Boy sajátos, magával ragadó világa, egyszerre szívünkhöz szóló és szórakoztató története számos díjat hozott a rendezőnek, egy 2018-as adat szerint pedig a legtöbb bevételt hozó új-zélandi film volt.

Szerintünk kihagyhatatlan még: Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead, 2004), A fantasztikus Róka úr (Fantastic Mr. Fox, 2009), Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the World, 2010), A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine, 2006), Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang, 2005), Zöld hentesek (De grønne slagtere, 2003), Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d’Amélie Poulain, 2001)

2011–2020: Az öldöklés istene (Carnage, 2011)

Roman Polański Az öldöklés istene című, 2011-es filmje az azonos című Tony-díjas színmű alapján készült, amelyet a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza írt. A történet viszonylag hétköznapi: gyerekek játszanak a Brooklyn Bridge Parkban, egy csapat kiközösít egy kisfiút, aki ezután egy faággal kiüti egy másik gyerek fogát. A fiúk szülei meg akarják beszélni a történteket: négy felnőtt beszélget egy lakásban, hogy szép fokozatosan kiderüljön, ők sem jobbak a verekedő gyerekeknél. A belvárosi nappaliban világossá válik, milyen általános is az álszentség, és minden emberben kavarog a düh, az előítéletek és megannyi sérelem. A történések egyre ismerősebbek, valóságosabbak lesznek, ezzel együtt pedig fanyarul viccesek is.

Szerintünk kihagyhatatlan még: Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows, 2014), A mennyországnak kell lennie (It Must Be Heaven, 2020), A negyvenéves változat (The Forty-Year-Old Version, 2020), Boldog idők (La Belle Époque, 2019)

Nyitóképünkön az Annie Hall egyik jelenete látható.