A Petőfi 200 emlékév égisze alatt zajló országjáró kiállítás 2022 áprilisában indult Kecskemétről, majd Gyula, Debrecen, Győr, Szombathely, Eger után végül Szekszárdra érkezett. A magyar kulturális örökség páratlan műtárgyai a Wosinsky Mór Múzeumban 2023. december 10-ig láthatók.

Ódor János Gábor, a Wosiknsky Mór Múzeum igazgatója a megnyitón hangsúlyozta: „Úgy vélem, közel 130 esztendős intézményünk életében jelentős dátum ez a mai, hiszen egy olyan időszaki tárlat nyílik meg ma, melyre méltán büszkék lehetünk mind a kivitelezés, mind a megtekinthető műtárgyak jelentősége miatt. Azt is mondhatnám, hogy számunkra ez a magyar mércével nézve kiemelkedő bemutató az évtized kiállítása.”

Dr. Csapláros Andrea, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke, a kiállítás főkurátora kiemelte: „a vállaltan roppant sokféle és sokszínű műtárgyak – miközben megőrzik önmaguk autonóm értékét –, ha töredékesen is, de maguktól kezdtek végigvezetni bennünket a Kárpát-medence történeti korszakain, évszázadain, a magyarság történelmén.”

Dr. Végh Katalin, a Magyar Géniusz Vándorkiállítás ügyvezető titkára, a kiállítás főkurátora pohárköszöntőjében a szekszárdi borvidéket és a tárlat gasztronómiai kiválóságait méltatta. Az ünnepi megnyitót a Szekszárd Jazz Quartet zenei összekötői színesítették.

A Magyar Géniusz Programmal, benne a Vándorkiállítással soha nem látott hangsúlyt és lehetőséget kapott a vidéki muzeológia. A 67 múzeum által összeállított anyag egyszerre öleli fel a Kárpát-medence történetét és vonultatja fel az ország minden régióját, megismétehetetlen lehetőséget teremtve a magyar géniusz eredményeinek és teljesítményének bemutatására. A géniusz mögött rejlő értéket maguk a műtárgyat felajánló múzeumok határozták meg, hiszen az képviseli az intézményt, a települést, annak történelmi és kulturális múltját. A kiállítás főkurátorai szerint éppúgy géniusz egy magyar gondolat, érzés, ahogyan a nemzeti hőseink tettei, lángelméink alkotásai vagy akár a helyi tradíciókat éltető népi tárgyak is.

A kiállítás mellett számos kísérőprogrammal várják a Wosinsky Mór Múzeumban a látogatókat. Október és november folyamán önálló, tematikus (régészeti, történeti, néprajzi, képzőművészeti) tárlatvezetésekkel készül az intézmény, egyéb kulturális eseményekkel színesítve, mint Soós András és Zenekara népzenei koncertje, vagy Szilágyi Márton irodalomtörténész A magyar irodalom géniuszairól szóló előadása. A tervek között szerepel még a vándortárlathoz kapcsolódóan egy tortakóstoló, amit az „ország tortáját” megalkotó, helyi cukrászdával közösen valósítanak meg, továbbá egy borkóstoló is, ahol szekszárdi borászok működnek közre.

A felnőtteknek szóló kísérőrendezvényeken felül múzeumpedagógiai programokkal is készül a múzeum az általános iskolák alsó, felső tagozatai és a középiskolás korosztály számára. Hétvégi családi napjaikon a tárlatvezetés mellett a kézműves foglalkozásokkal és a kiállításhoz kapcsolódó rejtvényes feladatok felhasználásával szeretnék megismertetni a Magyar Géniusz Vándorkiállítást a látogatókkal.

A Magyar Géniusz Vándorkiállításról korábban itt írtunk.

 Fotó: Retkes Tamás