Az Erkel Színház Szöktetés a szerájból-bemutatója sok tekintetben izgalmasnak, újszerűnek ígérkezik, ugyanakkor ez egy gyakran játszott, közkedvelt mű. Le lehet róla fejteni a rárakódott zenei előadásmódokat, esetleg kliséket?
Karmesterként az a feladatom, hogy a legjobb tudásom, lelkiismeretem szerint közelítsek ehhez a remekműhöz.
Vezényelte már korábban ezt az operát?
Érdekes módon a nagy Mozart-operák közül a Szöktetés a szerájból eddig még kimaradt. Boldog vagyok, hogy most viszont többször is lesz lehetőségem vezényelni, jövőre a Hamburgi Operaházban dirigálom majd.
Karmesterként mi foglalkoztatja benne leginkább?
Mozart mindig izgalmas, hiszen a zenéje olyan, mint maga az élet. Éppen annyira szép vagy akár disszonáns, időnként szomorú, máskor vidám.
Fantasztikus energia és frissesség árad ebből az operából, amely – mint minden remekmű – időtálló.
Ha magunkra ismerünk valakinek a szerelmes dalában, bánatában vagy örömében, akkor nem számít, hány száz éve született a mű. Ezért járunk színházba: erőt merítünk belőle. Ráadásul Mozart ebben az operájában jutott el először oda, hogy igazán árnyaltan ábrázolja a jellemeket.
Vecsei H. Miklósnak ez az első operarendezése. Milyen volt a közös munka?
Mivel az előadáshoz új fordítás készült, már egy évvel az eredetileg tervezett bemutató előtt összeültünk Varró Dániel költővel és Vecsei H. Miklós rendezővel. Hasi nyitott, fogékony és alapos fiatal rendező, akivel sokat beszéltünk az operában rejlő lehetőségekről. A nyitottság szerintem kulcskérdés a közös munkát illetően, és ez mindkettőnkben megvolt. Természetesen számít, hogy ha egy rendező a próza világából érkezik, mennyire muzikális. Hasi nagyon is az, és bár merész ötletei vannak, a színpadi cselekmény sosem megy a zene ellenében. S nekem ez a legfontosabb. Ne értsen félre, nem azt várom, hogy a színpadi akció egy az egyben leképezze a szövegben és zenében elhangzó történéseket, de a zenei szándék maradjon azonos a színpadival. Bármi is történik egy prózai epizódban, nekünk kell hogy legyen indokunk belekezdeni a következő zeneszámba, erős impulzusra van szükségünk. Ilyen értelemben a prózai és a zenei epizódok szerves egységet alkotnak, a bennük megjelenő hangulatok, érzelmek egymásra épülnek.
Ez egy hangsúlyosan lendületes, modern előadás. Mit jelent ez a zenei előadásmódot illetően?
A zene szempontjából meghatározó, mi történik a színpadon. Az kevésbé, hogy kosztümös vagy modern előadásról van szó, de az ebben a produkcióban érzékelhető ifjonti hév valószínűleg a zenét is lendületesebbé teszi. Hozzáteszem, hogy a Szöktetés a szerájból tempódramaturgiája nagyon kompakt, tehát az alaptempó lesz lendületesebb, amelyhez minden más tempó valamiképpen viszonyul. Nikolaus Harnoncourt szerint Mozart egy domb, mi pedig hangyákként mászkálunk körülötte, és emiatt mindig más megvilágításban látjuk. A különböző bemutatók újabb és újabb aspektusaira világítanak rá.
Ez az előadás igazodik a fiatalok megemelkedett ingerküszöbéhez: a vetítésekkel, gyors váltásokkal a digitális eszközökön szocializálódott generációt is képes lehet megszólítani.
Manapság szokatlan, hogy magyarul mutatnak be egy német nyelvű operát.
Ezen magam is meglepődtem, de izgalmas Varró Dániel modern nyelvezetet használó, helyenként pimasz fordítása. Az énekesek számára persze kihívás, hogy jól érthető legyen a szöveg. Richard Strauss mondása szerint ha a közönség nem érti a szöveget, unatkozik és elalszik. A fordítás a karmester számára is izgalmas feladatot ad, hiszen a recitativoknak meg kell őrizniük a magyar nyelv ritmusát, hangsúlyait.
Streamelve mutatják be az előadást. Más így játszani?
Nekem nagyon hiányzik a közönség! Szerintem a színház és az ehhez hasonló élő műfajok azért izgalmasak, mert a fizikai közelségünkkel is hatunk egymásra. Operánál különösen fontos teret adni a pillanatnak; hagyni, hogy ott, a színpadon szülessen meg. Az opera bizonyos értelemben improvizációs műfaj, sok függ az énekesek aznap esti állapotától. Jöhet továbbá egy izgalmas zenei impulzus mondjuk egy szóló oboaszólamból, és ha az jó, akkor hagyni kell, hogy magával vigyen.
A közvetítésen jól láthatók lesznek az előadásba épített apró játékok, például egy éneklés közben elmaszatolt rúzs.
A felvetés rendezést illető részére nem tudok válaszolni, de mondok egy zenei párhuzamot. Attól, hogy nem ötlik szembe vagy nem hallatszik azonnal minden apró gesztus, zenei megoldás, attól az még jelen van az előadásban. A nézők ösztönösen érzik, hogy valami rendesen ki van dolgozva, vagy hanyagabbul. Éppen ezért kimondottan szeretem, ha egy rendező azon dolgozik, hogy mi legyen a szereplők tekintetében, mert az az előadás javára válik. Lechner Ödön, amikor állítólag megkérdezték tőle, hogy mi értelme majolikával díszíteni az Iparművészeti Múzeum tetejét, ahol úgysem látja senki, azt felelte: de a galambok látják. Szerintem igaza volt.
