Az Európai Parlament elismerését szerdán adták át Strasbourgban.

Az észak-macedón, belga, szlovén, horvát és francia koprodukció egy fiatal, munkanélküli nő történetét meséli el, aki vízkeresztkor megnyeri a vízbe dobott szent keresztért folytatott versenyt. Győzelmével hirtelen egy, korábban csak férfiak számára nyitott vallásos hagyomány közepén találja magát. A film a konzervatív társadalmak béklyója ellen folytatott feminista küzdelem egyik jelentős alkotása.

Az
Isten létezik és Petrunijának hívják
mellett még két film jutott a döntőbe. Az egyik a Mads Brügger által rendezett Cold Case Hammarskjöld című film, a
másik pedig Rodrigo Sorogoyen A rendszer
című alkotása.

Az
európai mozi, kultúra és értékek népszerűsítésére szolgáló díjra jelölt három
döntős filmet az EU összes hivatalos nyelvén feliratozzák és minden tagállamban
bemutatják.

A
Lux-díjat 2007 óta minden évben olyan fontos politikai vagy társadalmi
problémára reflektáló filmnek ítélik oda, amely az európai kulturális sokszínűségről,
az európaiak életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő kérdésekről szól.

Az
elmúlt években több magyar film is bejutott a jelöltek közé, Nemes Jeles László
Saul fia című filmje 2015-ben,
Fliegauf Bence Csak a szél című
alkotása 2012-ben, Mundruczó Kornél Delta
című filmje pedig 2008-ban volt a három esélyes között. A Lux-díjat még nem
nyerte el magyar film.