Az ókori Róma ritka határkövére bukkantak egy új csatornarendszer építésének előzetes régészeti feltárása során. Utoljára száz éve találtak hasonló leletet az olasz fővárosban.
A határkövön lévő felirata alapján a szakemberek úgy vélik, hogy Claudius császár idejéből, i. sz. 49-ből való a lelet.
A kemény mészkőből készült határkő a szent katonai és politikai területet, a pomeriumot – a városhatárt – jelölte ki.
Június
17-án bukkantak rá, amikor feltárásokat végeztek az Augustus császár
közelmúltban helyreállított mauzóleuma alatt futó szennyvízcsatorna
áttelepítésének munkálatai előtt Róma történelmi központjában.
A
határkőnek polgári és szimbolikus jelentősége van. Róma városának alapítása a
pomerium kijelölésével kezdődött. Ez a terület egy szent földterület volt a
városfal mentén, ahol tilos volt mezőgazdálkodást folytatni, építkezni, ott
élni, és tilos volt átmenni rajta fegyverrel.
A
határkövet akkor fektették le, amikor kiterjesztették a római pomerium
területét 49-ben, új városhatárokat jelölve ki.
Eddig
csupán tíz ilyen követ találtak Rómában, az utolsót száz éve.
A követ az Ara Pacis múzeumban fogják kiállítani addig, amíg nem nyílik meg Augustus császár múzeuma.
A nyitóképen az ókori Róma makettje. Forrás: Wkikipédia/Jean-Pierre Dalbéra