Ki gondolta volna, hogy még sportoltak is?
Egy író esetében más se jöhet szóba, csak az irodalmi tevékenysége. Pedig a legtöbb író a szellemi jóléte mellett testének karbantartására is gondot fordított. Ugyan nem voltak élsportolók, de komolyan vették a test képességeinek feltérképezését, kíváncsiak voltak, hogy hol húzódnak az ember fizikai megterhelhetőségének határai. Jókai Mór, bár rendkívül kevés feljegyzés árulkodik erről, sportember volt, a reggeli órákban edzés gyanánt „félmázsás köveket” emelgetett, és tagja volt Keresztessy József vívóiskolájának is. Amikor gyűjtést indítottak a Nemzeti Sportcsarnok felépítésére, elsőként adományozott az ügy érdekében, és még a felépítést követően is minden hónapban támogatta pénzzel az intézményt. Nádas Péterről már többen tudják, hogy a futás szerelmese volt, több feljegyzésében is megörökítette ennek a sportnak a szépségeit, bár állítása szerint kevesebbszer, mint szerette volna. Ottlik Géza esete talán a legizgalmasabb mind közül: itthon irodalmi műveivel vált híressé, míg külföldön bridzsszakértőként emlegetik a nevét. Ugyanakkor kivétel is, mert a bridzs egy kártyajáték, mégis az évek során (szellemi) sporttá avanzsálódott. Mészöly Miklós több irodalmi műve – lásd Az atléta halála, Saulus – a sportot állítja a fókuszba, és érdekes Márai Sándor sporthoz való viszonyulása is, aki felnőttként kezdte próbálgatni a test és az elme működtetésének és a kettő kölcsönhatásának különböző módozatait.
Jókai Mór
„Mindent lehet tettetni, színlelni, hazudozni, csak a testi erőt nem lehet, ott csak az az igaz, ami megvan. Ifjú nemzedékünk leventesége – ez a mi biztosítékunk.”
„Az én kortársaimnak is minden idejét a testgyakorlások töltötték be. Mi nem ismertük a kártyát, kávéházat, dorbézolást, hanem a testet edző játékokat igen. A labdázásban a méta, a longa a testgyakorlat mellett sokkal érdekesebb játék, mint a lawn-tennis, vagy a crikket. Azután meg a halom, egy görögdinnye nagyságú, léggel töltött bőrgömbnek folytonos ökölcsapásokkal repülni kényszerítése. Virtusnak tartottuk az ellenfél vastagütőfáját a kiduzzasztott bicepsen egy gyors ütéssel ketté pattintani. Két vállra vett pajtással a versenypályán ügetve végighaladni. A távolugrásban magam is híres mérkőző voltam, egy száldeszka hossza (öt méter) volt a rendes mérték. Magas ugrásban csak Petőfi tett rajtam túl, aki egy helyből talpon állva föl tudott szökni a legmagasabb asztalra.”
(A daliás új nemzedék, részlet)
Nádas Péter
„A futó embert különben sem a lába viszi, hanem a lélegzete. Lovelockról írják, hogy nem a lábával, hanem a fejével futott.”
„S minél egyenletesebben lélegzi be iramának üteméhez szükséges levegőjét, annál érzékletesebben ömlik át belé a másként fagyosnak és lelketlennek bizonyuló külvilág. Pillantását nem kormányozza személyes érzelem, nem ezek viszonzására vár: lát és mozog a látvány. Nem foglalkozik se széppel, se csúnyával. Tekintete mérnöki szigorral fölméri a talaj egyenetlenségeit, bár nem az orra elé pillant, hanem valamivel távolabbra, s így az elméje is mechanikusan munkálkodik a léptek egyenletességéhez szükséges adatokkal: számít, viszonylatokat képez, ítél és irányít. Nincsen szüksége többé az akaratára, mégis bensőséges élményévé válik a legyőzendő ellenállás minden részlete, a légmozgás ereje, iránya, a levegő hőmérséklete, illata, és a talpával gördülő, egész lényét átható talaj. A futás kapcsolatteremtés mindezekkel. Az elemekkel való változékony kapcsolatban kialszik és elenyészik a futóban az indulat. Indulat híján önkéntelenné válnak a képzettársításai. Nem ő gondolkodik, hiszen ennyi dolgot egyszerre csupán érezni tud, hanem az elméje elfogulatlan érzései által gondolja őt. Teste forró. Ám nem olyannak gondolja, amilyen máskülönben lenni szeretne. Izzadásának sava kioldja pórusaiból az illatos zsírokat. Ágyéka lehűl. Vannak emlékei, de köznapi vágyak és közönséges késztetések nélkül, ezek nem rajzolnak határozott képeket, mint ahogyan gondolkodása sem keres fogalmakat. Mintha túllépne a képek világán, de még innen lenne a fogalmakén. Ha valamilyen oknál fogva nem futhatok, mintha egyetlen kábítószeremet erőszakosan megvonták volna tőlem. Akkor egy minden eddiginél kiegyensúlyozottabb és hosszabb futásra vágyom.”
(Évkönyv, részlet)
Ottlik Géza
„Ma már Európában is alig van ország, melynek ne lenne szervezett rendszeres versenyélete: a bridzs evvel új jelentőséget nyert: sporttá lett.”
„Mindössze hat éve, hogy a bridzsjáték nálunk szélesebben elterjedt, s versenyzőink máris a világ legjobbjai közé számítanak. Ezt az orosz eredetű elmés játékot az angolok terjesztették el a hetvenes években, a whist válfajaként; reneszánsza a háború után kezdődött. Ely Culbertson új licitrendszerével meghódította a bridzsező világot, szervezeteivel pedig keresztül-kasul hálózta Amerikát. Ma már Európában is alig van ország, melynek ne lenne szervezett rendszeres versenyélete: a bridzs evvel új jelentőséget nyert: sporttá lett.”
(A versenybridzs iskolája, részlet)
Mészöly Miklós
„A sport lélek nélkül semmi. És a lélek is az, sport nélkül. Csak helyére kell tenni a szavakat, a szavak értelmét és gyakorlatát.”
„Gyönyörűnek találom, hogy például a legrégibb olimpiai vetélkedéseiknél csak egy egészen apró, majdnem torz, fölismerhetetlen arcú kis szobrocskát volt szabad készíteni a győztesről és a díj is mindig szimbolikus volt, hangsúlyozottan tárgyi semmiség. […] A mai helyzet majdnem beteges, skizofrén, gusztustalan. A szó közvetlen értelmében már egyáltalán nem arról van szó, hogy mi magunk is tegyünk valamit a saját magunk játékká nemesített vetélkedő képességéért – ehelyett kitenyésztjük a látványos, helyettünk cselekvő, helyettünk magukat hajszoló sportolókat, akiket aztán bámulunk, ünnepelünk, mint a jól idomított gépeket. […] Az atléta halálában engem a sport archaikus értelme és jelentése vonzott, érdekelt, azért választottam a főhőst és témát. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a Saulus regényemhez sem puszta tetszetős ötletből választottam olyan bibliai mottót, amely sportfogalmakban és hasonlatokkal mond el egy nagy parabolát. Nem, nagyon is tudatosan. A sport lélek nélkül semmi. És a lélek is az, sport nélkül. Csak helyére kell tenni a szavakat, a szavak értelmét és gyakorlatát.”
(A sport zsákutcája, részlet)
Márai Sándor
„A szellemi munkára kijelölt embernek csak egyféle dolga van: a szellemi munka. Talán a séta egyetlen válfaja a testedzésnek, melyet megengedhetünk magunknak; mint a rabok, akik napjában egy órát köröznek a börtönudvaron.”
„Én például – igaz, hogy már felnőtt férfi koromban – nagy kedvet kaptam az úszáshoz és teniszezéshez. Különösen a teniszt szerettem meg, mikor elmúltam negyvenéves; ez az egyetlen humanista sport; ember megy ember ellen, minden erővel, de örökké távolság marad a küzdőfelek között, nem érintik egymást. Mint ahogy Luther nem látta soha Erasmust, akivel egy életen át párbajozott. […] De úgy észleltem, ezek a testgyakorlások elvonnak munkámtól. Testemnek kellemesek, de nem tesznek jót lelkemnek. S ami munkámnak és lelkemnek nem jó, az végül nem használ testemnek sem. Ezért csökkentettem e kedvteléseket; s mindebben volt sok hiúság is; fiatalnak, egészségesnek maradni! (…) De nem az a dolgom, hogy fiatal és egészséges, igen, még csak nem is az a dolgom, hogy betegségmentes maradjak. A szellemi munkára kijelölt embernek csak egyféle dolga van: a szellemi munka. Talán a séta egyetlen válfaja a testedzésnek, melyet megengedhetünk magunknak; mint a rabok, akik napjában egy órát köröznek a börtönudvaron. A munka a legnagyobb.”
(Füves könyv: Arról, hogy a testgyakorlás nem mindig egészséges, részlet)
Források:
Jókai Mór: A daliás új nemzedék (A Magyar Testnevelési Egyetem közleményei, Kalokagathia, Budapest, 2009)
Márai Sándor: Füves könyv (Helikon Kiadó, 2012)
Mészöly Miklós: A sport zsákutcája (Digitális Irodalmi Akadémia)
Nádas Péter: Évkönyv (Digitális Irodalmi Akadémia)
Ottlik Géza: A versenybridzs iskolája (Kincses Kalendárium, Budapesti Hírlap kiadása, 1938)
