Az operettkirály – Lehár Ferencre emlékezünk

1870. április 30-án született Komáromban, ahol katona-karmester apja állomásozott. Gyermekkorát Pozsonyban, majd Sopronban töltötte, 1880-tól Budapesten éltek. Bár Lehár élete nagy részét Ausztriában élte le, tizenkét éves koráig csak magyarul beszélt, és haláláig magyar állampolgár maradt. A rendkívül tehetséges fiút fiatal kora miatt sem a budapesti, sem a bécsi konzervatóriumba nem vették fel, ezért a prágai intézményben tanult hegedű szakon – az iskola szabályait áthágva zeneszerzésre Antonín Dvorák oktatta. Ekkoriban igen szerény körülmények között élt, egy ideig színházi hegedűs is volt, majd elnyert egy hangversenymesteri állást. Innen apja csábította el, akinek szólóhegedűsre volt szüksége katonazenekarában. Lehárt ez nem elégítette ki, húszévesen sikeresen megpályázta a losonci ezred karmesteri posztját. Ezzel a hadsereg legfiatalabb karnagya lett, és e minőségében végigjárta a Monarchia városait. 1891-ben egy alkalommal találkozott a valcerkirály ifjabb Johann Strauss-szal, 1894-ben egyik hangversenyén jelen volt I. Ferenc József, és barátjának mondhatta Puccinit is.

Először opera komponálásával próbálkozott. 

1893-ben mutatták be Rodrigo című színpadi művét, s amikor három évvel később a Kukuska is színpadra került, kilépett a katonai szolgálatból. Bécsben telepedett le, hosszú ideig a közismert Naschmarkt és a Múzeum negyed közötti kis utcában, a Theopoldgassén volt otthona. Hírnevét 1901-ben egy keringő alapozta meg, jóllehet nem sokkal korábban egy próbavezénylésen azzal utasították el: „a jelölt egész jó klasszikus karmester lehet, de a keringőhöz nem ért”. Az ifjú Lehár Paulina Metternich hercegnő farsangi báljára – ahol a hölgyek arannyal és ezüsttel átszőtt ruhákat viseltek – Arany és ezüst címmel komponált keringőt, amely hatalmas siker lett.

1902-ben bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, a sorban következő A drótostótot már százszor játszotta a pesti Magyar Színház. 1905-ben került színre talán legnépszerűbb alkotása, A víg özvegy. A megrendelő színigazgatónak Lehár lakásán mutatta be a művet, a direktor pedig a legenda szerint ízes bécsi dialektusban így kiáltott fel: „Das ist ka Musik!” (Ez nem zene!). Végül mégis kötélnek állt, de a darabot kis költséggel, rohamtempóban állították színpadra, a színészek keveset próbálhattak, a közönség pedig eleinte nem értékelte a hagyományos bécsi stílustól elütő operettet. A víg özvegy mégis világsikert aratott, 1910-ben már négyszáz színházban 18.500 előadásban láthatta a közönség világszerte, New Yorkban 416 alkalommal játszották, s több alkalommal is megfilmesítették. A víg özvegy bemutatójától számítják az operett „ezüst korszakának” kezdetét.

Lehár 31 operettet írt, a legtöbbnek Bécsben volt a premierje, de valamennyit rövid időn belül Budapesten is műsorra tűzték. 

Világsikert aratott a Luxemburg grófja, amelyet alig egy hónap alatt komponált. Ugyancsak népszerű lett a Cigányszerelem és A mosoly országa, ritkábban játsszák A három grácia, A cárevics,valamint Paganini és Friderika című műveit. A Friderikát és A mosoly országát 1935-ben filmre vitték. Utolsó darabja a Giuditta című daljáték volt 1933-ban, ezután felhagyott a zeneszerzéssel. Érdekesség, hogy ezt a művét Bécs Nussdorf városrészében található Duna-parti otthonában írta, amely korábban A varázsfuvola szövegkönyvét jegyző Emanuel Schikanederé volt. A palota mennyezetfreskóit a Mozart-opera jelenetei ihlették, az épületben emlékszobát is kialakítottak, falán Schikaneder, Lehár és a híres tenorista, a több Lehár-operettben remeklő Richard Tauber emléktáblája is látható.

Az operett a Monarchiában és utódállamaiban a könnyű szórakoztatás alapműfaja lett, amelynek Lehár mellett olyan magyar nagyságai voltak, mint Kálmán Imre, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Szirmai Albert és Ábrahám Pál. Lehárt Bécsben így méltattak: „a zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár”. Munkáit friss színpadi ötletek jellemzik, ostobácska történetek és egysíkú figurák helyett élő embereket állított a színpadra. Dallamos, fülbemászó melódiái ellenére olyan követelményeket támasztott a zenekarral és az énekesekkel szemben, amilyenekhez azok nem szoktak hozzá.

Lehár a második világháború után Zürichbe költözött, csak nem sokkal 1948. október 24-én bekövetkezett halála előtt tért vissza Ausztriába. 

Átélte mindkét világháborút, a huszadik század fordulatos történelmét, de hírnevével, befolyásával soha élt vissza. 

Nem kérte Horthy közbenjárását, amikor az 1921-es királypuccsba belekeveredett legitimista katonatiszt testvérének le kellett szerelnie. Akkor sem keresett hatósági védelmet, amikor az 1938-as Anschluss után a Gestapo el akarta hurcolni zsidó származású feleségét, akit végül a szomszédok rejtettek el.

A Budapesti Filharmóniai Társaság 1934-ben tiszteletbeli tagjává fogadta, 1940-ben Sopron, 1948-ban Bad Ischl díszpolgárává választották, ahol egykori villája ma múzeum, az ő nevét viseli a helyi színház, és hamvai is itt nyugszanak. 1943-ban ő vehette át az egyik utolsó Corvin-kitüntetést, a Corvin-koszorút. Nevével nemzetközi operett-énekversenyt alapítottak a műfaj népszerűsítése és új tehetségek felfedezése céljából.

Arról, hogyan vált Magyarország operett-nagyhatalommá, ebben a cikkünkben írtunk. 

A magyar operett napja 2002 óta október 24., mert 1882-ben e napon született Kálmán Imre, és 1948-ban e napon halt meg Lehár Ferenc. Lehár művei halála után hetven évvel, 2019 elejétől váltak szabadon felhasználhatóvá. 2020-ban vélhetően legrégebbi ismert hangfelvételére bukkantak Ausztriában – az 1901-ben készült lemezen az Osztrák–Magyar Monarchia gyalogezredének katonazenekara játssza Jetzt geht's los című katonaindulóját, vélhetőleg a szerző vezényletével.

A nyitóképen Lehár Ferenc egy római utazásán. Fotó: Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP