A gyűjtemény nevét egy egyiptomi mítosz kölcsönözte. Hórusz isten szemét ellensége, Széth darabokra törte, mígnem a bölcsesség istene, Thot a segítségére sietett és visszaadta látását.

Mondhatni: a darabokból újraalkotta azt.

Tulajdonképpen ugyanígy, darabokból szedte össze a feleslegessé vált egykori műtermi fotókat, üveglemezeket, filmeket és papírképeket Kardos Sándor is. A fényképész családból származó operatőr abban az időben kezdte a gyűjtést, amikor a fotó a képzőművészetekkel azonos rangot szerzett. Többek között a már idézett Susan Sontag írásainak is köszönhetően, aki egyebek mellett azt vallotta:

a fotó csak töredék.

Ilyen töredékek válogatása látható tehát a Műcsarnok legújabb kiállításán – igaz, most csak virtuálisan, de bízzunk benne, hogy nemsokára a valóságban is. A tárlaton nyomon követhető, hogy hogyan foglalkoztak a fotóval, pontosabban hogyan viszonyultak a fotóhoz az elmúlt évszázadban a hétköznapi emberek. Azok, akik nemcsak műtermekbe mentek képeket csináltatni, hanem például a Leica gépek elterjedésével ők maguk is fényképeztek.

A 70 képből álló válogatásnak azonban a történeti szál mellett erős esztétikai dimenziója is van.

Ugyanis ezek a fotók hibásak, roncsoltak, ám épp e sérülések miatt mégis gyönyörűségesen újakként hatnak.

A Műcsarnokban kiállított fényképek három témakörbe sorolhatók. A szándékos képi beavatkozást tartalmazó, roncsolt fotók, melyek bizonyos szereplőit – egyfajta fotómágiaként, főként féltékenységből indíttatva – megsemmisítették, kiradírozták, arctalanná tették. A véletlenül megrongálódott képek, melyek esztétikája megváltozott a nem megfelelő kidolgozásnak vagy tárolásnak köszönhetően, és így a hiba (például a penész, a gomba, a megolvadt vagy a megrepedt emulzió) a fotók lényegi alkotóelemévé vált. És a történelem folyamán, a körülmények változása következtében véletlenszerűen új értelmet nyert fotográfiák, amelyek érdekes tanulságokkal szolgálhatnak a nézők számára.

A tárlatot virtuálisan megnyitó Kossuth-díjas író, Bereményi Géza úgy véli: igazi fotóművészeti kiállítás ez, amennyiben azt mutatja meg, hogy a jelen időnek,

a pillanatnak micsoda rafinált köze van az örökléthez.

És ez a meglátás különösen jelentős most, egy világjárvány idején.

A kiállítás, melynek kurátora Haris László fotóművész, itt járható be virtuálisan.

Fotók forrása: Műcsarnok.