A távmoziban rendezik meg a 13. Budapesti Építészeti Filmnapokat március 4. és 13. között. Az idei mustra fő témái az újrakezdés és újrakapcsolódás lesz.

A fesztivál több mint egy tucat, díjakkal már elismert és újonnan debütáló filmet mutat be az idei Reconnect mottóhoz kapcsolódóan. Az idei programba a szervezők csaknem 20 ország nevezői közül válogatták ki az alkotásokat.

Ebben az évben a nyitófilm a koppenhágai hulladékégető megvalósulásának folyamatát követi végig. A Hegy a városban című dán alkotás a modern városi infrastruktúrák fogyasztásra gyakorolt hatásának összefüggéseit vizsgálja.

A programban szereplő filmek egyebek mellett olyan kérdéseket feszegetnek, mint a replikaépítészet létjogosultsága vagy az átalakulóban lévő városrészek társadalomra gyakorolt hatásai. Inspiráló példákat láthatnak a nézők a funkciójukat vesztett épületek újrahasznosítására, a közösségi lakhatás előremutató megoldásaira, valamint megismerkedhetnek egy utópisztikusnak tűnő projekttel, amely egy szolidáris falu létrehozására tesz kísérletet.

Megjelenik a filmekben egyebek mellett a világ leghosszabb épületeként számon tartott, németországi Rügen szigetén lévő Prora üdülőkomplexum és egy Maiamiban lévő extravagáns idősek otthona.

A vetítéssorozat zárófilmje Andrea Segre olasz alkotó Molekulák című filmje lesz, amely 2020 februárja és áprilisa között készült, amikor a római rendező a lezárások miatt Velencében ragadt. A személyes archívumokból és a velencei lakosokkal történő találkozásokból építkező film a város és a víz kapcsolatát boncolgatja, miközben megmutatja, hogyan élték-élik meg a helybeliek azt a váratlan űrt, amely Velencét és a világ nagy részét felforgatta.

A vetítések mellett a kísérőprogramokat is az online térben tartják. A filmek eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal lesznek elérhetőek kizárólag Magyarország területéről. A jegyek limitált számban, egységesen áron kaphatóak a Távmozi honlapján.

Kiemelt kép: Molekulák