Az utópia szépsége – Preraffaelita hatások a magyar művészetben

A Vágyott szépség preraffaelita kiállításhoz kapcsolódik Az utópia szépsége tárlat, amely a preraffaeliták magyarországi hatását tárgyalja.

A 19. századi magyar művészetet elsősorban osztrák, német és francia áramlatok inspirálták. Ám a századfordulón megerősödtek a brit–magyar diplomáciai kapcsolatok, és ennek nálunk sem maradt el a művészeti lecsapódása. A preraffaeliták legerősebben a gödöllői művésztelep alkotóit ihlették, de Gulácsy Lajos korai korszakában is tetten érhető a befolyásuk. Az utópia szépsége négy tematikus egységben tárgyalja a preraffaeliták magyarországi hatását.

A kiállítás egy fontos eseménnyel: Walter Crane-nek az Iparművészeti Múzeumban megrendezett 1900-as tárlatával indít.

Hazánkban kultusz alakult ki a preraffaeliták harmadik nemzedékének alkotója körül, aki annak köszönhette a népszerűségét, hogy alkotásaival legitimálta a századfordulón a magyar népművészet által ihletett szecessziós törekvéseket. Tőle az a négy grafikai lap látható itt, amit az 1900-as kiállítás után a Szépművészeti Múzeum meg tudott vásárolni. Az Éva és a Táncosnő cintányérral egyaránt gyönyörű litográfia. A kecses, finoman, érzékien megfogalmazott nők alakja buja háttér előtt bontakozik ki. Ám míg a bibliai figura környezete az ősi, érintetlen természet képe, a táncosnő háttere dekoratív, szőlőindákból szőtt függönyt imitál.

E kisebb munkák mellett két grandiózus művet is láthatunk Crane-től. Az egyik A szirén és a hajó című, a londoni Leighton House-hoz készült mozaikfríz terve. Frederic Leighton műteremházának mór díszeit nagyszerűn kiegészítette Crane növényi és állati elemeket kombináló arabeszkkompozíciója, amely három kör alakú medalionból áll. A keretet szimbolikus állatmotívumok, organikus növényi minták, valamint dekoratív szegélyek díszítik. Az Európa elrablása című olajkép pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor Zeusz aranyszőrű bika képében elragadja a föníciai királylányt. Mivel a felvitt festékréteg nagyon vékony, sok helyen előtűnik a vászon, és az egész képnek sajátosan légies atmoszférája van.

Az utópia szépsége című kiállítás második egysége a gödöllői művésztelep munkásságát tárgyalja.

A telepet Körösfői-Kriesch Aladár alapította 1901-ben, és tolsztojánus szellemiségű, szimbolista-szecessziós alkotók közössége volt. Előzményeit az angol preraffaeliták romantikus historizmusa, William Morris dekoratív, szecessziós jellegű művei, valamint az Arts and Crafts mozgalom jelentette. Az itt bemutatott munkákon is jól látszik, hogy az alkotók legfontosabb témái a saját környezetük, családtagjaik voltak, de merítettek a Bibliából, a magyar legendákból, a hun-magyar mondavilágból és a népművészetből is.

A családi arcképek közül talán a legmegigézőbb Körösfői-Kriesch Aladárnak a lányát, Kriesch Margitot megörökítő festménye. Az alak ugyan enteriőrben ül, ám a háttérben növénymotívumaival kertet idéző, dekoratív tapéta van.

Az erdélyi népművészet és a hun-magyar mondakör egybeolvadását mutatja Nagy Sándor Gyöngyvér című pasztelle, amely Attila testvére, Buda feleségét ábrázolja erdélyi népviseletben. A kép elképesztően sötét, az alak szinte teljesen belevész a környezetébe, csak a ruha dekoratív-népi motívumai és az organikus mintákkal sűrűn átszőtt környezet tűnik ki a feketeségből.

A kiállítást szemlélve ráébredünk, hogy a gödöllőiek életük minden mozzanatában művészek voltak, az artisztikum átszőtte a mindennapjaikat.

Alkotómunkájuk az iparművészettől a karikatúrákon és a falképeken át a könyvillusztrációkig minden területre kiterjedt. Nagy Sándorné Kriesch Laurának néhány meseillusztrációja szerepel a falon, mellettük pedig Undi Mariska jelmeztervei láthatók. Kriesch Laura Gulliver kisasszony című kompozíciója romantikus-bensőséges gyermekképe játékszerarzenál középpontjába helyezi a gyermeket, aki, éppúgy, mint Gulliver a törpék országában, óriásként jelenik meg e miniatűr univerzum közepén. Undi Mariska táncoló nőket ábrázoló akvarellsorozata pedig a kecses mozdulat pillanatában ragadja meg az alakokat, akik élénk, vibráló színekből építkező, a népművészet formakincsét szervesen beépítő, szecessziós hatásokat idéző jelmezekben pózolnak. Az egyik alak olyan, mint egy díszes páva, a másik pedig a főnixmadár tüzességét idéző.

A terem végében Körösfői-Kriesch Aladár két gyönyörű kárpitja látható.

Az Ülő nő rózsákkal hátterében visegrádi tájkép látható, előterében pedig az Arany János-balladából megismert Zách Klára, akinek meggyalázása miatt az édesapja az Anjou-házi uralkodóra támadt, s e tettéért az egész családja életével fizetett. A kompozíció középpontjában az áldozatul esett fiatal nő mint a szépség és tisztaság jelképe jelenik meg, és Botticelli Primaveráját idézi.

ülőnő

kasszandra

A másik gobelin Kasszandrát jeleníti meg abban a pillanatban, amikor a trójai királylány a madarak röptéből megjósolja Trója pusztulását. Tekintete komor, riadt, miközben az elszálló darvak után néz, kezével pedig olyan mozdulatot tesz, mintha meg akarná őket állítani. Míg a női alak és a darvak preraffaelita előképeket idéznek, a figura mellett strázsáló, hosszú nyakú, kecses madarak szecessziós jellegűek.

A következő teremben Gulácsy Lajos csodás műveihez érkezünk.

Látható a Paolo és Francesca, amit Firenzében, Dante Isteni színjátékának tragikus végzetű szerelmespárjáról készített. A finom, artisztikus rajzon a szerelmesek a távolba tekintenek, szorosan egymáshoz simulnak, tekintetükben fájdalom tükröződik. Beletörődve várják az elkerülhetetlen végzetet.

A varázsló kertje Rossetti figuráinak líraiságát idéző. A szerelmesek tekintete egymásba fúródik a misztikus hangulatú kertben. A dús vegetációjú növényzet, az alakok légies megfogalmazása, a dekorativitásra való törekvés szecessziós hangulatot idéz. Míg ez a festmény az odaadó szerelmet ábrázolja, az Eksztázis a mindent elborító szenvedélyről szól. Az alakok sokkal kevésbé konkrétak, ám Gulácsy kedvelt motívumai, mint a kert meg a férfi és nő bensőséges együttléte, itt is megjelenik.

A kiállítást olyan alkotók zárják, akiknél feltételezhető az angol művészet inspiráló ismerete.

Ilyen volt például Rippl-Rónai József, aki a Nabis festőinek munkái révén találkozhatott a preraffaelita hatásokkal, vagy Ferenczy Károly, akinek klasszicizáló női aktjai, ókori szobrokra emlékeztető birkózóképei vagy bibliai festményei idéznek preraffaelita alkotókat. De a tipikus motívumokat vagy hangulatokat Helbing Ferenc egy-egy munkáján, Sassy Attila és Kozma Lajos szecessziós grafikáin is felfedezhetjük.

E blokk kiemelkedő alkotása Kacziány Aladár Szimfóniája, amelyet a századforduló stílusjegyei és emberábrázolása jellemez.

Mintha álomvilágban járnánk. A háttér szomorúfüzei, a sötét vízfelszínű tó melankolikussá teszi a művet. Az alakok ruhátlansága a bűnbeesés előtti ártatlanságot idézi. A testek a maguk szépségükben és természetességükkel hatnak a befogadóra. Ez a festmény az embernek a természet harmóniájához, békéjéhez való visszavágyódását szimbolizálja.

Kifelé haladva ne feledkezzünk meg alaposan elmélyedni Körösfői-Kriesch Aladár A halál az ember nyomában és az Ember a halál nyomában című tusrajzaiba. Ezek Dürer stílusát idézik, és a halál állandó jelenlétét, sokszor csábító alakban való megjelenését mutatják be. A mondanivalót középkori helyszínre helyező, a halált klasszikus módon csontvázként, csontkaszán lovagolva ábrázoló művész novellisztikus jelleget ad a témának.