A Személyes Történelem Produkció Fény/Törés című helyspecifikus színházi előadása az egykori budapesti gettó területén, középiskolások segítségével elevenítette fel a ma már idős túlélők személyes történeteit.
Csütörtök este nagyjából hatvan-hetven ember gyűlhetett össze a Csányi utca 5. alatt, az Erzsébetvárosi Zsidó Helytörténeti Tárban, hogy megemlékezzen a holokauszt áldozatairól. A Személyes Történelem Produkció egyedi formát talált a visszatekintésre: budapesti középiskolások olyan holokauszttúlélőkkel, időskorú budapesti lakosokkal beszélgethettek, akiknek még saját emlékeik vannak a II. világháborúról. Ezeket a történeteket – amelyeket gyakran még saját családtagjaiknak, barátaiknak sem mondtak el a mesélők – a fiatalok színházi műhelymunka során dolgozták fel Kallós Viola rendező segítségével. Az előadás színházi séta keretében valósult meg, amelyben a helyszínnek – Klauzál tér és környéke – legalább olyan jelentősége volt, mint az idézett szövegeknek.
Egy-egy emléktöredék felelevenítése után négy állomást jártunk végig.
Az egyiken korabeli filmkockák és egy idős hölgy elbeszélésén keresztül kaptunk betekintést a deportálás viszontagságaiba, a marhavagonokba zsúfolt, éhező, szomjazó zsidó felnőttek, gyerekek és csecsemők szenvedéseibe.
Az éhezés emléke más túlélőkben is élénken él a mai napig. A következő állomáson négy fiatal elevenített fel egy-egy személyes „élményt” a gettóból: a zöldséglevesízű lekváros tésztát, egy vékonyka kenyérszelet értékét, a bombatámadást is túlélő kockacukrot és a mai napig isteni eledelnek tartott káposztatorzsát.
Szavak nélküli is hatásos volt a következő jelenet, amelyben a Klauzál téri sportpálya rácsai már a táborok borzalmát idézték meg: a szótlanul masírozó őr kénye-kedve szerint és minden logika, kiszámíthatóság nélkül ütlegelte, lökdöste őket, majd végzett az egy sorban, hidegben, némán ácsorgó, reményvesztett és védekezésre képtelen rabokkal.
„Egy Cili, két Cili, megdöglött a főrabbi, bátorság, éljen Szálasi. Éljen Szálasi és Hitler, mert a zsidóknak itt helye nincsen” – hangzott a korabeli, népszerű sláger szörnyen kifordított, átírt változata, miután 1944 márciusában a németek bevonultak Magyarországra. Az addig viszonylagos biztonságban élő magyar zsidók helyzete megváltozott, május 19-én elkezdődtek a deportálások. Ennek a visszaemlékező bátyja is áldozatul esett, aki végül 21 évesen kiszabadult a koncentrációs táborból.
A numerus clausus és a lányok
A holokauszt rémtettei könnyen elfeledtetik velünk azt a tényt, hogy Magyarországon – Európában először – már 1920-ban meghozták az első antiszemita törvényt, a numerus clausust, amellyel a zsidó származásúak főiskolai, egyetemi továbbtanulását korlátozták. Számos tehetséges, okos, továbbtanulásra vágyó fiatal nő is áldozatául esett a törvénynek, az ő történeteiket eleveníti fel A numerus clausus és a lányok időszaki kiállítás, amelynek szintén az Erzsébetvárosi Zsidó Helytörténeti Tár ad helyet.
A korabeli fényképek és idézetek emlékeztetnek arra, hogy mekkora szerepe van az oktatásnak az egyéni életutak alakulásában, és milyen sorsfordító lehet, ha valakit elvágnak a tanulás lehetőségétől: „Fischer Piroska úgy érettségizett le, hogy öt nyelven írt, olvasott, a numerus clausus miatt nem mehetett egyetemre. Fehérneművarrást kellett tanulnia.” (Fodor Zsuzsa)
„Anyu zongoraművészi karrierje derékba tört, pedig 20 évesen már koncertezett a Zeneakadémián. Közölték vele, amúgy is jobb lenne, ha magyarosítana, mert Rottmann névvel nem lehet zongoraművésznő. Magyarosított is Ránkira, de akkor már ez sem számított.” (Gera Judit)
A tárlat február 1-ig látogatható.
Fotók: Mónus Márton
