Kiss Judit Ágnes Babaróka-kötetei az utóbbi években hatalmas sikert arattak az óvodás gyerekek és szüleik körében. Ezért nagy öröm, hogy a Budapest Bábszínház színpadra alkalmazta ezeket a történeteket. A bábszínházi adaptáció, amit Gimesi Dóra dramaturg közreműködésével a szerző készített el, felépítésében folytatja a könyvek által megkezdett utat. Rövid és világos jelenetekből építkezik, amelyek egymástól függetlenül és együtt is értelmezhetők.
Ezek az egyszerű történetek remekül meg tudják szólítani a kicsiket. Az eredeti mesék és az előadás jelenetei is a számukra ismerős konfliktusok és feloldásuk köré szerveződnek. Fontos szerepük van abban, hogy oldják az óvodás és kisiskolás korosztály frusztráltságát és szorongásait.
Azonban igazán az adja az értéküket, hogy egyszerre van bennük jelen a gyerek és a szülő hiteles nézőpontja.
Babaróka és Mamaróka esendő karakterek. Nem mindig képesek megfelelően, az elvárt módon kezelni bizonyos helyzeteket, vagy megőrizni a türelmüket egy-egy konfliktus során. Gyakran hibáznak. De éppen emiatt igaziak, hitelesek.
Felnőttként sokkal jobban tudunk azonosulni Mamarókával, akinél olykor elszakad a cérna, mint mondjuk Anna, Peti és Gergő anyukájával, aki utánozhatatlanul tökéletes. Míg ő annyira valószerűtlen a végtelen türelmével, azonnali rendelkezésre állásával, addig Mamaróka éppen a hibáiból nyeri a hitelességét. A Babaróka jelenetei nem idealisztikus és eszményi család életének hamis képét festik meg.
Felszabadító történések követik egymást, mert senki sem hibátlan és tévedhetetlen, a családtagok közötti szeretet azonban megkérdőjelezhetetlen.
Az egyik jelenetben Babaróka a végsőkig feszíti a húrt lefekvésnél. Mamarókának egyszer csak elege lesz, és az ajtót becsapva elviharzik. De már abban a pillanatban felébred benne a lelkiismeret-furdalás, ezért visszamegy, hogy megvigasztalja rémült kölykét, aki egyébként az ajtócsapás pillanatában szintén észbe kapott. Máskor a gyermek fültanúja a szülők veszekedésének, majd hallja, amint Aparóka elviharzik, és látja Mamarókát sírni. Ám aztán jelen van a felnőttek kibékülésénél is. Így megérti, hogy bizony néha azokkal is összeveszünk, akikhez erős érzelmi kötelék fűz. Ezek a jelenetek nemcsak az egymás iránti szeretet erejéről vagy a megbocsátás fontosságáról mesélnek, hanem arról is, hogy rendben van, ha néha türelmetlenül reagálunk, elveszítjük a fejünket. Hogy bármennyire is igyekszünk, olykor felnőttként is vétünk hibákat, és az is előfordul, hogy nincs igazunk.
Mamarókában szinte azonnal magunkra ismerünk, de a gyerekek is hamar közel kerülnek Babarókához. A kisrókát ugyanis épp azok a problémák foglalkoztatják, amikkel az óvodások és a kisiskolások találkoznak a mindennapokban.
Az előadás jelenetei ezekre a frusztrációkra és konfrontációkra, valamint a megoldásukra vannak felfűzve. A szülő-gyerek konfliktusok mellett bőven szó esik olyan esetekről is, amelyekben a kicsiknek a világban való helyükkel gyűlik meg a bajuk. Babaróka a történet kezdetén hároméves, és éppen a kölyökőrzőbe készül, ahol egész nap egyedül van. Míg korábban mindig ott volt vele Mamaróka, hogy segítsen a helyzeteket értelmezni, most a nap nagy részében egyedül kell helytállnia. Olyasmiket él át, amik megtanítják, hogyan kell érvényesítenie az érdekét, és hogyan barátokat szerezni. És úgy általában hogyan kell létezni a társadalmi szövetben.
Ez a tanulási folyamat persze nem zökkenőmentes: az út teli van huppanókkal és kátyúkkal. Ám éppen a leküzdendő akadályok formálják Babaróka személyiségét, és tanítják az életre.
Az első felvonásban Babaróka megtanul barátkozni, megbirkózik édesanyja hiányával, és túljut néhány családi súrlódáson. Egyre biztosabbnak érzi a lába alatt a talajt, lassanként kinyílik számára a világ. Ám a második felvonásban az addig biztosnak hitt kapaszkodók meggyengülnek. Bővül a család, ami nemcsak új jövevény, Apróka érkezését hozza magával, hanem költözéssel is együtt jár. A kistestvér érkezése újrarendezi az evidensnek hitt családi viszonyokat. Ez frusztrációt szül Babarókában. A szülők leterheltek, emiatt türelmetlenebbek, és nagyobbik kölykük kissé háttérbe szorul. Doktornéni ébreszti rá Mamarókát és Aparókát, hogy Babarókának több figyelemre és gondoskodásra van szüksége ahhoz, hogy belerázódjon az új dinamikába, újra megtalálja a helyét és a szerepét a kibővült családban.
Az előadás végén Babaróka lelki békéje újra a régi.
Ahogy a könyvek értékét, úgy az előadásét is emeli, hogy komolyan veszi a kisgyerekkor egyszerű, mégis bonyolult kérdéseit. A könyv és az előadás egyaránt tudatosítja a jelentékenységüket.
Minket, szülőket is megtanítanak arra, hogy komolyan vegyük őket, és érdemben reagáljunk rájuk. Csak így remélhetjük, hogy a gyermekeink később, kamaszként majd megosszák velünk a problémáikat.
Az előadás folyamatosan tudatosítja, hogy a kicsik problémái épp olyan komplexek, mint a felnőtteké.
A darab még egy fontos tanítást hordoz a felnőttek számára. Azt, hogy egyetlen fűszálban benne van az egész világ, és az egész világ nem más, mint egyetlen fűszál. Ez a gyerekek számára még evidencia, természetes létérzés, de a szülők sokszor már nem emlékeznek rá.
Felnőtt fejjel nézve a darabot először úgy érezhetjük, hogy tulajdonképpen semmi sem történik benne. Az első felvonásban Babaróka óvodás lesz, a másodikban pedig nagyobb házba költözik a család, és testvére születik.
Szülőként úgy lát(hat)juk, hogy semmilyen nagyobb vagy különleges, a mindennapitól eltérő eseményt nem mutat be az előadás. Ám a kicsik számára épp az apró-cseprő dolgokból áll össze a világ.
Az, hogy számukra egy giliszta tekergőzése, egy csúszdázás vagy egy apró, elejtett mondat lehet a nap legfontosabb eseménye, azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatban állnak a létezéssel, és képesek minden pillanatban jelen lenni. A felnőtteknek az efféle apró események már fel sem tűnnek. Ahelyett, hogy észrevennék az itt és most gyönyörűségét, mindig valami különlegesre várnak.
Pedig a létezés nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik: a valódi csodákat a hétköznapi pillanatok hordozzák magukban.
A Ellinger Edina által rendezett előadás apró, cicomátlan jelenetei ráébresztik a felnőtteket, hogy ha mindig a különleges, megismételhetetlen, nem mindennapi pillanatokra várunk, akkor elveszítjük a kapcsolatunkat a jelennel. Az örökös várakozásban nem vesszük észre a pillanat gazdagságát, elfelejtünk rácsodálkozni a mindennapokban rejlő varázslatra. Pedig a jelenlevés a permanens varázslat, maga a transzcendencia. Babaróka történetei segítenek felismerni, hogy a hétköznapok ismétlődő történései egyenértékűek az ünnepek megismételhetetlen pillanataival.
A Babaróka című előadást ezekben az időpontokban játsszák a Budapest Bábszínházban.
Fotók: Bábszínház/Éltető Anna
