Babits Mihály egykori nyári rezidenciájánál, az MNM Babits Mihály Emlékház kertjében írók, költők olvasnak fel műveikből zenei aláfestéssel. A kétnapos programsorozat első napján, pénteken rendezik meg az Írók a kertben című irodalmi estet, amelyen Balla Zsófia, Báthori Csaba, Vörös István és Bartusz-Dobosi László olvas fel saját műveiből Ferge Liza hárfaművész közreműködésével.

Szombaton a Babits-ház kertjében Térzene koncertet rendeznek, amelyen közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Vonósnégyese. Ezen az estén látható lesz a Babits Mihály Színház Jónás könyve című produkciója is Báhner Péter és Kéner Gabi előadásában.

A rendezvények ingyenesen látogathatók, de évelő gyógynövénytöveket szívesen fogadnak, amelyeket a Babits-kertben ültetnek majd el.