Kezdettől fogva szerelem volt, vagy volt egy kis idő, mire rátalált a bábszínházra?
Bevallom, kellett egy kis idő. Szerettem a tévében nézni a Vitéz Lászlót, de különösebben nem érdekelt a műfaj. A Nagy Lajos Gimnázium első, irodalom-dráma tagozatos osztályában végeztem, így mikor 1984-ben barátom, Hang Gábor felhívta a figyelmemet, hogy a Bóbita bábstúdiót indít, közösen belevágtunk. A sikeres felvételink utáni egy hónapban döbbentem rá, hogy a bábművészet sokkal gazdagabb, izgalmasabb terület, mint amit gondoltam, gondolunk róla. Onnantól egyértelmű volt, hogy a bábszínházzal szeretné foglalkozni.
Mindössze néhány évig bábszínészkedett, de inkább a rendezést választotta. Miért?
Hét évig dolgoztam bábszínészként, mindeközben már elkezdtem rendezni Lulu bának, Kós Lajosnak köszönhetően, fél évig pedig Prágában is tanulhattam. Nem kellett sok idő, hogy rájöttek, nekem rendeznem kell. Nem sokkal később, 1994-ben Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója pályázatot írt ki a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára, melyet megnyertem. Már diákkoromban is inkább játékmester voltam, egy olyan ember, akinek nem az ego a lényeg, hanem az, hogy sok tehetséges embert egy közös ügy mellé állítson.
Forrás: pecsma.hu
Milyen volt a nyolcvanas években a pécsi ? és a magyar ? bábélet, és milyen ma?
A hazai bábjáték eléggé mostoha helyzetben volt: az állami bábszínház a háború után kisajátította a bábművészetet, így vidéken csak amatőrcsoportok jöhettek létre. Bátran mondhatom, hogy Kós Lajos vezetésével a pécsi volt az egyik legjobb, amely akkoriban országos ismeretségre is szert tett. Ezek a produkciók elsősorban felnőtteknek szóltak, ami azért volt rendkívül különleges, mert akkor még inkább élt a sztereotípia az emberekben, hogy a bábszínház gyerekeknek való. Az - akkor még - Bóbita Bábegyüttes nagyon ismert lett ezekkel a felnőtteknek szóló showműsorokkal, progresszív darabokkal, például a Pink Floyd zenéjére rendezett Kalevalával. Nem véletlen, hogy 1981-ben vidéken elsőként lett professzionális színház a pécsi Bóbita. Az elmúlt negyven, ötven évben hihetetlen ívet futott be a magyar bábművészet, amihez rengeteg tehetséges szakmabeli ? köztük pécsi ? hozzátett.
Milyen sztereotípiák élnek máig a köztudatban a bábteátrummal kapcsolatban?
Régen számtalanszor hallottuk: ?jó, jó, bábos vagy, de miből élsz?? Máig küzdünk azzal a hiedelemmel, hogy a bábszínház csak a gyerekeknek való, de manapság sem tudják még sokan elképzelni a bábszínházat paraván nélkül, holott már több évtizede háttérbe szorult a használata. Nem ritka az sem, hogy összemossák az emberek a bábszínházat az amatőrcsoportok pedagógiai bábjátékával. A bábművészet hihetetlen sokszínűségnek van egyfajta megtermékenyítő hatása. Azt látom, hogy a drámai színházak kezdik felfedezni a bábosok által régóta művelt kreativitást.
A teljes interjú itt olvasható.
